4p
Júliusban látványosan visszaesett a németek last minute-foglalásainak száma Görögország felé. Nagyon nagy számban kínálnak árengedménnyel görög utakat magyar utazási irodák is. A kockázatok azonban a nyugtató szavak ellenére sokakat megijesztenek. Nagy baj akkor lesz, ha 2016 eleje is válsággal telik.
Kréta (Fotó: Wikimedia Commons, Jose Mario Pires)

Bár a görög nagykövetségtől utazásszervezőkig, politikusokig, a sajtóig sokan igyekeznek nyugtatni a kétkedőket, nagyon úgy tűnik, hogy Görögország új kihívással néz szembe: az állandó feszültség miatt kevés a turista.

Nem is csoda, ha egyszer azt is mondják, hogy minden vendéglátóhely működik, meg azt is, hogy „áruhiány egyelőre nem fenyeget”, de azért vigyük a gyógyszereinket? Vagy ha biztosítanak afelől, hogy a külföldiek bankkártyáit most is elfogadják, de hozzáteszik, hogy „azért vigyél magaddal elegendő készpénzt”? Nem a legmegnyugtatóbb szavak. (Lásd például írásainkat itt, valamint itt.)

Köszönjük, görögök! – mondják a spanyolok

Bizony jönnek a hírek, hogy nem mennek elegen a görögökhöz. Egyszerűen megszámoltuk az egyik legnagyobb hazai utazási iroda kínálatát. Az első pár tucat ajánlat mezőnyében bizony ötből három last minute, azaz néhány nappal az utazás előtt még üres, legtöbbször leértékelt út Görögországba szólt. S bár lehetetlen pontosan összehasonlítani egy görög utat egy olasszal vagy spanyollal, nagyon nyomottnak tűnnek az árak.

Köszönjük szépen, görögök – mondhatják a spanyol és olasz, portugál és spanyol nyaraltatók, szállodások, vendéglátósok. (Meg köszönjük, terroristák, ami Tunéziát illeti.) Valószínűleg elsősorban a németek kedve ment el, akiket a politikai viták kereszttüzében politikusok, feldühödött tüntetők még néha le is náciztak vagy háborús jóvátételt követeltek rajtuk, miután a megszorításokért őket hibáztatják.

Durván visszaestek a last minute-foglalások

A német Handelsblatt.com szerint főleg a spontán utazások kedvelőit riasztják el a feszültségek. Az egyik repülőjegy-foglaló rendszer adatai szerint július első hetében 39 százalékkal estek vissza a németek last minute-foglalásai, az előző év hasonló időszakához képest. Az egy héttel korábbi héten ez a mérséklődés még csak 25 százalékos volt.

Ám arra is rámutatnak, hogy a legtöbb német rendszerint már Karácsony után lefoglalja a szabadsága idejére az utazásokat. Ezután hacsak nincs komoly hivatalos figyelmeztetés az adott ország biztonságával kapcsolatban, ezeket csak jelentős – kezdetben mintegy 30 százalékos, később fokozatosan emelkedő – veszteséggel lehet lemondani. Emiatt a görög turizmus talán nem megy teljesen tönkre az idén.

Jönnek a filléres ajánlatra vadászók

Júniusig egész jól alakult az év, úgy becsülték, hogy a 2014-es rekord, 24 millió látogató után idén 25 millió jöhet. Azóta ez már valószínűtlennek látszik. Nagy bajban akkor lehetnek a görögök, ha a 2016 eleji foglalási szezonban is krízis lesz – írják.

A spanyol El Mundo viszont egy másik hatást emel ki: a görögök, miután már harmadszor kell megmenteni őket néhány éven belül, idő közben mint olcsó úti cél váltak híressé. Márpedig van egy csoport a turisták között, aki az olcsó utakat szereti, kifejezetten bagóért próbál nyaralni. Ők talán nem maradnak el.

Csak a turizmus működik – így a görögök

Mit mondanak erről a görögök? Az Ekathimerini.com július eleji írása szerint a statisztikák alapján a turizmus (volt) a gazdaság egyetlen, még működőképes ágazata az utóbbi időben, az összes többi stagnált vagy zsugorodott. Az év/év infláció mínusz 2,2 százalék volt júniusban, vagyis alacsonyabbak lettek az árak, ami szintén recessziós jel.

Az idei első – nyilván nem a legerősebb – negyedévben egészen magas, 45,6 százalékos emelkedést regisztráltak a turisták érkezésének számában, a bevételek csak 9,5 százalékkal nőttek. Repülőtéri adatok viszont júniusban 21,4 százalékos emelkedést jeleztek a személyforgalomban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG