2p
Elég volt annyi, hogy az autógyártók egy kicsit megcsússzanak az év végi leállással, és máris gyenge lett a teljes ipari teljesítmény.

2016 januárjában az ipari termelés volumene a nyers adat szerint 0,2%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index 2,2%-kal emelkedett - közölte a KSH. A második becslésben szereplő adatok megegyeznek az első becsléssel.

Az autóipar fékezett egyet

A feldolgozóipar tizenhárom alága közül hatban csökkent a termelés. A feldolgozóipari termelés 30%-át kitevő járműgyártás kibocsátása 3,5%-kal maradt el az egy évvel korábbitól.Szakértők az első becslés után azt mondták: az okozta a visszaesést, hogy az autógyártók tavaly év végi leállása áthúzódott januárra, de éppen ezért februárban igen jelentős élénkülésre lehet számítani.

A feldolgozóipari rangsorban második alág, a feldolgozóipari termelésből 13%-kal részesülő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 16,6%-kal bővült.

Alág Termelés volumenének változása tavaly januárhoz képest Az alág részesedése a feldolgozóiparon belül (%)
Járműgyártás -3,5 29,9
Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 16,6 12,8
Élelmiszer, ital, dohánytermék gyártása 0,4 10,7
Gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 1,8 7,8
Fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 11,4 7,4
Gép, gépi berendezés gyártása -16,3 5,9

Ami a kilátások szempontjából nem jó hír: a feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 18,2%-kal visszaesett 2015 azonos hónapjához képest. Az új belföldi rendelések 2,8, az új exportrendelések 20%-kal csökkentek. Az összes rendelésállomány mindenesetre még így is 11,2%-kal meghaladta a 2015. januárit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG