3p
Fellélegezhet a költségvetés, lapinformáció szerint feloldotta az uniós gazdaságfejlesztési pénzek kifizetésének tilalmát az Európai Bizottság. A korrekció több tízmilliárd forint lehet, összességében a GOP forráskeretének két százalékát veszíthettük el.

 

Több mint 100 milliárd forint jöhet

 

A Magyar Idők írása szerint a szeptember huszonharmadikán született brüsszeli határozattal lezárul a mintegy 700 milliárd forintnyi támogatást érintő vizsgálat.

Az irányító hatóság a felfüggesztés pillanatáig a teljes összeg mintegy nyolcvan százalékát már kifizette a kedvezményezetteknek, tavaly decemberig 557 milliárd forintot pedig el is elszámolt Brüsszellel, így most több mint 100 milliárd forint kifizetése előtt nyílik meg az út a lap szerint.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára augusztus elején, a befagyasztás részleges feloldásakor 140 milliárd forint felfüggesztéséről beszélt, ebből jöhetnek le a szankciók.

Súlyos, rendszerszintű gyengeségeket találtak

Az Európai Bizottság regionális politikáért felelős szóvivője április közepén arról tájékoztatott, hogy a bizottság tavaly szeptemberben 451 millió euró értékű magyarországi projekt finanszírozását szakította meg a 2007 és 2013 közötti időszak gazdaságfejlesztési operatív programjában, miután egy májusi ellenőrzés "súlyos, rendszerszintű gyengeségeket" tárt fel a projektek kiválasztásánál.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter később arról beszélt, hogy az Európai Bizottság a szóban forgó program három programrészének 42 ezer projektjéből hatot kifogásolt, és 3-4 olyan megjegyzést tett, ami a pályázatok elbírálására vonatkozik;

Mekkora lesz a büntetés?

A jelenlegi megállapodás 66,4 millió eurós (20 milliárd forint) átalánykorrekcióról és projektenként további 720 eurós (220 ezer forintos) korrekcióról szól. Brüsszel emellett egy 4,271 millió eurós tételes elvonást is kér, ezzel kapcsolatban azonban még nem született egyezség a felek között. Egyelőre úgy tűnik, hogy a szankció mértéke a GOP forráskeretének mindösszesen két százalékát teszi majd ki - írja a lap.

Emiatt ugrott meg a hiány

Az újság írásában kiemeli, hogy makrogazdasági szempontból a legjobbkor nyílt meg újra az uniós pénzcsap, az augusztus végi adatok szerint ugyanis a le nem hívott és előre kifizetett uniós fejlesztési pályázatok miatt a központi költségvetésben mintegy 500 milliárd forintos lyuk keletkezett.

 

Ennek köszönhető, hogy augusztus végére - annak ellenére, hogy a korábbinál több adót szedett be az állam - a tervezett éves hiány 102,5 százaléka halmozódott fel az államháztartás központi alrendszerében. Az uniós bevételek 368,6 milliárd forinttal maradtak el az előző évi bevételektől, jórészt az Európai Unió Bizottsága által vizsgálat alá vont tételek miatt.

 

Az államadósság is csökkenhet

Piaci szakértők szerint a költségvetési egyenleg mellett az államadósságra is érezhető hatást gyakorolhat az újranyíló brüsszeli pénzcsap - írja a Magyar Idők. Az előfinanszírozás miatt ugyanis korábban jóval több állampapírt kellett kibocsátani, viszont ha a Brüsszeltől kapott pénzek beépülnek a rendszerbe, az adósságot gyorsabban lehet leépíteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Uniós pályázatok Perényi ment, Ágostházy jött: egy kézbe került az uniós pénzek elköltésének felügyelete
Privátbankár.hu | 2021. április 7. 06:49
Perényi Sigismund Petert felmentette Orbán Viktor -  az államtitkárság után a Partnerségi Megállapodás monitoring bizottságának vezetését is átvette tőle  Ágostházy Szabolcs.
Uniós pályázatok Öt újabb cég kapott ma 1,2 milliárd forint innovációs támogatást
Privátbankár.hu | 2020. október 30. 14:51
A mostani időszakban megvalósuló beruházások kiemelten fontosak, hiszen munkahelyeket teremtenek, és egyben a válság utáni időszak növekedését is jelentik – erről beszélt Varga Mihály a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) nyertes vállalkozások támogatási szerződésének ünnepélyes aláírásán, amelyen öt cég kapott mintegy 1,2 milliárd forintnyi támogatást. A 128 milliárd keretösszegű, a vállalatok kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységét támogató pályázaton eddig 359 nyertes projekt született, és közel 90 milliárd forinttal segítették a hazai vállalkozások innovációit – tette hozzá a pénzügyminiszter. Az átlagos támogatási összeg tehát mintegy 250 millió forint volt.
Uniós pályázatok Újfajta csapatépítő verseny indul vállalatvezetőknek
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 2. 11:08
A jelentkezők számától függően legalább 50, legfeljebb 75 háromfős, vezetőkből álló vállalati csapat versenyezhet egymással 2021 júniusában Siófokon – hangzott el az esemény ötletgazdája és szervezője, az Event Csoport sajtótájékoztatóján.
Uniós pályázatok Nem hagy babérokat másoknak Mészáros Lőrinc a vasútépítésben
Privátbankár.hu | 2020. június 29. 17:03
Mészáros Lőrinc építőipari cége ugyanis kivásárolta azt a budaörsi vállalkozást, amely mellette 40 százalékban alapító volt az R-Kord Network Kft.-ben.
Uniós pályázatok Újabb roham az utolsó uniós támogatásokért - akár nyolcszor annyian is lecsapnának, mint amennyi pénz van
Privátbankár.hu | 2019. július 13. 14:05
A pénteki napon indult a pályázat az utolsó jelentős kutatás-fejlesztésre szánt pályázati forrás 2019-ben.
Uniós pályázatok Tállai városa is kapott uniós pénzt energetikai korszerűsítésre
Privátbankár.hu | 2019. július 9. 07:49
Mezőkövesd az egyike annak az öt borsodi településnek, mely részesül az összesen 300 millió forintos EU-s forrásból.
Uniós pályázatok Még mindig ömlik hozzánk Brüsszel pénze, pedig szinte mindent elköltöttünk
Privátbankár.hu | 2019. június 11. 15:12
Szinte minden operatív program forrásait 100 százalék feletti mértékben kötötték már le, de még idén is odaítéltek 71 milliárd forintot. Hiába fogy ki a keret, még így is akadhat némi elkölthető pénz - ez akkor lehetséges, ha a forint gyenge lesz, ha a kormány engedi a túlvállalást saját szakállára, vagy ha sok korábban nyertes pályázat dől be, és újra kiosztják az ő keretüket is.
Uniós pályázatok Indul az egyeztetés - hamarosan lehet pályázni a napelemekre
Privátbankár.hu | 2019. március 21. 10:36
Elindult a „Napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban - nyilatkozta Rákossy Balázs a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Uniós pályázatok Kiosztottak több milliárdnyi EU-s pénzt - megvan, mire
Privátbankár.hu | 2018. július 26. 08:08
Megszórták a vállalkozásokat uniós pénzekkel.
Uniós pályázatok Pofátlanul lopták el az uniós pénzeket - hogyan csinálták?
Privátbankár.hu | 2018. július 24. 09:51
Üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számviteli rend megsértése és hamis okirat felhasználása miatt emeltek vádat Zalában három cég ügyvezetője ellen, mert az egervári várkastély felújításánál több tízmillió forintról hamis számlákat állítottak ki.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG