3p
Az orosz külügyminisztérium is nyilatkozott az előző napok szaúdi és iráni véleményei után: nem tartja fontosnak Aszad hatalmon tartását, ezzel véleménye eltér szövetségesétől, Irántól. Ugyanakkor a távozásához sem ragaszkodnak, félve, hogy egy nagy vákuum marad utána, mint Kadhafi után Líbiában.

Orosz reálpolitika

A hozzáállás érthető, egyben az orosz reálpolitikát jellemzi. Oroszország csak Aszadot tudja jelenleg támogatni, ha nem akar nagy szárazföldi erőkkel harcolni, ugyanakkor a szír elnök sorsa a továbbiakban neki csak gyakorlati szempontból számít, ideológiai okok nincsenek, mint Irán esetében. Irán mindenáron síita vezetést akar, Oroszország pedig inkább valamiféle a gyakorlatban is megvalósítható megoldást, ami értelmet ad az egész mostani beavatkozásnak.

A nyugati államok egy átmeneti időszakot támogatnának, melynek lejártakor Aszad távozna. A szír külügyminiszter helyettes ezzel szemben hallani sem akar átmeneti időszakról, csak kibővített kormányról és alkotmányos folyamatokról. Mindezt persze Iránban mondta, ahol baráti fülekre találtak szavai.

Közben az orosz ás amerikai légierő közös gyakorlatot tartott Szíria fölött, hogy megfelelő rutinjuk legyen az egymással való véletlen összeütközések elkerülésében. A gyakorlat során a két fél egy-egy repülője 8 kilométeren belül közelítette meg egymást, és közben kommunikációs tesztet tartottak.

Szírek Moszkvában

Jövő héten Moszkvában találkozót szerveznek szír kormánytagok és a megosztott ellenzék egyes csoportjai között. Hogy konkrétan melyik csoport jöhet, arról nem volt szó, de Moszkva hozzáállásának változását jelzi, hogy már foglalkozik az egyes csoportokkal. Míg korábban egységesen terrorista ellenségnek minősített mindenkit, majd azt mondta, nehéz köztük megtalálni a használható elemeket, most ez úgy tűnik, ez mégis sikerült.

A múlt heti bécsi tárgyalásokon Moszkva már jelezte, hogy szeretné, ha az ellenzék részt venne a tárgyalásokon, és állítólag 38 nevet fel is vetett Szaúd-Arábiának, a szunniták legnagyobb támogatójának. A lista jórészt a nyugat által is támogatott szervezet, a szír ellenzékiek és forradalmi erők nemzeti koalíciója korábbi és jelenlegi tagjait tartalmazta. Lehet, hogy mégiscsak megvan a mindenkinek többé-kevésbé megfelelő szunnita tárgyalófél?

A hadműveletek

Közben a harcmezőn az amerikaiak által támogatott ellenzéki erők is támadásba lendültek az iszlám állam ellen Szíria északkeleti részében. A nyugati országrészben az orosz repülők keresik célpontjaikat szüntelen, most már egyre inkább az iszlám állam állásait támadják.

A szír kormánycsapatok és szövetségeseik Aleppo városától délkeletre folytattak szívós harcokat ugyancsak az iszlám állam erőivel. Mintha kezdenének kialakulni az erővonalak, lassan kirajzolódhat, ki a barát, ki az ellenség.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ragaszkodik az oroszokhoz a világelső amerikai cég
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 16:16
Az Egyesült Államok legismertebb márkái látványosan hagyták el Oroszországot az Ukrajna ellen indított agresszió után, ám jóval több cég ragaszkodik ottani vagyonához, mint ahányan távoztak.
Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG