3p
Az EKB csinálni ugyan semmit nem csinált mai ülésén, de legalább megígérte, hogy szükség esetén majd fog, és decemberben megfontolja. Ez is elég volt a piacoknak, a részvényindexek megtáltosodtak, az euró gyengült más devizákkal, köztük a forinttal szemben. A magyar részvények is emelkedtek, az OTP-vel az élen.
Szputnyik (Fotó: Wikimedia Commons, NASA)

A mai EKB-ülésre már régen feszülten vártak a piacok, előtte kevés dolog történt, óvatos optimizmus volt az európai tőzsdéken. Amikor Mario Draghi jegybankelnök beszélni kezdett, megnyugtatott mindenkit, hogy szükség estén készek lépni, tovább lazítani. Célzott arra, hogy problémás a helyzet, és decemberben felülvizsgálják az eddig követett politikát.

Ez optimizmussal töltötte el az európai tőzsdéket, amelyeket a jegybanki lazítások éltetnek, a részvényindexek erőteljesen meglódultak felfelé. Ahogy a spekulánszsargon mondja, megjött a szputnyik. Az európai mutatók többsége 2,5 százalék körüli emelkedésben volt este, kivéve a britet, amely beérte 0,4 százalékkal. Az optimizmus átterjedt Amerikára is, az S&P 500 és a Nasdaq indexe 1,4 százalékos pluszban voltak. Ott egyébként kedvező lakáspiaci, munkaerőpiaci hírek is jöttek.

Száguldott az OTP

Itthon a BUX index eleve tisztességes, egy százalékos emelkedésben volt, amikor a hír érte, azután tovább kapaszkodott felfelé, 1,6 százalékig. A nagy nyertes az OTP, amely a nap elején még nullából indult, hogy a végére 2,6 százalékot menjen fel, 5600 fölé.

További árfolyamok>>>>>>>

A Mol és a Richter 1,5 és 1,3 százalékot drágult, a Magyar Telekom csak felet. Esett az FHB, a CIG Pannónia és a kárpótlási jegy.

Ez is egy Draghi-put?

Az újabb „Draghi-put” nyomán erősen gyengülni kezdett az euró szinte minden más devizához képest. (A Draghi-put, azaz eladási opció arra utal, amikor 2011-ben Draghi kijelentette, hogy kész bármit megtenni az euró védelmében. Ezzel a tőkepiaci szereplők számára is egyfajta védelmet, bármikori kiszállási lehetőséget kínált és évekre fellendítette a részvény- és kötvénypiacokat.)

További árfolyamok>>>>>>>

Így aztán ütemesen erősödött a dollár az euróval szemben, a keresztárfolyam, amely nemrég még az 1,14-et kóstolgatta, meredeken zuhant. Az este hatos állás szerint 1,1134-ig, 1,8 százalékkal, nem is volt jele, hogy meg akarna állni. A forint is erősebb lett, a délelőtti 311-311,50 körüli euró után estére már fél százalékkal a szerdai alatt, 310,20-on volt az árfolyam.

Erősödnek a feltörekvő devizák

Annak ellenére, hogy az erősödő dollár nem szokott jót tenni a nyersanyagoknak, az arany stagnált, az ezüst és a kőolaj, a réz még emelkedett is. Feltűnően sokat erősödött a török líra, a brazil reál és az orosz rubel. A svájci frank is szépen megindult, az EUR/CHF megközelítette az 1,08-at, pedig szeptemberben 1,10 is volt. (Az OTP Supra svájcifrank-üzleteiről itt írtunk.)

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG