1p
Mindössze 4 szavazat híján, de megbukott csütörtökön az amerikai szenátusban az a republikánus kezdeményezés, hogy az Obama-kormány halasztó döntését megkerülve mégis engedélyezzék a Keystone XL olajvezeték megépítését Kanadától a Mexikói-öböl partvidékéig.

Az Obama-kormányzat környezetvédelmi aggályokra hivatkozva januárban utasította el a TransCanada Keystone XL elnevezésű, 7 milliárd dollár értékű csőprojektjét, amely a kanadai Alberta tartományból 2700 kilométeren át szállította volna az olajat a texasi finomítókhoz.


Forrás: transcanada.com

A szenátusban a demokraták vannak többségben, de csütörtökön 11-en közülük a republikánus indítványra szavaztak, amely szerint a kőolajvezeték új munkahelyeket teremtene és javítana az Egyesült Államok energiabiztonságán. Barack Obama elnök személyesen lobbizott párttársainál a projekt jóváhagyása ellen, amely így az elfogadáshoz szükséges 60 helyett végül csak 56 támogató szavazatot kapott.

A csővezetéknek a washingtoni kormány általi elutasítása nem végérvényes, ám annak bejelentése nyomán éles vita bontakozott ki az amerikai belpolitikában. Obamát azzal vádolták meg, hogy a várható gazdasági előnyök helyett a környezetvédőknek kedvezett a választás évében.

Az Obama-kormányzat arra hivatkozva utasította el a Keystone XL megépítését, hogy a republikánusok által rákényszerített szűk határidő miatt nem volt ideje elkészíttetnie a hatástanulmányt arról, milyen hatással lenne a vezeték a nebraskai Sandhills régió érzékeny környezetére.

A TransCanada február végén bejelentette egy 780 kilométer hosszú kőolaj-vezetéket kíván megépíteni Oklahomától Texasig, amely valójában - ha megkapja a jóváhagyást - a Keystone XL egyik végszakasza lesz.

Mivel a 2,3 milliárd dollár értékű tervezett csővezeték nem lépi át a két ország határát, annak megépítéséhez nincs szükség külön elnöki engedélyre, de be kell szerezni hozzá a szövetségi minisztériumok és az érintett államok kormányainak, valamint önkormányzatainak beleegyezését. A tervek szerint jövőre elkészülő vezetéknek az a feladata, hogy javítson az oklahomai Cushing olajtárolója körüli szűk szállítási keresztmetszeten.

A Fehér Ház üdvözölte a rövidebbik vezeték tervét. A TransCanada bejelentette: reméli, hogy a Keystone XL-t teljes hosszában is meg fogja tudni építeni. A cég közölte, hogy együttműködik Nebraska állam vezetésével a környezetvédelmi szempontból érzékeny terület elkerülése érdekében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG