3p
Kifakadt az amerikai elnök, miután egy megbízott fogja megvizsgálni, volt-e orosz beavatkozás a 2016-os elnökválasztási kampányba, esetleg volt-e titkos együttműködés a kampánystáb és Moszkva között. A tőzsdék megroppantak: miután Trump megválasztása óta csak emelkedtek, most esnek, mint a kő.

Méltatlankodás

Miután a kongresszus részéről egyre nagyobb lett a nyomás, az amerikai igazságügyi minisztérium kinevezte a korábbi FBI igazgatót, Robert Muellert, mint megbízottat, hogy vizsgálja ki a tavalyi kampány és Oroszország közti esetleges kapcsolatokat. A Reuters szerint tegnap az elnök még azt nyilatkozta, hogy egy ilyen vizsgálat igazolni fogja, hogy nem volt semmilyen kapcsolat kampánya és bármely külföldi szervezet között, ma már azt mondta, hogy ez a legnagyobb boszorkányüldözés Amerika történetében.

Twitter bejegyzésében az elnök kifogásolta, hogy az Obama elnöksége alatt illetve Hillary Clinton kampányában elkövetett esetleges illegális cselekmények kivizsgálására soha nem neveztek ki megbízottat. A Reuters szerint Mueller kinevezésének bejelentése előtt Trump azt mondta: soha politikust még nem kezeltek rosszabbul és igazságtalanabbul.

A fő kérdés

Egy republikánus képviselő, Charlie Dent szerint nem kétséges, hogy az oroszok beavatkoztak az elnökválasztásba, de ha ez az elnök és csapata tudta nélkül zajlott, ez nem róható fel neki. A vizsgálatnak igazából azt kell kideríteni, volt-e együttműködés a két oldal között. Reméli, hogy nem, mert ha igen, annak igen súlyos következményei lennének. Egy demokrata szenátor, Joe Manchin üdvözölte a vizsgálatot, és azt mondta: Nem boszorkányt üldözök, hanem tényfeltáró misszión vagyok.

Imádták a tőzsdék

A tőzsdék mindenesetre megrettentek a fejleményektől, ami mostanában szokatlan. Az utolsó fél évben történhetett bármi, nem volt érdemi esés. Trump elnökké választásakor meredek emelkedés indult, ami később lassult, de tegnapelőttig kitartott. Miután így egyértelműen Trump-rali volt, érthető, hogy akkor bicsaklik meg, amikor felmerül az elnök idő előtti távozásának lehetősége.

A befektetők elsősorban Trump adócsökkentési és infrastrukturális költekezési tervei miatt kezdtek heves részvényvásárlásba november 8-ától, és most attól tartanak, hogy ha az elnök meg is tarthatja hivatalát, sokkal kevesebbet fog tudni foglalkozni ezekkel a dolgokkal, illetve sokkal kevesebb támogatást kap majd a képviselőház és a szenátus részéről. Távozása esetén pedig nem tudni, mi lenne az új elnök, a jelenlegi alelnök, Mike Pence programja.

Az elmúltnyolcév

Emellett a hatás valószínűleg jórészt pszichológiai: a piacokon 8 éves emelkedő trend van, de az elnökválasztás előtt egy korrekció, visszaesés zajlott, ami a választáskor hirtelen véget ért. Talán nem is kellett magyarázat vagy indok sok befektetőnek, egyszerűen csak vagy short pozícióban voltak, ami csak vitte a pénzt, ezért zárni kellett, vagy ha nem is shortoltak, unták, hogy mindig lemaradnak az emelkedésről valamilyen félelem miatt, így az elnökválasztás után nem halasztották tovább a vételeket.

Az amerikai esés tegnap még önmagában nem volt olyan nagy, de állítólag fél éve először igen komoly intézményi eladók is megjelentek. Európában viszont már második napja zajlik az esés, a DAX 0,75 százalékkal van lejjebb, a francia CAC-40 több mint egy százalékkal, a spanyol piac 2 százalékkal. Az arany ára egy hét alatt 1220-ról 1250 dollár fölé emelkedett, a biztonságot jelentő nemesfém iránt megnőtt a kereslet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG