4p
Ha befektetésre gondol az ember, rögtön az állampapírok, bankbetétek és értékpapírok ugranak be, az arany vagy épp a most olyan kelendő ingatlanpiac. Vannak azonban egészen más típusú befektetések is: olyanok, amelyekről még az sem feltétlenül jut eszébe az embernek, hogy az is annak számít. Ráadásul szinte bármelyik háztartásban lapulhat egy ilyen, kisebb vagyont érő befektetés – mutatunk négyet, ami bármilyen furcsán is hangzik, de működik.

Értéktelennek tűnő valuták

Facebook-részvény? Londoni ingatlan? A tízezer dollárt lazán átugró Bitcoin? Ugyan már, ezek egyikével sem lehetett annyit keresni az elmúlt 8 évben, mint a zimbabwei dollárral – azzal, aminek az inflációja nemrég kezdett ismét felfelé kúszni, és ahol a diktátor bukása ismét mozgatja az árfolyamot. A 2009-ben nyomtatott százezer milliárdos (100 billiós) bankjegyből ugyanis rengetegen vásároltak a hiperinfláció során, a külföldiek ugyanis mókásnak találták a rengeteg nullát a bankjegyen, ezt közölte a Vienna Life biztosító a Privátbankár.hu-val.

Így tett az új-zélandi John Wolstencroft is, aki az eBayen vásárolt darabonként mindössze 1,5 fontért egy egész kötegnyit, majd el is felejtette az egészet néhány évre. Aztán a fia vette észre, hogy a bankjegyért – ami csak nagyon rövid ideig volt forgalomban – előbb 40, majd 50 fontot adnak a gyűjtők az aukciós oldalon. Ez mintegy 3000 százalékos hasznot jelent bankjegyenként, olvasható a cég „4 fura befektetés, ami egy vagyont hozott” című összefoglalójában.

Fűben-fában befektetés?

A legjobban teljesítő alap 2016-ban a 200 millió dollárt (mintegy 52 milliárd forintot) kezelő ausztrál Tribeca Global Natural Resources Fund volt. Ez a tavalyi, 145 százalékos hozamát egyebek mellett úgy érte el, hogy orvosi célokra használt – tehát legálisan eladott – marihuána termesztésével foglalkozó észak-amerikai cégekbe fektetett. Ennek használata – orvosi céllal, persze – több amerikai államban is engedélyezett, tehát már az iparág legális része is komoly üzletet jelent. Tavaly az ültetvények 6,7 milliárd dolláros bevételt hoztak az Egyesült Államoknak, de 10 éven belül ez a szám az 50 milliárdot is elérheti.

Gyerekjáték helyett kincset érő ritkaság

Egy új Lego a legtöbb gyerek számára igazi kincs, de azt talán kevesen gondolják, hogy az építőjáték felnőttként még nagyobb érték lehet. Ráadásul a Lego „hozama” nagyobbat nőtt, mint az arany vagy bármelyik állampapír mostanság. A Csillagok Háborújából ismert, 2007-es kiadású Millennium Falcon űrhajó eredeti ára például 342 angol font volt, ma ez 2700 fontba, azaz csaknem 1 millió forintba kerül – vagyis majdnem nyolcszoros az árnövekedés! Azonban van olyan szett is, amelynek (forintban számolva 735 ezres jelenlegi) ára több mint huszonháromszor annyi, mint 10 éve.

Hatszázszoros értéknövekedés, jöhet?

Közismert, hogy bizonyos karórák igen borsos áron kelnek el, és értékük néhány éven belül akár két-háromszorosára is nőhet. Hogy ez mennyire igaz, azt az Antiques Roadshow című amerikai televíziós műsorban feltűnt idős úr példája is mutatja, aki 55 éve megvette Rolex GMT-Master óráját. Egészen mostanáig kellett várnia, hogy megtudja: ez volt élete legjobb befektetése.

Az úr a 60-as években Németországban állomásozott katonaként, és leszerelése előtt az őrmestere javaslatára vásárolta a Rolexet, amelyről addig még csak nem is hallott soha. A díszdobozos óra ára akkoriban 120 dollár volt, ami több mint 1 havi fizetése volt a katonának. A tulajdonos nemcsak az órát, de annak dobozát és papírjait is megőrizte, ami jelentősen növeli az amúgy is ritkaságnak számító óra értékét. Éppen ezért az idős katona igen komoly összegre, 1500 dollárra taksálta a különleges időmérő jelenlegi értékét. Ezzel egy kicsit alálőtt a valódi értéknek, a műsorba meghívott szakértő szerint a szett mai értéke ugyanis 65-75 ezer amerikai dollár – azaz 18 millió forint – körül mozog.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG