Hirdetés
Hirdetés

Dőlnek az adóforintok az államhoz - nyáron új időszámítás kezdődik

2017. december 14., 14:14

Még úgy is 547 milliárddal nőttek egy év alatt az adóbevételek, hogy százmilliárdokat hagytak a gazdaságban az adócsökkentések. A fehérítésben új időszámítás kezdődhet nyáron, ha az adóhatóság bele tud nézni a számláinkba.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A tavalyi év azonos időszakához képest eddig 547 milliárddal több bevétel folyt be az államkasszába annak ellenére, hogy az adócsökkentések a lakosságnál és a vállalkozásoknál mintegy 860 milliárd forintot hagytak – mondta Tállai András a NAV vezetői értekezletén a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint.

A NAV  2017. december 13-ig több mint 12 ezer milliárd forint adóbevételt hozott, a tavalyi év azonos időszakához képest majd öt százalékkal többet. Tállai szerint ennek hátterében a gazdaság fehéredése és növekedése, az adózói morál javulása, valamint a NAV megváltozott, ügyfélcentrikus szemlélete áll.

Hirdetés

Eddig bejött, hogy már nem büntet csípőből az adóhatóság

Az ellenőrzéseknél dominált a szolgáltató jelleg – mondta Tállai András, aki szerint a jogkövetésre ösztönzés még az adóbevételekre is jótékonyan hat. November végéig a támogató jellegű ellenőrzésből 14 milliárd forint folyt be az államkasszába, és mintegy félmillió magánszemély foglalkoztatotti jogviszonya rendeződött.

Nagyjából 325-en tudták legyőzni az adóhatóságot Tállai szerint a pernyertességi statisztika igazolja, hogy a NAV szakmai tudása – még nemzetközi összehasonlításban is - kiemelkedő szinten áll: idén november végéig 1300 közigazgatási ügy fejeződött be ítélethozatallal, az ügyek 75%-ában a bíróság az adóhivatalnak adott igazat.

Jól vizsgázott a NAV idei újítása, az adótraffipax is, amely előre jelzi, hogy hol kell számítani célirányos ellenőrzésekre. Kiderült, hogy ez az egyszerű módszer nemcsak a nyugtaadás gyakoriságát növeli, hanem a vállalkozók bevételét és a bejelentett alkalmazottak számát is. Az adótraffipax hatására a korábbi forgalmi értékek számos vállalkozónál duplázódtak.

Ha behajtás előtt szólnak, akkor sokan inkább fizetnek

Tállai András szerint az azonnali inkasszók kora véget ért, mert tartozás esetén nem kezdi meg rögtön a végrehajtást a NAV, 1 millió forintos tartozásig előzetesen figyelmeztet. Idén november végéig 45 milliárd forintot fizettek be a felhívás hatására önkéntesen az érintettek.

Reszkessetek, számlagyárak: nyáron új időszámítás kezdődik

A NAV vezetője a jövő év feladatai közül elsőként a mentorálást emelte ki, a hivatalnak ugyanis évi 80 ezer kezdő vállalkozás támogatására kell felkészülnie.

2018. július 1-től élesben indul a gazdaságfehérítés újabb eszköze:, az online számlázás, amelynek köszönhetően a NAV évi 50 ezer milliárd forintnyi számlaforgalom adatait vizsgálva valós időben tudja kiszűrni a csalárd cégeket, fiktív számlázókat.

Nem csak a számlázóprogramba, a számlatömbbe is belelát az államJúlius 1. után a számlázóprogrammal kiállított számlák esetén azonnali elektronikus adatszolgáltatás történik, ha az áthárított áfa összege eléri a 100 ezer forintot. Ennek az adatátadásnak a technikai részleteiről egyelőre még nem tudni mindent.

De mi van azokkal, akik nem programot, hanem számlatömböt használnak? Ők sem ússzák meg: a 100 ezer fölötti áfatartalmú számláikat nekik is fel kell tölteniük egy erre a célra kialakított NAV-weboldalon. 100 és 500 ezer forintos áfa-összeg között 5 napon belül, 500 ezer forint felett naponta kell feltölteni a kibocsátott számlákat.

A mulasztási bírság számlánként (!) akár 500 ezer forint is lehet, itt már nem babra megy a játék.

2018-tól az adótartozások mellett a közigazgatási eljáráshoz köthető tartozások rendezése, 2019-től pedig a törvényszéki végrehajtás is a NAV feladata lesz. A változás a gyakorlatban a hivatal oldaláról évi több mint egymillió végrehajtási ügyet, az adós oldaláról viszont a fizetéskönnyítési lehetőségek miatt jelentős könnyebbséget jelent majd.

Egyre több bevallást készítenek el helyettünk

2021-ig fokozatosan egyre több bürokratikus terhet vállal át a hivatal. Az adminisztrációcsökkentés mellett az államkasszának 700 milliárd forintot takaríthat meg azzal a NAV, ha a vállalkozások és a magánszemélyek helyett a legtöbb bevallást elkészíti. Idén mintegy 4 millió magánszemély helyett töltötte ki a hivatal az szja-bevallást, jövőre a munkáltatók helyett is dolgozik, sőt  jövedéki adóbevallási-tervezetet is küld az érintetteknek. Az online számlázás bevezetése teremti meg az áfabevallás kiajánlásának a lehetőségét, amely mintegy félmillió vállalkozásnak jelenthet majd könnyebbséget.

Mi változik? Így adózunk 2018-banJövőre csökken a jövedelmekre rakódó munkáltatói teher, de még mindig nálunk lesz a legmagasabb az adóék a régióban. Drámai változások nem jönnek 2018-ban, de azért számos ponton módosul a adórendszer, bőven vannak érdekességek a jövő évi adótörvényekben – lesz áfacsökkentés, javul az airbnb-sek helyzete, a NAV pedig egyre jobban belelát a számláinkba.

Összeállításunk a változásokról >>

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Mészáros a rendőrséggel üzletel, óriásit ugrott a BUX index

Mészáros a rendőrséggel üzletel, óriásit ugrott a BUX index

A részvénypiaci száguldás folytatódik, ma a dél-európai tőzsdék mentek nagyon, de az igazi nyertes a BUX index volt. Az OTP végre áttörte a falat és új rekordokat állított fel. Mészáros a rendőrséggel kötött milliárdos üzlettet, megint nagyot rúgtak a bitcoinba. A szaúdiak csak alig tudták felbeszélni az olaj árát.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ön elégedett az idei nyugdíjemelés mértékével? (3%)