4p
Erősödnek a félelmek, hogy az olajár összecsuklásának súlyos kihatása lesz a növekedésre és a hitelpiacokra. Az olaj árának esése eklatáns példa abban a széles fronton zajlódó nyersanyag-áresésben, amely egy lassuló világgazdasági környezetben játszódik le. A jegybankok által fújt óriási likviditási buborék a kipukkanáshoz közelít.

A múlt héten az amerikai értéktőzsdén három év óta a legnagyobb esést produkálták a mutatók.  A Dow Jones index 317 pontos mínusszal zárt, ez 2011 novembere óta a legrosszabb teljesítmény. Az úgynevezett VIX index, amely a piaci volatilitás (ingadozás) fokmérője, az év nagy részében 25 százalékon állt. A múlt héten ez az indikátor 78 százalékra ugrott, jól mutatva a növekvő idegességet a piacokon.

Ez valójában egy recessziós örvény

Elterjedt ugyanis a vélemény, hogy az olaj árának hónapok óta tartó zuhanása valójában a világgazdaságban erősödő recessziós örvény egy tünete.  A múltban az olajárak esése gyakran járt együtt a piaci hangulat javulásával abból a meggyőződésből kiindulva, hogy az majd lökést ad a fogyasztói bizalomnak és a gazdasági növekedésnek. De nem ez alkalommal.

A legutóbbi hírek szerint az olajipar óriásai már ezermilliárd dollár értékű tervezett projektjeik leállítását fontolgatják.  Fontos, hogy megértsük a szektor léptékét és súlyát: csak az Egyesült Államokban az energiaszektorhoz kötődik 9,3 millió teljes munkaidős állás, a szektor termelése pedig évi 1,2 ezermilliárd dollár.

Senki nem ad kölcsön az olajcégeknek

Úgyszintén felerősödtek a félelmek, hogy az olajár összecsuklásának súlyos kihatása lesz a hitelpiacokra.  A Deutsche Bank kalkulációi szerint csak az Egyesült Államokban az energia-termelők 550 milliárd dollárnyi forrást vontak be kötvények kibocsátásával.  Az olajárak feleződését látva jogos a kétség ezen kitermelők fizetőképességével kapcsolatban. Az energiacégek birtokolják napjainkban az USA bóvlikötvény-piacának 16 százalékát, míg ez az arány egy évtizeddel ezelőtt csupán 4 százalékon állt.  Az utóbbi órák és napok piaci híre, hogy ennek a szegmensnek a hitelezési piaca teljesen befagyott az USÁ-ban, senki nem hajlandó ajánlatot adni.

Széles körű nyersanyag-áresés

Az áreséshez jócskán hozzájárult a Nemzetközi Energia Ügynökség, amely 2015-re csökkentette globális olajkeresleti előrejelzését.  Az olajárak ennek hatására is folytatták zuhanásukat, és a múlt héten tíz százalékot bucskázva öt és fél éves mélypontra huppantak. A Brent kőolaj most 53 százalékkal áll alacsonyabban, mint a 2008-as válság utáni időszak csúcspontja és a zuhanás nagyobbik részét idén júniustól produkálta.

De itt már széles fronton zajlódó nyersanyag-áresésről van szó, amely egy lassuló világgazdasági környezetben játszódik le. Különösen igaz ez az euróövezetre, amelynek gazdasági kibocsátása még mindig nem érte el a 2007-es szintet.

A vasérc ára, amely egy kiváló indikátor az ipari aktivitás megítélésére, 2011-es csúcsáról (180 dollár/tonna) kétharmadot esve 70 dollár alá bukott tonnánként, idén május óta 30 százalékot csökkenve.

Ausztrália már érzi a jeges szeleket

Joe Hockey ausztrál pénzügyminiszter vasárnap jelentette be, hogy a nyersanyagárak esésének üteme miatt a „világ bányájának” is tekintett ország cserearány-romlása idén eléri a 13,5 százalékot, holott májusban még 6,75 százalékos csökkenéssel kalkuláltak. Újabb adalékként a romló globális kilátásokhoz, az ausztrál kormány költségvetési előrejelzése a kínai gazdasági növekedést 2015-re levitte 6,75 százalékra a korábbi 7,25 százalékról, 2016-ra vonatkozóan pedig 6,5 százalékra a korábbi 7,0 százalékos előrejelzésről.  Ezek az adatok érzékelhetően alatta vannak a pekingi kormány hivatalos, 7,5 százalékos céljától.

Lehetetlen rövid távú előrejelzést adni a piacok mozgásáról, de erősödnek a jelek, amelyek szerint nő a globális pénzügyi instabilitás és a jegybankok által fújt óriási likviditási buborék a kipukkanáshoz közelít.

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG