3p
Nagyon pörög a német munkaerőpiac: az egyesülés óta a legalacsonyabb a munkanélküliség, rekord szinten a foglalkoztatottság, különösen a nők körében.
"Szeretem a munkát" (Fotó: 123rf.com)

Szorgos nép

Szorgos nép a német, ezt eddig is tudtuk, de most komoly adatok támasztják alá. A 20 és 64 év köztiek 78 százaléka dolgozik, ennél csak Svédországban magasabb az arány, 80 százalék. És ha figyelembe vesszük, hogy 20-as éveik elején a legtöbben még egyetemre járnak, akkor a tényleges arány még jobb lehet.

A növekedésben a legnagyobb szerepet a nők játszották, 73 százalékuk dolgozik az adott korcsoportban, ez 10 százalékpontos növekedés 2005 óta. A teljes foglalkoztatottsági ráta pedig 9 százalékot nőtt 10 év alatt, míg Európában a legtöbb helyen alig változott.

A Bloomberg szerint a nők foglalkoztatottságának növekedése nem véletlen: a 2000-es évek eleje óta kedvezőbb a részmunkaidős állások és a rugalmasabb munkaidő szabályozása. Így a nők összességében kevesebb munkaidőben dolgoznak: a férfiak átlagos heti 40 órájával szemben 30-at. Ennél csak Hollandiában kevesebb a nők munkaideje, az EU átlag 33,6 óra.

Német és európai rekordok

Miről álmodik a magyar miniszterelnök?

Orbán Viktor többször elmondta, hogy teljes foglalkoztatottság a cél Magyarországon. Részleteket itt olvashat >>>

A munkanélküliségi ráta 6,2 százalék, a legalacsonyabb a 25 évvel ezelőtti országegyesülés óta. Ez óriási eredmény, mert sokan kételkedtek abban, hogy a volt NDK részek munkanélküliségét fel lehet számolni egy emberöltő alatt. Ráadásul még magyarok, lengyelek és egyéb EU tagállamok munkavállalói is százezer szám dolgoznak Németországban, vagyis tényleg meglehetősen robusztus a munkaerőpiac.

Eközben a teljes eurózóna munkanélkülisége is öt éves rekord szintre süllyedt, decemberben 10,4 százalék volt. Az átlag ráadásul úgy adódik, hogy a korábban mentőcsomagra szoruló országokban sokkal nagyobb ez a szám (Görögország, Spanyolország, Portugália), így logikusan a jobban teljesítőknél, a „kemény magban” jóval kisebb.

Az olcsó olajtól nem kell félni

Az EKB ez alapján meg is fontolhatja, hogy kell-e márciusban tovább enyhíteni az amúgy is extrém laza monetáris politikát. A döntést persze lehet, hogy nem befolyásolja rövidtávon az adat, mert a jegybankok egyelőre az olajáresés okozta inflációcsökkenés bűvöletében élnek, pontosabban ettől rettegnek. Ez pedig fölöslegesnek tűnik, hisz ilyen robusztus munkapiac mellett szó sem lehet az 1929-33-ban látott deflációs spirálról.

Az olajár okozta inflációcsökkenés egyrészt átmeneti, miután legfeljebb 0-ig eshet az olajár (ezt piaci szempontból talán már meg is tette, vagyis sokkal mélyebben nemigen nyílik számára tér). Így ennek inkább örülni kéne, mint szomorkodni, hisz ez a lakosság vásárlóerejét növeli, így a fogyasztás élénkül.

Az a defláció a veszélyes, amelyik túltermelésből és az ezáltal előálló árcsökkenésből adódik, de erről szó sincs, sőt tulajdonképpen a 80-85 évvel ezelőtti válság óta nem is nagyon fordult elő. Ilyen bivaly munkaerőpiac mellett pedig óhatatlanul nő a vásárlóerő és a fogyasztás, nem fognak a gyártók és az áruházak árcsökkentési versenybe fogni. Így teljesen mindegy, hogy az infláció fél százalék, vagy kettő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG