7p
Megint azzal van tele a sajtó, hogy a bitcoinnak vége, nincs tovább, miután végleg bezárt a korábbi legnagyobb tőzsde és hacker-támadásokról szólnak a hírek. Eközben az árfolyam még mindig majdnem ötszöröse a fél évvel ezelőttinek, és 17-szerese az egy évvel korábbinak. Megszólalt az ügyben az MNB is.

„Mac-ről lopkodja az adatokat a bitcoinos trójai”, „Óvakodj a bitcointól”, „Úgy tűnik, vége a BitCoin mesének”, „Valaki ellopott 400 millió dollárnyi bitcoint”, „Nyomoznak a bezárt Bitcoin-tőzsdénél”, „Borul a bitcoin?” – csak néhány az utóbbi napok terméséből a bitcoin-témában. Tény, hogy „rengeteg pénz tűnt el a neten”, a legújabb hírek szerint az egykor legnagyobb forgalmú Bitcoin-tőzsde, a japán MtGox éppen ma kért maga ellen hivatalosan is csődeljárást. Elismerte, hogy mintegy 64 millió dollárnyi tartozása van, ezen kívül hiányzik az ügyfelek 750 ezer darab bitcoinja és a cég saját készletéből is úgy százezer.

Mi időben szóltunk

Az összes létező bitcoin-mennyiség nem egészen 12,5 millió darab, tehát ez hatalmas érvágás, és biztosan komoly negatív hatással van az egész Bitcoin-rendszerre. De meglepetést a legkevésbé sem okozott, számos előzménye volt, már augusztusban „tőzsdecsőd-veszéllyel” jellemeztük mi is a MtGox helyzetét az akkor terjedő hírek alapján.

Amikor a magyar vállalkozás bitcoin-tőzsdét programoz

Nagy változások történtek a magyarországi bitcoinos startup-vállalkozás, a Bits of Proof (BOP) életében. Amint Blummer Tamás alapító-igazgatótól megtudtuk, cége szállítja a háttérrendszert a Trezor-hoz, amely szerinte „a legnagyobb biztonságot nyújtó, világelső” hardveres Bitcoin-tároló rendszer. Ez az online bankoláshoz hasonló kényelmet nyújt bármely számítógépen, de annál is magasabb szintű biztonsággal. Az ügyfél maga kezeli pénzét, de bank nélkül – tette hozzá.

Megnyílt a BOP által fejlesztett londoni arany-bitcoin tőzsde is (Bullion Bitcoin exchange), amely a világ első, valós időben auditálható tőzsdéje. Végül a BOP új tulajdonosa az Icon Capital Reserve S. A. lett, egy panamai bejegyzésű pénzügyi szolgáltató, amely aranyra beváltható Bitcoin-egységeket fog forgalomba hozni. „Én ott résztulajdonos és CTO leszek, a BOP pedig tovább folytatja eddigi technológia-fejlesztéseit és a márkát. Jelentős növekedésre készül” – mondta az igazgató.

Legkésőbb a nyáron tudni lehetett, hogy a cégnél távolról sincs minden rendben, mégis sokan kapcsolatban maradtak vele. Vélhetően részben azért, mert külön árszintje alakult ki ott a problémák nyomán a bitcoinnak, először drágább, majd jóval olcsóbb lett, mint másutt, amiből sokan megpróbáltak profitálni, arbitrálni.

Nem szabályozzák, de jól leszólják

Közben alig múlik el olyan hét, amikor valamely állam valamely hatósága ne tartaná szükségesnek, hogy a Bitcoinnal vagy általában a „kriptopénzekkel”, avagy virtuális devizákkal kapcsolatban állást ne foglaljon. Janet Yellen, a Fed újdonsült elnöke például éppen tegnap tartotta szükségesnek kijelenteni, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-nek nincs illetékessége a Bitcoin szabályozásában. A bitcoin-rajongók ugyanakkor a Reddit fórumain úgy vélik, ez még nem jelenti azt, hogy valamely más amerikai hatóság, például a pénzügyi bűncselekmények ellen harcoló FinCEN ne próbálná a jövőben felvállalni valamiféle szerepet az ügyben.

Egy egész sor szabályozó hatóság nyilatkozott negatívan az utóbbi hónapokban a Bitcoinnal kapcsolatban, vagy legalább figyelmeztette a fogyasztókat a veszélyekre. Kezdődött a sor a bitcoin-árfolyam novemberi hatalmas felfutását követően, amikor hetek alatt ötszörösére, 1200 dollár közelébe emelkedett az ár, a kínai hatóságok közbelépésével, amit a fő felelősnek tartanak az áremelkedés megtorpanásáért.

Így néz ki egy haldokló?

 

Követte az indiai jegybank, figyelmeztetést – de nem tiltást – adott ki az EKB és mások. Ám Németország vagy Kalifornia állam például inkább a legalizálás felé tettek lépéseket. A hírek többsége azonban inkább negatív volt. A rosszhír-áradat ellenére, bár nemrég vészesen közel került az árfolyam a 400 dollárhoz is, úgy tűnik, 550-600 dollár között mégis eléggé stabil.

(Fotó: Coindesk, Facebook, Olga Kami)

Azt mondják, a piaci árakba minden beépül, a pozitív és negatív hírek is. Úgy néz ki egy haldokló, hogy 4,7-szeresét éri a fél évvel ezelőtti, és 16,5-szeresét az egy évvel ezelőtti árszintnek? (A jelenlegi árnak 561 dollárt vettünk a Bitstamp tőzsdéről, az augusztus 18-i ár 118, a tavaly februári mintegy 34 dollár volt.) Valószínűleg nem, a MtGox-csőd ellenére továbbra is sokan hisznek benne, és nagy pénzeket ölnek bitcoinos beruházásokba.

Így gondolja az MNB

Február közepén a Magyar Nemzeti Bank is elérkezettnek látta az időt, hogy megszólaljon a Bitcoinnal kapcsolatban. Véleménye szerint: „Egyes fizetésre használható virtuális eszközök (így különösen a Bitcoin) sokkal kockázatosabbak, mint a felhasználók által már jól ismert elektronikus fizetési megoldások (pl. bankkártya, elektronikus pénz, stb.). Nincs ugyanis kibocsátójuk, nem tartoznak egyetlen ország hatóságának, jegybankjának felügyelete alá, nincsenek megfelelő felelősségi, garanciális, kárviselési szabályok. Az MNB felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy legyenek rendkívül körültekintőek, fokozott óvatossággal járjanak el, mielőtt ilyen eszközöket, például Bitcoint használnak.”

A továbbiakban lényegében ezt részletezik, hasonlóan az EKB-hez, lényegében figyelmeztetik a fogyasztókat a veszélyekre. (Amelyek egy része, például a központi felügyelő hatóságok hiánya, nem kizárólag veszély, hiszen egyben a kriptopénzek előnyeként is szokták emlegetni.) Az MNB nyomán színre lépett egy Magyar Bitcoin Egyesület nevű új szervezet, és közleményt adott ki. Röviden összefoglalva örömmel fogadták, hogy az MNB foglalkozik az üggyel, de bővebb iránymutatást hiányoltak.

Akkor mihez tartsuk magunkat?

(Fotó: Coindesk, Facebook, Olga Kami)

Ezt írták: „Az MNB közleményében foglaltak bár nem adnak iránymutatást arra vonatkozóan, hogy az Európai Unió tagállamai által is alkalmazott, több eltérő felfogás közül melyikhez tartsuk magunkat; azonban az aggályok közölt felsorolt tények úgy gondoljuk, helyes irányba tartó puhatolódzást-gondolkodást tartalmaznak maguk mögött. Az, hogy a Jegybank a virtuális eszközöket, közötte a Bitcoint az elektronikus fizetési megoldásokhoz (pl. bankkártya, elektronikus pénz, stb.) hasonlítja; illetve, hogy a veszélyek között olyan, kifejezetten a pénzügyi eszközökkel kapcsolatosan tárgyalandó kritériumokat hiányol, mint például a kibocsátó, illetve felügyelő hatóság hiánya, arra enged következtetni, hogy a Bitcoin kategorizálását és ennek alapján esetleges későbbi szabályozását a pénzügyi eszközök között képzeli el.”

Tizedére csökken a pénzügyi rezsi

Apró hír, de gyakorlati jelentősége nagy lehet, hogy a változó viszonyokhoz – a relatíve még mindig magas tőzsdei árhoz – való alkalmazkodás jegyében a tranzakciós költségek tizedére csökkentését tervezik. A bitcoin-műveletek elvileg díj nélkül, ingyen is végrehajtódnak, de ezzel egyrészt nemrég technikai probléma merült fel, díj fizetése mellett pedig mindig is sokkal gyorsabb volt. (Percek alatt a világ bármely pontjára képes elérni egy „átutalás”, díj nélkül napokba telhet.) Még nem tudni, mikor lép életbe a díjcsökkenés, de a Coindesk szerint körülbelül 5 dollárcentről 0,5 dollárcent értékűre csökken majd a díj.

Az ukrajnai tüntetők is megpróbálnak támogatáshoz jutni a bitcoin segítségével, ha egy ilyen fotó eljut bárkihez a világban, a kód segítségével tud nekik pénzt küldeni. A képen látható címen pénteken délután 0,2035 bitcoin volt - tehát mintegy 114 dollár, ami közel 26 ezer forint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Amundi-közgyűlések futószalagon
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 16:12
Tavaly több mint 10 ezer részvényesi közgyűlésen szavazott az Amundi vagyonkezelő.
Pénzügyi szektor Az MNB elmagyarázta, hogy mi történik az inflációval
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 11:45
Az infláció és a maginfláció is a jegybank márciusi Inflációs jelentése előrejelzési sávjának közepén alakult - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank márciusi inflációs adatokhoz fűzött elemzése.
Pénzügyi szektor MNB: Fokozott befektetői kockázattal járhatnak a kriptoeszközök
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 09:58
A jegybank felkészül a kriptopiaci szereplők felügyelésére.
Pénzügyi szektor Csütörtökön talán valami csodára készül a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 07:18
Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Nem „gyengeelméjűek" az elemzők – tudhattuk meg a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 10. 15:01
Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója - többek között - az extremitásokról is beszélt a Klasszis Klub Befektetői Univerzum című rendezvényén.
Pénzügyi szektor Hogyan lehet megvédeni a családi vagyont? Ezt is körbejártuk a Klasszis Klubban
Bózsó Péter | 2024. április 8. 15:09
A családi vagyontervezés és -védelem állt a legutóbbi Klasszis Klub Live! második panelbeszélgetésének fókuszában, amely során főszerkesztőnk, Csabai Károly PIllár Zsolttal, az Equilor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatójával, Varga Szabolccsal, a Bank Gutmann magyarországi vezetőjével és Magyar Csabával, a Cyrstal Worldwide Zrt. vezérigazgatójával cserélt eszmét.
Pénzügyi szektor Soha nem lesz vége a kamatstopnak?
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 14:39
Azt már korábban megtudtuk, hogy június 30. után is marad, most Nagy Márton azt is kilátásba helyezte, meddig szeretné kitolni a piacellenes intézkedést.
Pénzügyi szektor Folytatódik a harc a bankok és a csalók között: figyelmeztetést küldött mindenkinek az MNB
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:24
Jelentősen csökkent az átutalásos kibercsalások száma és a károk összege a múlt év utolsó negyedévében, de a kártyás visszaéléseké tovább nőtt.
Pénzügyi szektor Élesedik a verseny a banki megtakarítások között - segítünk a legjobbat választani
Privátbankár.hu | 2024. április 7. 16:35
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei év egészében maximum 5 százalékos inflációt vár. Ennek fényében érdemes áttekinteni a banki betéti ajánlatokat.
Pénzügyi szektor Csak találgathatnak a szakértők is, hogy mitől erősödött a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 07:57
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG