3p
A harmincasok körében rengetegen látják elérkezettnek az időt arra, hogy lakást vásároljanak. Ehhez hitelt és a csokot is sokan igénybe vennék - az állami támogatásból viszont nagyon kevesen vennének új lakást.

Minden ötödik harmincas hamarosan lakást fog vásárolni

Főleg a 30-as éveikben járók tervezik, hogy biztosan vagy nagy valószínűséggel ingatlant vásárolnak a következő három évben, ebben a korosztályban 22 százalék a potenciális vásárlást komolyan fontolgatók aránya - derül ki a K&H biztos jövő indexéből, amely a 30-59 éves korosztály lakásvásárlási terveit vizsgálta.

A felmérés szerint a 30-59 év közötti korosztálynak a 13 százaléka vásárolna biztosan vagy nagy valószínűséggel lakást három éven belül. További 13 százalékot ad a bizonytalanok aránya, akik most ugyanannyi esélyt látnak a vásárlásra, mint arra, hogy nem vesznek lakást. Leginkább a lakásban élők (a megkérdezettek 20 százaléka) vagy a nem saját tulajdonú ingatlanban élők (22 százalék) tervezik a vásárlást.

A banki felmérés szerint az ingatlanvásárlást tervezők (azaz, akik  valószínűleg vagy biztosan vásárolnak) számára fontos a hitel: a megkérdezettek 42 százaléka minimum fele arányban hitelből finanszírozná a lakásvételt. Mindössze 27 százalékos volt azoknak az aránya, akik kizárólag saját forrásból oldanák meg a vásárlást.

Használt lakásra kell a csok

A közlemény idézi Rajna Gábort, a K&H banki értékesítési hálózatért és a támogatásért felelős igazgatóját, aki elmondta: nagy az érdeklődés az állami támogatási konstrukciók iránt, az igénylések száma hónapról hónapra nő. Idén a megújult csok bevezetésétől kezdve július elejéig a K&H Banknál az igényelt támogatások összege elérte a 4,2 milliárd forintot: ez közel 1700 igénylést jelent, az igényelt támogatások átlagos összege mintegy 2,5 millió forint - mondta Rajna Gábor.

Az ügyfelek többsége, 65 százaléka használt lakás vásárláshoz igényelte a támogatást, míg 29 százalék lakásépítési célra, és mindössze 4 százalék igényelte új ingatlan vásárlásához.

Nem születtem gazdag családba - miből lesz lakásom?

Lakásra, otthonra mindenkinek szüksége van, ugyanakkor a lakosság többsége nem engedheti meg magának, hogy csak úgy egy saját ingatlant vegyen, és a bérlés is egyre nehezebb vállalkozás. Mik a kilátások, egyáltalán vannak-e kilátások otthonteremtés ügyében a kevésbé tehetőseknek? Korábban Balla Ákost, a Balla Ingatlanirodák ügyvezetőjét kérdeztük >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG