2p
A márciusi hiány is szokatlanul alacsony, az elmúlt másfél évtized legalacsonyabb első negyedéves deficitjét hozta össze az államháztartás.

Az államháztartás központi alrendszerének 2016. március végi halmozott hiánya 125,8 milliárd forintra teljesült. Egy évvel ezelőtt a deficit ennél jóval magasabb, 536,7 milliárd forint volt.

Ahogy azt az elmúlt hónapokban megszokhattuk, a két év március végi egyenlegének eltérő alakulásában az idei év magasabb adóbevételei, valamint a központi költségvetés lényegesen alacsonyabb kiadásai játszottak szerepet.

Az elmúlt másfél évtized legalacsonyabb első negyedéves hiánya

2016 első negyedévét a központi költségvetés 158,2 milliárd forintos hiánnyal, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 29,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 2,5 milliárd forintos többlettel zárták.

Márciusban 140,8 milliárd forintos deficitet jelentett az NGM, ami lényegesen alacsonyabb az előző év márciusi 226,0 milliárd forintos hiánynál, de hosszabb időre visszatekintve is a legalacsonyabb márciusi deficit az idei:

Dőlnek az adóbevételek a költségvetésbe

Új fejleményekről nem számol be az NGM. Azt írják: a kedvező gazdasági környezetnek és a foglalkoztatottság emelkedésének köszönhetően mind a bérekhez, mind pedig a fogyasztáshoz kapcsolódó befizetések (társasági adó, általános forgalmi adó, személyi jövedelemadó, szociális hozzájárulási adó és járulékbevételek) folyamatosan növekednek. A feketegazdaság ellen megtett lépések (pl. EKÁER, on-line pénztárgépek) pedig az adófizetési morál javításához érdemben járulnak hozzá.

Kevesebbet költünk uniós források hazai kiegészítésére

Az előző év azonos időszakához képest főként az uniós programok kiadásai, valamint a kamatkiadások alakultak mérsékeltebben. Előbbit a 2007-2013-as ciklus operatív programjainak zárása, illetve az új, 2014-2020-as időszak kifizetéseinek későbbi felfutása, míg utóbbit az éven belüli eltérő kamatfizetések alakulása magyarázza.

Az uniós módszertan szerinti hiánycél az idei évre továbbra is a GDP 2 százaléka.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG