3p
Izgalmas volt a tőzsdenap szerdán, le, fel, majd nagyon le tartottak a részvényindexek, a BUX még egészen jól megúszta. Mélyrepülésben volt a dollár, de a forint stabil maradt. A nyersanyagok magukhoz tértek, pedig rossz makroadatok érkeztek az USA-ból.
(Fotó: Eidenpenz József)

Az európai átlagnál jobban teljesített a magyar részvénypiac szerdán, de mínuszban, a BUX index 0,7 százalékkal ment le. Leginkább a Richter esett, 1,6 százalékkal, a Mol az emelkedő olajár ellenére is fél százalékkal olcsóbb lett. Az OTP 0,2 százalékkal esett és kissé 6000 forint alá csúszott, de a nap nagy részében e határ felett tartózkodott.

A Magyar Telekom folytatja egy forintonkénti minimozgásait, amelyekkel nem tart sehová. A forint stabil volt, 310,5-ig is lement az euró ára, de később 311,30-ig ment vissza. Egy nagyjából megfelel az utóbbi pár nap szintjének.

Vegyes hírek érkeztek a Moltól, ismét növekedett a finomítói árrés januárban a közzétett adatok szerint, a 7,1 dollár/hordó érték a tavalyi év legjobb hónapjaihoz hasonlítható - írta az Equilor reggeli hírlevele. Ám szűkülést tapasztaltak a petrolkémiai árrésben. Az OTP pedig megállapodást írt alá az AXA Bank magyarországi üzletágának megvásárlásáról.

Ijedtség Japánban

Hajnalban Japánban töröltek egy kötvényaukciót, ami megijeszthetett sok befektetőt, mert ha a japán lakosság abbahagyja a kötvények vásárlását, nehéz lesz finanszírozni a gigantikus államadósságot. Esett is a Nikkei 3,1 százalékot, és más tőzsdéket is magával húzott. Európában is mínuszokkal indult a nap, ami nap közben javult, egyes indexek pluszba is tudtak menni, mert az olaj ára magához tért.

Míg az utóbbi hetekben sokszor az olaj mozgatta a részvénypiacot, most ez a kapcsolat lazult, átmeneti javulás után ismét estek az indexek. Ennek fő oka az lehetett, hogy rossz makroadatok láttak napvilágot az USA-ban, főleg a beszerzési menedzserindex lombozta le a kedélyeket.

Kinek a gyenge dollár, kinek a gyenge euró lenne jó

Erre jókorát esett a dollár, az euróval szemben 1,0920 környékéről 1,1050-re ment fel. Ez jó hír az amerikai exportőröknek, de az erősödő euró rossz hír az európaiaknak, így nem csoda, hogy lefelé nyomta az európai tőzsdeindexeket. Kontinensünk főbb indexei végül másfél-két százalékos mínuszban végeztek, az USA-ban este hat után kicsivel 0,6 százalékos esésben volt az S&P 500 és egy százalékos mínuszban a Nasdaq.

A dollár erősödése is sokat adhatott hozzá az olaj drágulásához, de az alapozta meg, hogy ismét spekuláció indult meg a nagy olajtermelők esetleges megegyezéséről. Este hatkor már hat százalék körüli mértékben drágult a kőolaj, a WTI a 32, a Brent a 35 dollárhoz közelített. Más nyersanyagok is drágultak, főleg a gyengülő dollár miatt, az arany egy százalékkal, az ezüst 2,5 százalékkal ment fel. Az Arca Gold Bugs aranybánya-index (HUI) hat százalékkal lőtt ki.

Aggodalmak a bankszektorban

A bankszektor rosszul teljesített, a Deutsche Bank például hat százalékos zuhanást élt át, a Raiffeisen hét százalékosat, a Bank of America négy százalékosat. Sokan attól tartanak, hogy az olajkitermelőknek adott hitelek fognak a pénzintézeteknek komoly érvágást okozni, de a globális gazdasági lassulás is rosszat tesz a banki nyereségeknek.

A Volkswagen eladásai rosszabbul alakultak a vártnál, emiatt a papír ismét átlag feletti mértékben, 2,3 százalékkal esett, és egy időben megközelítette a 101 eurós árat is. Utoljára novemberben volt ilyen olcsó a részvény. A Novo Nordisk dán gyógyszergyártó hét százalékkal zuhant a vártnál gyengébb eredmények után.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG