3p
A BUX index nem ment ma sehová, de szépen emelkedett az OTP, akárcsak az európai bankok általában. Este jön 51 európai bank stressz tesztje, ami átírhatja az árfolyamokat jövő héten. A forint még erősebb lett, 311 alá is becsúszott az euró.

A hónap utolsó tőzsdenapján a BUX index a nap eleji mínuszból szerény pluszba ment át, de aztán a nap végén nullába ért, szó szerint, a változása az egy pontot sem érte el. De azon belül az OTP szépen erősödött, 1,4 százalékkal 6776 forintra. A Mol 0,7 százalékkal 17 445-re, a Richter 0,8 százalékkal 5880 forintra esett, és a Telekom is két forinttal olcsóbb lett, 445 forint.

A forint már csütörtök délután és este is nagyot erősödött, 313,50-ről 312 környékére, pénteken pedig újabb egy forinttal lejjebb, 311,0-re. Rövid időre pár fillérrel ez alá is becsúszott.

Ajánlat egy olasz bankra

A német DAX és a francia CAC index fél-fél százalékkal mentek fel, a brit mutató nem változott. Európában szintén főleg a bankok húzták fel a tőzsdeindexeket, a befektetők optimistán tekintettek a ma este tízkor közzéteendő, 51 pénzintézetet érintő stressz-teszt eredményére. Bár előző nap meg éppen a bankrészvények estek a legnagyobbat.

Az európai pénzintézetek papírjait tartalmazó Stoxx 600 Banks index ma két százalékkal emelkedett, de így sem sokkal van magasabban a 2009-es mélypontoknál. Az olasz Banca Monte dei Paschi di Siena emelkedett hét százalékkal, miután felröppent, hogy az UBS ajánlatot kíván rá tenni. A brit Barclay's és a francia Natixis pedig jó gyorsjelentést tett közzé.

Nagyot lódult a jen

A stressz-tesztről a Bloomberg azt írja, a legfőbb kockázatok, stresszek egyikének azt tartják, ha a kamatszint Európában ismét emelkedik, és a bankok veszítenek kötvényeiken. Pedig a megszólaló elemző szerint legalább akkora stressz lehet, ha a kamatok nem emelkednek, hanem továbbra is nullán vagy mínuszban vannak, ez ugyanis folyamatos veszteségeket okoz a pénzintézeteknek.

A japán jegybanktól élénkítést vártak, ez mára virradóra mégsem nem következett be. A jen erre óriásit erősödött, estére már három százalékkal a dollárral szemben. A japán részvények mégis tudtak drágulni, mert növelik a részvényvásárlásra (ETF-ekre) fordított tőke értékét.

Kifektetni az orosz medvét

Az olaj nap közben ismét lefelé tartott, de estére mintha megállt volna az esés. Az Equilor blogja azt boncolgatja, hogy mennyire rossz Oroszországnak az alacsony olajár „Olcsó olajjal kifektetni az orosz medvét?” című írásában.

Az Erste Befektetési Zrt. szerint „itthon a Richtert gyilkolták a vegyes eredményeket hozó gyorsjelentés után. Ugyanakkor szerintünk a cariprazin indulása az USA-ban jól sikerült, hiszen a tavaly augusztusban indult hasonló gyógyszer cirka fél év alatt hozott össze 17 millió dollár forgalmat.” A Richter menedzsmentje megemelte eredményvárakozását, de az Esrte szerint továbbra is erősen a konzervatív oldalon áll, a piac ennél többet vár. Az árfolyamcsökkenést ezért átmenetinek tartják.

Az amerikai indexek minimális emelkedésben voltak este hat után. Záporoztak a gyorsjelentések, mint az Alphabet, az Amazon, a Barrick Gold vagy az UBS, a német Heidelberg Cement. A Chevron, ExxonMobil, Merck, az UPS is ezekben az órákban jelent vagy jelentett.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG