Hirdetés
Hirdetés

Nem romlik a hangulat a forint piacán, 286 alatt járt az euró

2012. július 18., 10:35

A nemzetközi szervezetekkel folytatott hiteltárgyalások második napján is tartja erejét a forint, sőt, délelőtt további szerény nyereséget is fel tud mutatni a magyar deviza. A nemzetközi piacokon volt egy kis durcázás, amiért Bernanke nem szórt újabb köteg bankót a piacokra, de a hiszti hamar kifulladt.

Hirdetés

9 óra után az euró jegyzése 286 forint alatt is járt a bankközi devizapiacon, a délelőtti órákban is ekörül járt a jegyzés. A piacok továbbra is örülnek az IMF jelenlétének, pláne hogy még semmi sem került nyilvánosságra az egyeztetésekről, így nyugodtan lehet remélni a legjobbakat.

A tegnapi állampapír-aukció eredménye is meglehetősen meggyőző volt, ráadásul a nemzetközi fronton sincs különösebb baj, ami elrontaná a jó hangulatot.

Ben Bernanke tegnapi szenátusi meghallgatása után hirtelen esett az euró árfolyama, miután a piacok kissé túlságosan belelovallták magukat a likviditásbővítő program újabb körével kapcsolatos várakozásokba. Bár a Fed elnöke biztosított mindenkit, hogy ha nagy szükség lesz rájuk, azonnal közbelépnek, a QE3 bejelentésére nem került sor - tulajdonképpen semmi különös újdonság nem hangzott el a beszédben a korábbiakhoz képest. Helikopter Ben ismét bebizonyította, hogy hidegen hagyják a piaci várakozások, a monetáris politikát nem alakítják aszerint, hogy mit áraztak be a sztorira szomjazó befektetők.


Rövid durcázás után a piacok tudomásul vették a döntést, a dollár árfolyama 1,222 körüli szintekről visszaemelkedett a beszéd előtt jellemző 1,23-as szint környékére. Szerdán délelőtt innen fordult vissza, ez lekövetve torpant meg a forint korábbi, tyúklépésben, de biztosan folytatott mini-menetelése is.

Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Kicsi, játékos és inkább a férfiak szeretik. Mi az?

2013. május 20., 17:00
Kicsi, játékos és inkább a férfiak szeretik. Mi az?

Minden harmadik embernek van, sokan járnak vele közösségbe, de inkább a férfiak és a fiatalok szeretik leginkább használni. Sőt minél magasabb az iskolai végzettség, az érdeklődés annál jobban nő. Érdekes azonban, hogy a tulajdonosok harmada nem arra használja, ami a lényege, vagyis bárhol, bármikor. Ön melyik csoportba tartozik?

Hirdetés

Facebook

Szavazás

Ön hol nyaral idén?

Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét: