Hirdetés
Hirdetés

Búcsú a cafeteriától: totális káosz lesz Orbán ötletéből?

2016. március 12., 08:09

Eltérően ítélik meg a miniszterelnök felvetését a cafeteria készpénzesítéséről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) munkavállalói és munkáltatói oldalának szereplői. Az alapötletet bár sokan jónak tartják, mégis több ágazat rosszul járhat a rendszer teljes átalakításával.

MTI Fotó: Máthé Zoltán
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) alelnöke az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, ha a jelenlegi járulékok mellett megy végbe a cafeteria készpénzre átkonvertálása, akkor ez sem a vállalatok, sem a munkavállalók szempontjából nem okoz lényeges különbségeket.

Akik rosszul járhatnak

Az MGYOSZ alelnöke azonban rámutatott arra, hogy az esetleges változás érzékenyen érintené a vendéglátást, a szállodaipart és az idegenforgalmat, hiszen ezen ágazatok felfutásában jelentős szerepe volt a SZÉP-kártyák révén elért bevételeknek.

Hirdetés

Nyílt kettős bérrendszer kell

A cafeteria készpénzesítését csütörtökön jelentette be Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ezt úgy kell végrehajtani, hogy a munkáltatók nem veszítsék el az adózási kedvezményüket. Ehhez szakmai megbeszélésre hívta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát. Részletek >>>>

Rolek Ferenc hangsúlyozta: az átváltás önmagában nem jelent problémát, a kérdés az, hogy milyen feltételekkel, milyen szabályozási környezetben valósul majd meg a miniszterelnök felvetése. 

Az alapötlet jó, de...

Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (Áfeosz-Coop Szövetség) elnöke úgy vélte, maga az alapgondolat nagyon jó. Amennyiben megvalósul a miniszterelnök felvetése, az alapvetően egyszerűsíti a jelenlegi bonyolult rendszert.

Egyetértett az MGYOSZ alelnökével abban, hogy a rendszer átalakítása negatívan hat a turizmusra. Az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke szerint a cafeteria készpénzesítésének nem lesz negatív hatása a kereskedelemre. Várhatóan a témakörben a VKF keretein belül rövid időn belül elkezdődnek a tárgyalások.

Nem lehet akármire költeni

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára azt emelte ki, hogy a cafeteria, a béren kívüli juttatás rendszerét védeni kell, mert társadalmilag hasznos fogyasztásra (étkezés, turizmus, nyugdíj- és egészségbiztosítás) ösztönöz.

A VOSZ főtitkára szerint a cafeteria "készpénzesítése" ellen szól, hogy a béren kívüli juttatás a társadalmi gondoskodás egy formája, megléte érték a munkavállaló számára, rendezett munkaügyi viszonyt tükröz. Napjainkban Magyarországon közel 2 millió munkavállaló részesül cafeteriában - emlékeztetett. 

Húzza a kiskereskedelmet

A VOSZ főtitkára fontosnak nevezte azt is, hogy a cafeteria célzottan a magyar fogyasztást segíti. Példaként említette a magyar tulajdonú kiskereskedelmet, amelynek a VOSZ főtitkára szerint nagyon jót tesz a cafeteria felhasználása. A belföldi turizmus kapcsán pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar tulajdonban lévő vendégházak, panziók, kisebb szállodáknál a forgalom 20-30 százalékának forrása szintén a béren kívüli juttatás - írja az MTI.

Hasomló véleményen van Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára is. A Népszabadságnak nyilatkozva elmondta: nekik eddig is az volt az érdekük, hogy a cafeteria rendszere minél szélesebb körű és minél rugalmasabb legyen. Ha szabadon elkölthető készpénzzé alakítják, az egyik legvonzóbb költési helyszín vélhetően épp a kereskedelem lesz.

Forrás: KSH/Privátbankár

Nőhet a bér

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke egyetértett a miniszterelnök felvetésével, a cafeteria "készpénzesítésével. Úgy vélekedett, hogy a béren kívüli juttatás készpénzben történő kifizetése hozzájárulhat az alacsony bérszínvonal emelkedéséhez. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a béren kívüli juttatás készpénzesítése révén ki lehetne iktatni azt az apparátust, amely a különböző üdülési csekkek, étkezési jegyek forgalmazásával foglalkozik.

Levelet írtak Orbánhoz

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke szerint nem lehet egyértelműen megítélni a miniszterelnök felvetésének hatásait. Beszámolt arról, hogy csütörtökön levélben fordultak a miniszterelnökhöz, hogy a munkáltatók mellett szakszervezeti körben is vitassák meg a munka világát érintő kérdéseket.

Mi lesz a sporttal és a gyógyszerrel?

Fata László cafeteria-szakértő a Népszabadságnak azt mondta: a jövő évi bértervezést egyelőre nem nehezíti a bizonytalanság. A várható változások után viszont másképp kell megközelíteni azokat a célokat, amelyeket a cégek a cafeteria révén - például a sportolás támogatásával - egyébként el akarnak érni: mint a kollégák rekreációja, rendszeres egészségügyi felülvizsgálata, vagy a betegségmegelőzés.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke pedig úgy nyilatkozott: a gyógyszertárak még nem tudják milyen és mekkora kárt okoz majd a tervezett átalakítás. A napokban mérik fel, hogy pontosan mire számíthatnak és konzultálnak az egészségpénztárakkal is.

Máris nekiugortak a rendszer átalakításának

Pénteken beadta Balog Zoltán miniszter az Erzsébet-program egyik gyors módosítását,egy másik állami alapítvány (Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány) feladata lesz a gyerek és ifjúsági programok, illetve táborok szervezése. Így pedig már nem csak a korábban kizárólagos üdülési alapítvány forgalmazhat ilyen utalványokat, hanem egy másik is, egy másik területen. Azaz a törvény szerint megszűnik a MNÜA kizárólagossága, amit az EU kifogásolt - írta az index.hu. Részletek >>>>

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Visszaesett az arany, jól megy a Netflix, betonban a forint

Visszaesett az arany, jól megy a Netflix, betonban a forint

A nagy rali után korrigált az arany, stabilizálódott az angol font, a forint meg sem mozdul. A tőzsdék az új amerikai elnököt várják, de megindult a negyedéves jelentési szezon, melyen belül szép eredménnyel nyitott a Netflix. A Plotinus, úgy tűnik, megvette az összes eladó saját részvényét, jöhet a tőzsdei kivezetés.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • január 16
    KSH: Építőipar - 2016. november
    KSH: Kereskedelmi szálláshelyek forgalma - 2016. november;
    MNB: Havi fizetési mérleg - 2016. november
    január 17
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 30 mrdFt
    ZEW index - január
    ZEW index - január
    Morgan Stanley - 2016 Q4
    január 18
    Bézs könyv
    Fogyasztói árindex (év/év, végleges) - december
    Fogyasztói árindex (végleges) - december
    Maginfláció (év/év) - december
    Fogyasztói árindex (év/év) - december
    Goldman Sachs - 2016 Q4
    Netflix - 2016 Q4
    január 19
    Európai Központi Bank kamatdöntő ülése
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Philadelphiai Fed index - december
    IBM - 2016 Q4
    American Express - 2016 Q4
    január 20
    KSH: KSH: Keresetek - 2016. január–november
    GDP (év/év) - 2016 Q4
    GDP /negyedév/negyedév) - 2016 Q4
    General Electric - 2016 Q4

Szavazás

Újabb élelmiszerek áfája csökkent - Ön már érzi a pénztárcáján?