2p
Nőtt a csehek érdeklődése a magyarországi turisztikai utak iránt - állítja a cseh idegenforgalmi irodák szövetsége.

A cseh idegenforgalmi irodák szövetsége (ACCK) szerint az idei nyári szezonra a cseh idegenforgalmi irodák mintegy 800 ezer utat adtak el, ami a tavalyi nyári idényhez viszonyítva 5 százalékos növekedés. A forgalom értéke éves szinten 7 százalékkal emelkedett, ami elsősorban a magasabb árak következménye. Az előző idényhez képest az idén jóval kevesebb volt a last minute út, s azok ára is magasabb volt, mint a korábbi években.

A nyári szezonra esik az utazási irodák kínálatának 40 százaléka. A 800 ezer út ára meghaladta a 9 milliárd koronát (nagyjából 105 milliárd forint). "Az utazási irodák nagyon jól mérték fel az idei érdeklődést, a kínálat megfelelő volt. Ennek következménye, hogy kevesebb volt a last minute út, s az áruk is magasabb volt" - közölte Katerina Petrícková, a szövetség titkára.

A last minute utak kínálata azért is volt alacsony, mert az idei nyári kínálat 45 százaléka már nagyon korán, még a szezon kezdetén elkelt. A csehek leginkább saját gépkocsival, repülővel vagy autóbusszal utaztak a kiválasztott helyre.

Görögország volt az egyik favorit

A legnépszerűbb turisztikai célpont az idén is Horvátország és Olaszország volt, mindkét hely iránt 3 százalékkal nőtt az érdeklődés a múlt évhez képest. Ami az olcsóbb utakat, kirándulásokat illeti, az ACCK szerint elsősorban Magyarország iránt nőtt meg az érdeklődés. A csehek számára Magyarország aránylag olcsó, ugyanakkor nagyon közkedveltek a magyarországi termálfürdők, s nő az érdeklődés a Balaton iránt is.

A légi utak között Görögország, Egyiptom és Törökország vezet, Spanyolország, Bulgária és a Tunézia előtt. Tunézia iránt 13 százalékkal nőtt az érdeklődés, míg Egyiptom iránt az utóbbi időben visszaesett. Az év végi utak iránt is mérsékeltebb az érdeklődés - mutatott rá Petrícková. Görögországi iránt viszont 15 százalékkal megnőtt az érdeklődés, bár az utak drágábban voltak, mint tavaly.

A csehek 52 százaléka interneten vette meg kirándulását, a leggyakoribb a nyolcnapos út volt. Csehországban összesen majdnem ezer utazási iroda működik. Tavaly kétmillió utat adtak el, ami éves szinten ötszázalékos növekedés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG