2p
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja március 5-17 között szokásos, éves gazdaságpolitikai konzultációt tartott Magyarországon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Ez az első hivatalos tárgyalássorozat azóta, hogy Magyarország a lejárat előtt, 2013-ban visszafizette az IMF-nek a 2008-ban felvett 20 milliárd eurós hitelt, és az IMF budapesti irodája is bezárt. A tárca közleménye szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta a Nemzetközi Valutaalap misszióvezetőjét, Costas Christou-t és Johann Pradert, az IMF igazgatóságában Magyarországot is képviselő igazgatót. 

Magyarország már nem IMF program ország, mivel 2013-ban visszafizette a teljes tartozását, de továbbra is tagja a szervezetnek, ezért gazdasági konzultáció keretében folytatódik az együttműködés - írta az NGM. A közlemény szerint a megbeszélésen a felek egyetértettek abban, hogy az ukrán válság rontja a térség gazdasági megítélését, ezért a helyzet mielőbbi rendeződése közös érdekük.

Mire figyel az IMF?

A találkozón Varga Mihály ismertette azokat a kedvező eredményeket, amelyek hosszú távon is fenntartható, kiegyensúlyozott szerkezetű növekedést biztosítanak Magyarországnak - írja az NGM.
Varga Mihály arról is beszámolt, hogy 2014-től az uniós pénzek 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják, ezért a gazdaság további dinamikus fejlődésére számít. Az előző ciklusban erre a célra a források 16 százalékát költötték.

A találkozón elhangzott, hogy az IMF által kiemelt figyelemmel kísért területeken a külső egyensúlyi helyzet javításában, illetve a rövid, külső adósság kezelésében Magyarország érdemi javulást ért el. A kedvező gazdasági eredmények jó alapot adhatnak ahhoz, hogy a kormány a jövőben a növekedésére koncentráljon.

Az IMF a konzultáció eredményéről zárónyilatkozatot ad ki, melyet az IMF igazgatótanácsa fogad el és hoz nyilvánosságra - olvasható a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG