4p
A magyar tőzsde ismét jól teljesített, ezúttal a jó gyorsjelentést publikáló Richternek és a Molnak köszönhetően. A forint viszont gyengécske, 305 felett is volt az euró. Gyenge volt a dollár, sokat drágult az olaj, estek viszont a nemesfémek. Európához hasonlóan nálunk is emelkednek az állampapír-hozamok.

Elsősorban a Richter miatt volt izgalmas a mai tőzsdenap, társaság nagyon kedvező gyorsjelentést tett közzé és a részvény négy százalékos pluszban is mozgott nap közben – mondta el a Privátbankárnak Miró József, az Erste Befektetési Zt. vezető elemzője. Később a cég sajtótájékoztatót tartott, és a menedzsment kissé lehűtötte a kedélyeket.

Megemelt Richter-eredményvárakozás

Többek között azzal, hogy valószínűleg az FDA amerikai hatóság véleménye még nem lesz meg ebben a negyedévben sem a cariprazine-hoz. A Richter a bevételek terén nem vár javulást, de az eredményvárakozását mintegy tíz százalékkal megemelte, az operatív marzs ugyanis 10 helyett várhatóan 11 százalék lesz, ami viszont jó hír. A részvény végül 2,8 százalékos emelkedés után 4600 forinton zárt, forgalma is magas volt, mintegy 3,6 milliárd forint.

Az OTP-nek is nagy volt ma a forgalma, bár árfolyama inkább stagnált, a gyorsjelentés előtt álló Mol viszont emelkedni tudott. Ebben szerepe lehetett az olaj folytatódó drágulásának is. Végül mindegyik vezető részvényünk emelkedett több-kevesebb mértékben, az index 1,2 százalékkal ment fel, amivel felülteljesítette az európai tőzsdéket – mondta a szakember.

Szépen emelkednek a kötvényhozamok

Nap közben volt egy korrekció, furcsán viselkedett a DAX index, hirtelen jókorát zuhant, majd visszamászott. Ebben szerepe lehetett a görög problémákon túl az euró erősödésének, ami nem jó hír a német exportvállalatok számára. A BMW viszont jobb gyorsjelentést tett közzé a vártnál.

További árfolyamokért kattintson >>>

Az euró/forint is hektikusan ugrált, a délelőtti forintgyengülést erősödés követte, majd újabb gyengülés, délután átlépte az árfolyam a 305 forintos szintet és ott is maradt. Este hatkor 305,60 forint volt az euró árfolyama. Ebben nagy szerepe lehetett annak, hogy az európai kötvénypiacokon nagymértékű hozamemelkedés volt a napokban, ez a mi kötvényeink kockázati felárát csökkentette – fejezte be Miró József.

Dráguló olaj, olcsóbb nemesfémek

Este hatkor az amerikai részvénypiacon az S&P 500 és a Nasdaq 0,3, a Dow Jones 0,4 százalékos mínuszban volt, az európai tőzsdeindexek viszont jellemzően 0,1-0,4 százalékos pluszban. Az euró/dollár, amely sok izgalmakat okozott mostanában, 1,1334-ig ment fel, február vége óta nem látott szintre, azaz mintegy 1,3 százalékkal gyengült az euróhoz képest.

További árfolyamokért kattintson >>>

Dollárgyengüléskor jellemzően felfelé szoktak menni az árupiaci termékek, de ez most csak részben volt így. A kőolaj hónapok óta nem látott szintekre emelkedett. A WTI a 62, a Brent a 69 dolláros szintet is súrolta, hogy azután kissé korrigáljon, de még mindig pluszban voltak. Az arany és az ezüst is megindultak felfelé, de végül visszacsúsztak mínuszba, akárcsak a réz.

Rossz volt az amerikai adat

A dollárgyengülés gyorsulásához hozzájárulhatott, hogy az újonnan alkalmazott amerikai munkavállalók számával kapcsolatos adat nagyon rossz lett. Mostanában ellentmondó hírek érkeztek az amerikai gazdaságból, de inkább a kedvezőtlen meglepetések kerültek túlsúlyba. Ez távolabbra tolja az esetleges kamatemelési sorozat kezdetét, és így gyengíti a dollárt.

Az európai folyamatokhoz hasonlóan ismét jelentősen emelkedett a több éves hazai állampapírok hozamszintje is, ezúttal 10-13 bázisponttal.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16635 16630 16700 +0,21% 16635 16640 322 910 550 HUF 2024-03-28 10:39:40
MOL 2950 2938 2950 +1,03% 2948 2950 132 053 664 HUF 2024-03-28 10:39:30
MTELEKOM 894 890 895 +0,45% 894 895 11 212 211 HUF 2024-03-28 10:39:17
RICHTER 9295 9295 9340 +0,32% 9295 9300 96 936 695 HUF 2024-03-28 10:34:53
OPUS 403 397 403 +0,50% 400 403 6 900 682 HUF 2024-03-28 10:27:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Kicsúszott az OTP lába alól a talaj
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 17:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG