3p
Megjelent a rendelet a magáncsőd eljárásban az adósra, adóstársra vonatkozó környezettanulmány elvégzésével kapcsolatos szabályokról.

Az Országgyűlés június 30-án fogadta el az adósságrendezéséről szóló törvényt, amely szeptember elsejétől hatályos. Az eljárás célja, hogy a fizetési nehézségekkel küzdő családok és a hitelezők érdekeinek összehangolásával, állami felügyelet mellett valósuljon meg az adósságok rendezése.

A rendelet szerint a környezettanulmány célja az adósságrendezésre irányuló kérelemben foglalt adatok és nyilatkozatok valóságtartalmának és teljességének megvizsgálása, az adós lakóingatlanának helyszíni megtekintésével. Az egyszerűsített környezettanulmányban rögzítik a változásokat a korábban készített környezettanulmány adataihoz képest.

 

 

A környezettanulmány elkészítésére a Családi Csődvédelmi Szolgálat területi szerve a törvényben megjelölt jegyzőt, illetve jegyzőket kéri fel, aki kijelöli a környezettanulmány előkészítéséért felelős személyt.

Ezt nézik

A környezettanulmány elkészítéséről jegyzőkönyvet kell felvenni, amely egyebek mellett tartalmazza a lakóingatlanban életvitelszerűen együtt élő személyek lakáshasználatának jogcímét, a lakáshasználók hozzátartozói minőségét, továbbá azt, hogy a lakáshasználat ellenérték fejében történik-e, az adós vagy a hozzátartozó eltartásra jogosult-e, és ennek ki a kötelezettje.

Jegyzőkönyvbe veszik az aktív korúak, továbbá a nem aktív korúak nevét, az utóbbiak közül a kiskorúak nevét, életkorát, továbbá azt, hogy az együtt élők között van-e fogyatékkal élő vagy súlyosan beteg személy.

Regisztrálják azokat is, akik tanulás, munkavállalás vagy egyéb célból ideiglenesen más településen vagy külföldön tartózkodnak, de a lakcímadatok alapján az adós, adóstárs által tulajdonolt vagy lízingelt lakóingatlanban rendelkeznek lakóhellyel.

Minden ingóság

A vagyonleltár vizsgálatakor az adóst és az adóstársat nyilatkoztatni kell arról, hogy a vagyontárgyak hol találhatók, vannak-e külföldön fellelhető lakóingatlanok vagy más vagyontárgyak, azok kinek a birtokában vagy használatában vannak, és az említettek a használat fejében fizetnek-e ellenértéket.

Az adósnak a környezettanulmány elkészítéséhez vagyontípusonként összesítetten be kell mutatnia, mely vagyontárgyakat tüntetett fel az adósságrendezésbe nem tartozó vagyonról és bevételről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint.

Ha ezeknek a vagyontárgyaknak az összetétele vagy értéke vélhetően meghaladja a rendeletben megengedett mértéket, ezekre vonatkozóan külön egyeztetik az adatokat.

Ház, lakás

A környezettanulmányban a lakóingatlanra és annak használatára vonatkozóan egyebek mellett ismertetni kell a lakóingatlan jellegét, alapterületét, komfortfokozatát, műszaki állapotát, a lakószobák számát, alapterületét, burkolatának típusát, a lakószobákat használó személyek nevét, életkorát, a lakóingatlan általános jellemzőit (fekvés, építés éve, felújítás éve, közművekkel ellátottság), de tartalmazza a díszállatokat, kedvtelésből tartott állatokat és haszonállatokat is. Az adós a környezettanulmány elkészítéséhez köteles bemutatni azt is, hogy mely vagyontárgyakat használja rendszeresen egyéni vállalkozásához.

A környezettanulmány elkészítésének díja 5400 forint, az egyszerűsített környezettanulmány díja pedig 2700 forint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG