3p
Az OECD határozatot fogadott el, hogy a szénerőművek építéséhez nem lehet a továbbiakban állami támogatást nyújtani. A cél a szénerőművek visszaszorítása, mivel a környezetszennyezés és a klímaváltozás szempontjából a messze a szén égetése a legkártékonyabb.

Elindította az ipari fejlődést

A szénnek sokat köszönhetünk: egész addig, amíg az emberiség nem tudta nagy mennyiségben feltárni a szenet, az emberi és állati erőn nem tudtunk túllépni, és ez a 18. század elejére egyszerűen gátat szabott a további fejlődésnek. Akkor viszont megtalálták a nagyobb szénlelőhelyeket, főleg Angliában és Walesben, és sikerült a mélyművelésű bányákat is megnyitni.

Ez lehetővé tette a fánál, ill. faszénnél sokkal jobban égő, és így sokkal magasabb hőmérsékletet adó energiaforrás létrehozását, ami előfeltétele volt az acélgyártás elindításának. Az acél lehetővé tette a gőzgép megépítését, amit a szén fűtött, így az emberiség történetében először az emberi és állati erőnél sokkal hatékonyabb erőforrást sikerült létrehozni. Ez visszahatott a széntermelésre is: a gőzgép segítségével sokkal több szenet tudtak felszínre hozni, és így már indulhatott is a szénre épülő ipari forradalom.

A legszennyezőbb energiaforrás

A fejlődés aztán továbblépett, jött az olaj, a gáz, az elektromosság, végül a megújuló energiák. Egyre súlyosabb lett a környezetvédelem és az éghajlatváltozás problémája, és ebben a legnagyobb szerepet a szén játszotta. Az elmúlt évtizedekben a fejlett országokban vissza is szorult a szén szerepe, de a környezeti és éghajlati problémák olyan súlyosak, hogy szabályozói eszközökkel kell végleg kiűzni a szénerőműveket.

A mostani megállapodás lényege, hogy a tagországok nem támogathatnak olyan cégeket, melyek szénerőművekhez exportálnak berendezéseket. A cél az lenne, hogy 85 százalékkal visszaessen a szénerőművek építésének finanszírozása. Ez nagy csapás a szénbányáknak és erőműveknek, de nem lehet mit tenni, egy amúgy is hervadó iparág megszűnése gyorsul most fel, ami ha fennmaradna, az sokkal nagyobb kárt okozna.

Jó üzlet volt, de túl káros

A szénerőművek nagy része Indiában és Kínában épül, ahol a gyors fejlődés nagy energiaéhséget generál, miközben Japán nagy arányban gyártja és exportálja az ehhez szükséges technológiát. Ezért Japán sokáig ellenezte is is az amerikai elnök által felvetett megállapodást, de végül az év korábbi részében sikerült jobb belátásra téríteni.

A megállapodásban marad egy kiskapu: a legszigorúbb előírásoknak megfelelő, legmodernebb szénerőművek még megkaphatják a támogatást. Igen ám, de még ezek is kétszer annyi káros anyagot bocsátanak ki, mint a gázerőművek, ezért az a terv, hogy négy év múlva további szigorítások következnek.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG