3p
Minden szem az EKB-ra tapad: a délutáni ülésen még számos eszköz közül válogathatnak, de jó esély van arra is, hogy megint nem csinálnak semmit. Így vagy úgy, de a forint is megérzi majd a hullámokat. A délelőtti állampapír-aukció még lökött egyet a forinton.

12:50

Kiválóan sikerült a mai állampapír-aukció, mindhárom futamidőre nagyot esett az aukciós hozam. A forint is erősödött az eredményre, az euró jegyzése visszatért a 307 alatti szintekre.

11:00

Folytatódott az árfolyam sávozása, sem a dollár erősödése, sem a zloty mozgása nem hatott a forintra. A mai nap is csak minimális mozgással indul, a vártnál jobb kisker-adatnak sincs érdemi hatása - írja friss elemzésében a Commerzbank.

A jelenlegi szintek már többször útját állták a forint erősödésének, és a hétvégi választások tükrében nem is valószínű, hogy két nap alatt küzdenénk le ezt az akadályt - hacsak az EKB mai ülésén nem jelent be olyan lépést (kamatvágást, negatív , ami alapjaiban forgatná fel a kockázatvállalási hajlandóságot.

Mit lép az EKB?

Ma ugyanis minden szem Frankfurtra szegeződik. Az elmúlt időszak „galamb” kommentjei és várttól elmaradó inflációs adatai után végre kiderül, hogy lép-e valamit az EKB, hogy leküzdje a dezinfláció rémét, és lökést adjon a gazdasági kilábalásnak. A központi bank saját tanulmánya szerint is legalább 2016-ig a 2%-os célérték alatt marad a pénzromlás üteme, és a továbbra is erős árfolyam sem segít az infláció alakulásában.

A Commerzbank összeállítása szerint többen úgy gondolják, hogy az EKB megpróbálja „kiülni” azt az időszakot, amíg beindul a gazdaság és az inflációs folyamatok. Kamatvágás tekintetében még egy 25 bázispontos lépésre van lehetőség, utána már csak a mennyiségi lazítás marad, esetleg a negatív kamatok. Ezeket már a német jegybank elnöke sem tartaná ördögtől valónak, kérdés, hogy melyik verzió kap majd nagyobb támogatottságot, ha lépnek egyáltalán valamit.

Az egyre valószínűbbnek látszik, hogy a szóbeli intervenció nem lesz már elég a gyengébb euróhoz, és ha most sem történik konkrét lépés, akkor Fed lépések ide vagy oda, ismét erősebb euróárfolyamot láthatunk majd.

Nincs nagy mozgástér

Pont az erős szintek és a másfél napja tartó oldalazás miatt nagyobb annak a valószínűsége, hogy egy negatív hírre gyengüléssel, mint egy jó híre erősödéssel reagál majd a hazai deviza. Délutánig a kivárás lehet jellemző, de egy gyengülés esetén sem valószínű, hogy a 310-es szint fölé mennénk - írja a Commerzbank.

Friss árfolyamok >>

A hajnali 307 körüli szintekről 308-ig emelkedett csütörtök délelőttre az euró jegyzése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG