4p
Jemenből a megfigyelők szerint egy olyan csatatér válik, ahol Szaúd-Arábia és Irán feszül egymásnak a különböző helyi szereplőkön keresztül, miközben már nemcsak az al-Kaida, hanem az Iszlám Állam is megvetette a lábát az országban. Szaúd-Arábia ma jobban meg van rettenve, mint bármikor Szaddam Husszein 1991-es kuvaiti inváziója óta. A szaúdi uralkodó család legnagyobb rémálma, hogy a Keleti Tartományban a siíta többség fellázadhat, amely terület pedig otthont ad az óriási Gavar olaj-mezőnek és biztosítja a vahhabita királyság kőolaj-kitermelésének nagy részét.

Legalább 45-en meghaltak és 65-en megsebesültek hétfőn Jemen északnyugati részén, egy menekülttáborra mért légicsapásban. A Haddzsa tartománybeli al-masraki tábor elleni légitámadást a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció harci repülőgépei hajtották végre. Az arab országok öt napja indítottak hadműveletet Jemenben a Manszúr Hádi elnökkel szemben álló, Irán támogatását élvező síita húszi fegyveresek ellen. A légicsapásokkal Hádi elnököt, és nemzetközileg is elismert kormányát támogatják. Hádi a húszik hódításainak következtében Szaúd-Arábia fővárosába menekült.

A húszik jól fel vannak szerelve tüzérségi eszközökkel, amelyet többségében Teherán szállított, a libanoni Hezbollah pedig részt vett a kiképzésükben. Bár Szaúd-Arábia vezeti most a húszik elleni légicsapásokat, de bombázókkal beszállt Katar, Bahrein, az Egyesült Arab Emirátusok és Jordánia, illetve logisztikai és mindenféle egyéb módon az USA és Törökország is. Továbbá Egyiptom hadihajókat indított a térségbe, szintén ebben a szövetségi rendszerben.

Gyors bevethetőségű arab haderő

A 22-tagú Arab Liga vasárnap egy közös, gyors bevethetőségű katonai egység fölállításáról határozott a Közel-Kelet szélsőségesei ellen. Mindazonáltal nem valószínű, hogy a Liga mind a huszonkét tagja csatlakozik majd a javasolt haderőhöz. Al-Sziszi egyiptomi elnök is támogatta az egységes arab haderő fölállítását a regionális veszélyek leküzdésére. A jemeni intervenciót elkerülhetetlennek nevezte amelyet a siíta felkelők számlájára írt, akiket Irán bábjainak nevezett.

Jemenből a megfigyelők szerint egy olyan csatatér válik, ahol Szaúd-Arábia és Irán feszül egymásnak a különböző helyi szereplőkön keresztül, miközben már nemcsak az al-Kaida, hanem az Iszlám Állam is megvetette a lábát az országban. Aki pedig Jement ellenőrzi, az kontrollálja azt a mindössze 30 kilométer széles Bab el-Mandeb tengerszorost is, amin keresztül a Perzsa-öbölből el lehet jutni a Vörös-tengerre, onnan pedig a Szuezi-csatornához, onnan pedig a Földközi-tengerre. Itt naponta 3.8 millió hordó olajat szállítanak.

Szaúdi félelmek

Szaúd-Arábia számára világossá vált, hogy elvesztette az ellenőrzést a jemeni félsziget fölött és egy bukott állammal szembesül 1800 kilométer hosszú déli határainál, ahol az al-Kaida szinte büntetlenül tevékenykedhet. Helyi diplomaták információi szerint Szaúd-Arábia jobban meg van rettenve, mint bármikor Szaddam Husszein 1991-es kuvaiti inváziója óta. Ehhez a félelemhez járul még a washingtoni Obama adminisztráció lanyha támogatása is.

Alireza Zakani, az iráni Kamenei ajatollah egyik fő szövetségese nemrégen azzal dicsekedett, hogy Teherán számos arab fővárost ellenőriz már a csatlós siíta mozgalmakon keresztül, így Bagdadot, Damaszkuszt, Bejrútot és a jemeni fővárost is. Ez túlzás, mert egyik főváros sem fogad el direkt utasításokat Teherántól. De az Arab Öböl királyi dinasztiái csak megerősítve látják félelmeiket ilyen kijelentések hallatán. A szaúdi uralkodó család legnagyobb rémálma, hogy a Keleti Tartományban a siíta többség fellázadhat, amely terület pedig otthont ad az óriási Gavar olaj-mezőnek és biztosítja a vahhabita királyság kőolaj-kitermelésének nagy részét.

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
Makro / Külgazdaság Valóban lassul az élelmiszerek drágulása, de mennyi ebben a kormány szerepe?
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 09:57
Az elmúlt hónapokban mért lassuló infláció sikerét Nagy Márton gazdasági miniszter rendre a kormány tevékenységének tudja be, miközben a szakértők szerint más a helyzet.
Makro / Külgazdaság Mégis kinek kéne kifizetnie a klímaváltozás okozta károkat?
Kollár Dóra | 2024. április 14. 17:37
Mostanra nem lehet az éghajlatváltozást figyelmen kívül hagyni, hiszen például a Csendes-óceán alacsonyan fekvő területein mindennapi valósággá vált – arra azonban már kevesebben gondolnak, hogy a világ ingatlanjainak jelentős százalékát fenyegeti, akár ott is, ahol nem is gondolnánk rá.
Makro / Külgazdaság Német autóipari cégek ellenzik az uniós védővámokat Kínával szemben
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 12:15
A VDA szerint a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártanának.
Makro / Külgazdaság Évente harmadával nő a globális akkumulátorpiac
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 11:09
A kínai gyártók már Európára összpontosítanak, írja a Roland Berger tanácsadó cég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG