3p
A Fed havi 85 milliárd dolláros gazdaságélénkítő kötvényvásárlási programjának folytatására tettek alig burkolt utalást Ben Bernanke elnök és az atlantai és a San Franciscó-i Fed elnökei, miután a piacok egy meglepően jó adat után azt találgatják, előrehozzák-e a gazdaságélénkítő program kivezetését.

Mégis korábban kezdi a Fed?

Pénteken meglepően jó foglalkoztatási adatokat közölt a washingtoni munkaügyi minisztérium. Ebből egyes elemzők azt a következtetést vonták le, hogy a Fed fontolóra veszi, hogy esetleg már decemberben - vagy januárban - megkezdje a mennyiségi enyhítés csökkentését. Az elmúlt hetekben az volt a piaci konszenzus, hogy csak márciusban kezdődik a lassítás. Ez a munkaerőpiaci adat, illetve az általa generált friss várakozások a pénznyomda leállításáról hajtják most a dollárt.

Hétfő reggel az euró árfolyama bár enyhén emelkedik, de továbbra is 1,34 alatt jár, ami közel két hónapja nem fordult elő.

Friss árfolyamok >>

 

Nem kapkodnak, de lesz vita a pénznyomdáról

Még mindig "szörnyen nagy a pangás" a munkaerőpiacon - jegyezte meg Ben Bernanke a váratlanul jó adat közlése után. Denis Lockhart, az atlantai Fed elnöke és John Williams, a San Franciscó-i Fed vezetője is azt hangsúlyozták: egyetlen hónap adatából még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.

Nem lehet elengedni a gazdaság kezét

Lockhart ugyanakkor megjegyezte, várhatóan heves vita lesz a Fed nyíltpiaci bizottságának (FOMC) december 17-18-i ülésén arról, biztonságos-e a kötvényvásárlási program leépítésének megkezdése.

A Fed - amellett, hogy zéró közelébe vitte le az alapkamatot - már több mint 3 ezer milliárd dollár értékben vett állam- és jelzálogkötvényeket, hogy mérsékelje a hosszú lejáratú hitelek kamatát, és felgyorsítsa az amerikai gazdaság növekedését. A harmadik negyedévben éves összehasonlításban 2,8 százalékkal bővült az amerikai gazdaság. A Fednek nem szabad visszafognia az ösztönzést, amíg nem biztos benne, hogy e nélkül is képes növekedni a gazdaság - mondta Williams.

Elemzők szerint intő jel lehet a Fed számára, hogy pénteken, a kiemelkedően jó foglalkoztatási adat megjelenése után 2,60 százalékról 2,75 százalékra ugrott az irányadó tízéves amerikai államkötvény hozama.

Csütörtökön jöhet az impulzus

A befektetők érdeklődéssel várják a csütörtököt, amikor a washingtoni szenátus illetékes bizottsága meghallgatja a Fed élére jelölt Janet Yellent, a január 31-én távozó Ben Bernanke utódját. Yellen a kötvényvásárlási program szilárd támogatója, emiatt kemény kérdésekre számíthat republikánus szenátoroktól, akiket aggaszt a Fed szerintük túlságos mértékben lazító monetáris politikája.

A pénznyomda sorsa körüli bizonytalanságot a forint is megérzi. Az euró hétfő reggel közel 1 forinttal drágább lett, a jegyzés 296,60-ról 297,40 fölé emelkedett.

Friss árfolyamok >>

Az amerikai tőzsdéken ugyan ma is van kereskedés, a bankok azonban nem nyitottak ki, és a tengerentúli kötvénypiacokon sincs kereskedés. Az Egyesült Államokban ugyanis november 11. a Veteránok napja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG