2p
A forint a tegnapi veszteséget dolgozgatja le, de a kilátások nem túl rózsásak - az európai inflációs adat után csak egy nagy kérdőjel maradt az EKB portája előtt.

Megszenvedi az ukrán szomszédságot a forint

Úgy tűnt, hogy a tegnapi nap egy szűk sávozás után a nyitószint környékén ér majd véget, de az ukrán helyzet fokozódása miatt gyengülésnek indultak a feltörekvő devizák, különösen a forint. A 309-es szintekről ma reggelre látható kisebb korrekció, de továbbra is törékeny a helyzet, és a kínai adatok is gazdasági lassulást mutatnak, emiatt ennek mértéke limitált lehet - írja friss elemzésében a Commerzbank. Az amerikai és európai adatok hatással lehetnek még az árfolyamra.

Friss árfolyamok >>

 

Hírügynökségi jelentések a legfontosabb mai ukrajnai eseményekről:

- Moszkva-barát fegyveres szakadárok hatalmukba kerítették szerda reggel a donyecki városházát, és azt követelik a kijevi hatalomtól, hogy rendezzen népszavazást Donyeck megye jogállásáról

- Kijevi bejelentés szerint orosz deszantosokat azonosítottak a terrorellenes művelet során a kelet-ukrajnai Szlovjanszkban és Kramatorszkban

- Az ukrán erők kedden indított terrorellenes műveletük keretében visszaszerezték a kelet-ukrajnai Kramatorszk katonai repülőterének ellenőrzését és az akcióban foglyul ejtettek több oroszbarát szeparatistát

Mit kezd az EKB az inflációval?

Az orosz-ukrán feszültség mellett ma kiemelten fontos adatok is érkeznek: az amerikai ingatlanpiac adatai mellet az ipari termelés alakulására figyel a piac, de az eurózóna inflációs adata talán még fontosabb az árfolyamalakulása szempontjából. Az amerikai adatra még mindig hatással lehet a szokatlanul kemény téli időjárás, emiatt egy várttól elmaradó szám miatt sem kell a Fednek beavatkoznia.

Az EU egészében márciusban 0,6 százalékos volt az éves infláció a februári 0,8 százalék után. Az euróövezet országaiban 0,5 százalékos márciusi inflációs adat követte a 0,7 százalékos februárit.

Az EKB helyzete már nem ilyen rózsás: az inflációs adat után a piac erősen figyeli a központi bank reakcióit. A szokásos megszólalásokon túl azonban egyhamar más nem várható. Az erős euróárfolyam már önmagában (az importárakon keresztül) is az infláció szintjét csökkentő tényező, és hiába az EKB-s megszólalások, továbbra is az 1,38-as szint fölött jár az árfolyam. Nem is kicsit: az adatközlés után 1,3850-nél is járt a jegyzés.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG