Hirdetés
Hirdetés

Gyorsan pénzre van szükségem a lakástakarékból – mit tehetek?

2017. október 13., 14:30

Az tiszta sor, hogy kategóriájában nem akad versenytársa a lakástakaréknak. A befizetésekre járó 30 százalékos állami támogatás (éves szinten egy szerződésre maximum 72 ezer forint) oda vezet, hogy egy 4 éves LTP is 10 százalék feletti hozamot tud évesítve hozni nekünk. Igen ám, de ezért cserébe nekünk is tartanunk kell magunkat a vállalásunkhoz. Mi történik akkor, ha hamarabb, a futamidő vége előtt szükségünk van a pénzre?

A szabály úgy szól, hogy csak akkor jár az állami támogatás, ha a megtakarítási időszak legalább 4 év és a befizetéseket a szerződésben foglaltak szerint teljesítettük. Vagyis nem mondhatjuk azt egy 4 éves szerződésnél, hogy mi két év múlva kiszállnánk és vinnénk a pénzt (hitel nélkül). Mert ekkor csak a befizetéseket és az arra járó alacsony összegű kamatot kapjuk meg. Az állami támogatásnak és annak hozamának búcsút inthetünk.

Ez viszont a válasznak csak az egyik része volt, ugyanis gondoltak arra a rendszer kitalálói, hogy mégiscsak megoldható legyen az idő előtti felhasználás. Erre ellenben akkor van lehetőség, ha nem csak a megtakarításunkra, hanem a teljes szerződéses összegre igényt tartunk.

Hirdetés

Ezt összefoglaló néven áthidaló kölcsönnek hívják és pont a kérdésben hozott esetre találták ki. A pontosítás kedvéért megemlítenénk, hogy ha a lakástakarék kötéséhez képest egy éven belül igényeljük ezt a kölcsönt, akkor azt azonnali áthidaló kölcsönnek hívják, ha ezt követően, akkor csak áthidaló kölcsönnek.

A kölcsön lényege, hogy az egész szerződéses összeg felhasználható lesz a megtakarítási idő lejárata előtt. A szerződéses összeg egyenlő a befizetésekkel, a kamatokkal, az állami támogatással és az LTP-hez kapcsolt hitellel.

Annyiban bonyolultabb a helyzet, hogy a lakástakarék több mindent vizsgálni fog és ha ezeknek megfeleltél, akkor fogja csak az áthidaló kölcsönt folyósítani. A hitelképesség vizsgálatára is sor kerül, vagyis a fizetőképességet és a felajánlott fedezetet is megnézik. Ez a procedúra jellemzően 3 hetet vesz igénybe, ha lakáshitelről van szó. Ha minden rendben megy, akkor átlagosan 1 hónap alatt a teljes összeghez hozzájuthatunk.

Ennek értelmében érdemes még egyszer átgondolni, hogy mi fér bele számunkra. Nyugodtan megtehetjük azt is, hogy nem kötünk nagyon hosszú lakástakarék szerződést, hanem csak a legrövidebb 4 éveset. Ezt nyugodtan meg tudjuk hosszabbítani később, ha úgy adódna, hogy még sincs a pénzre akkor szükségünk. De ne feledjük, az állami támogatás elnyeréséhez be kell várnunk a 4 évet, vagy ha ezt nem tudjuk megtenni, akkor az áthidaló kölcsön a megoldás.

Ha szeretnéd megtudni, mennyi pénzt fordíthatsz ingatlancéljaidra lakástakarékkal, használd a kalkulátorunkat!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Barátkozz meg a gondolattal: van értelme munkaidőben chatelni

Barátkozz meg a gondolattal: van értelme munkaidőben chatelni

Minél nagyobb egy vállalat, annál nehezebb szót érteni és kapcsolatot tartani a többiekkel: a személyes kommunikáció ráadásul egyre inkább háttérbe szorul a technológiavezérelt világunkban. Felejtsük el az unalmas meetingeket és a belső postát – mutatunk öt gyors és hatékony módszert arra, hogy simán működjön a belső kommunikáció a cégnél.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • október 16
    Fogyasztói árindex (év/év) - szeptember
    Netflix - 2017 Q3
    október 17
    KSH: Építőipar - augusztus
    MNB: Havi fizetési mérleg -- augusztus
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    ZEW index - október
    ZEW index - október
    Fogyasztói árindex (végleges) - szeptember
    Morgan Stanley - 2017 Q3
    Goldman Sachs - 2017 Q3
    IBM - 2017 Q3
    október 18
    Munkanélküli segélykérelmek számának változása - szeptember
    ILO munkanélküliségi ráta - augusztus
    Fed Bézs Könyv
    eBay - 2017 Q3
    American Express - 2017 Q3
    október 19
    KSH: Keresetek - január–augusztus
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. szeptember végi helyzetéről
    GDP (év/év) - 2017 Q3
    GDP (negyedév/negyedév) - 2017 Q3
    SAP - 2017 Q3
    Philadelphiai Fed index - október
    Friss és tartós munkanélküli-segélykérelmek alakulása
    PayPal - 2017 Q3
    Philip Morris International - 2017 Q3
    Verizon Communications - 2017 Q3
    október 20
    Daimler - 2017 Q3
    General Electric - 2017 Q3

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?