3p
A Hormuzi-szorosnál, ahol szűk területen haladnak át a Perzsa-öbölbe tartó hajók, négy iráni támadóhajó nagy sebességgel közeledett az amerikai rombolóhoz, és akkor sem lassítottak, amikor rádión megkérték erre őket. Ezek után következtek a figyelmeztető lövések. Donald Trump a továbbiakban éles lövéseket sem zár ki.
A Hormuzi-szoros

Az incidensre vasárnap került sor, és a Reutersnek nyilatkozó források szerint az Iráni Köztársasági Gárda csónakjai 800 méterre közelítették meg nagy sebességgel a USS Mahan rombolót, amely két másik hadihajót kísért. A romboló rádiókapcsolatot létesített az irániakkal, és kérte őket, hogy lassítsanak, de nem tették. A figyelmeztető lövések előtt figyelmeztető lángokat is kibocsátottak, és egy helikopter is jelzéseket adott.

Az oroszlán bajsza

A Fehér Ház szerint az iráni hajók felelőtlenül viselkedtek, és nem tudni, mi volt a szándékuk, de tekintettel arra, hogy az incidens nemzetközi vizeken történt, ez elfogadhatatlan. Amerikai katonai források szerint már előfordult ilyen eset: tavaly augusztusban ugyancsak figyelmeztető lövésekkel állítottak meg hasonló iráni járműveket, melyek két amerikai hadihajóhoz közeledtek.

Donald Trump ezek után szeptemberben azt mondta, ha az iráni hajók zaklatni fogják az amerikai hajókat, ki kell lőni őket. Ekkor még nem sok esélye volt elnökségének, de most rövidesen hivatalba lép. Nem kizárt, hogy most a hivatalba lépés előtti helyzetet próbálták tesztelni az irániak, és amerikai források szerint nem ez volt az egyetlen incidens a hétvégén: összesen hétszer került közel a Mahan iráni hajókhoz, de ez volt az egyetlen veszélyes szituáció.

Régi ellenség

Amerika és Irán között immár közel 40 éve romlottak meg a kapcsolatok, amikor az addigi Amerika-barát sah rendszerét megdöntötte az iszlám forradalom. Az iráni atomprogram miatti szankciók feloldása után tavaly enyhült a viszony, de komoly feszültségek maradtak még Irán ballisztikus rakétaprogramja, és az iraki és szíriai helyzet eltérő megítélése miatt.

Mindez persze nem indokolná, hogy Irán hergelje a szuperhatalmat, bár lehet, hogy most az utóbbi időben Oroszországgal kialakított barátsága miatt úgy érzi, többet tehet meg, és elmegy a falig, hogy kipróbálja, mekkora a hatalma. Tény, hogy a Perzsa-öböl (amint azt neve is mutatja), végig Irán partjai mentén fut, és a Hormuzi-szorosnál különösen közel haladnak a hajók a szárazföldhöz. Ettől azonban ezek még nemzetközi vizek, és egy rajtuk provokált háború nem túl ésszerű dolog.

Nem okos ötlet

Ha tegyük fel, effektív támadás érne amerikai hajókat iráni részről, Amerika nyilván nagy légi-, és tengerészeti erővel reagálna, kezdetben csak iráni hajók ellen. Ebben az esetben Oroszország valószínűleg megpróbálná visszafogni Iránt a további hadműveletektől, mivel neki sem állna érdekében egy kiszélesedő konfliktus, sőt, ebben az esetben esetleg kénytelen lenne kihátrálni Irán mögül. A perzsa állam ezzel óriási kockázatot vállalna, mert ha egy szuperhatalom hadihajóit nemzetközi vizeken támadják meg, az válaszul bármilyen ellencsapásra jogosultnak érezheti magát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG