Az eurót a sajtótájékoztató 11 órai kezdete előtt még 300,30 forinton jegyezték, majd negyed 12-re 298,80-ig erősödött a forint az euróval szemben. Később némileg korrigált az árfolyam, háromnegyed 12-kor 299,50 forint közelében állt az euró jegyzése.
Kereskedők szerint a piac egyrészt kedvezően fogadta, hogy a korábbi 2 százalék helyett 2,5 százalékos kamatmarzs plusz garanciadíj mellett folyósíthatnák a bankok a kis- és középvállalatoknak nyújtandó kedvezményes hitelt. Az erősödésben közrejátszott az is, hogy alaptalannak bizonyultak az újabb jegybanki eszközök bejelentésére vonatkozó piaci félelmek.
A sajtótájékoztató piaci hatása ugyanakkor korlátozott volt, egyrészt alapvetően optimista a hangulat, ez is hozzájárulhat a forint jó szerepléséhez, másrészt a szerdai ünnepnap miatt mérsékelt a piaci aktivitás.
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




