5p
Ha a közoktatásba nem fér bele, akkor majd a versenyszféra kitanítja az embereket a helyes pénzügyi döntések meghozatalára - legalábbis jelenleg valami ilyesmi a helyzet Magyarországon, ha pénzügyi tudatosságról beszélünk. Ebbe a sorba állnak be lassanként a bankok is, amelyeknek szintén érdeke a jól felkészült ügyfél. Bartha Ákos, az MKB retail ügyvezető igazgatója szerint együtt kell dolgozni az ügyféllel a siker érdekében. Interjú.
Privátbankár.hu (PB): Mit tapasztal az MKB? Milyen szintű pénzügyi kultúrával rendelkeznek az ügyfelek? Mondhatjuk, hogy a válságok és a brókerbotrányok egy pénzügyileg tudatosabb társadalomhoz vezettek?

    Bartha Ákos (B.Á.), az MKB retail ügyvezető igazgatója: Egyértelműen tudatosabbá, óvatosabbá, megfontoltabbá váltak az emberek. A folyamat a devizahiteles problémákkal vette kezdetét, a brókerbotrányok pedig megtakarítási oldalon erősítették a tudatosságot. Az sem mellékes szempont, hogy a szigorodó szabályozás teljesebb tájékoztatást ír elő a pénzügyi szolgáltatóknak, és ennek a hatásait sem tudja „kikerülni” az ügyfél. Ugyanakkor a pénzügyi termékek között egyre több komplex tűnik fel, amelyek a mindennapokban elsőre nehezen értelmezhetők, nehezen összehasonlíthatók. Adódnak tehát olyan tényezők, amelyeket nem pótol a jogszabályokban előírt tájékoztatási kötelezettség. Ráadásul a kötelező, szükséges megfogalmazások gyakran szárazak, erősen jogi nyelvezetűek, ezért aztán még fontosabbá válik, hogy a tanácsadók le tudják fordítani őket magyarra. Ezzel együtt elengedhetetlen, hogy az emberek különféle csatornákon tájékozódjanak, például az interneten.

    PB: Melyek azok a termékek, ahol égető szükség lenne a tudatosabb ügyfelekre?

    Bartha Ákos - MKB

    B.Á.: A tudatosság a banki termékek és szolgáltatások teljes körében szükséges, ideális esetben alapfeltétel lenne. Természetesen más és más mélységekre van szükség eltérő esetekben, de az például elengedhetetlen, hogy az emberek minél pontosabban tudják felmérni, meddig nyújtózhatnak, amikor hitelt vesznek fel. Ahogyan a számlatermékeknél az volna az elsődleges, hogy mindenki a bankolási szokásaihoz leginkább igazodó megoldást válasszon. Ez esetben a kötelező minimum nyilván az, hogy tudjam, milyen módon intézem a pénzügyeimet, és nem árt tisztában lennem azzal sem, hogy valóban optimális-e vagy ahhoz legalább közelítő a helyzet. A megtakarításoknál kulcskérdés, hogy gondolkodjunk, tervezzünk előre, legyünk szisztematikusak és kitartóak, és jól jön a türelem, hogy például realizált veszteség nélkül vészeljünk át egy kritikus időszakot.

      PB: Van különbség generációk között? Miben különbözik az X,Y generáció az idősebbektől?

        B.Á.: Elsősorban a tájékozódás módjában látok eltérést. Az idősebbek személyes informálást és fizikai kapcsolatot igényelnek, és körükben nem ritka, hogy teljesen tájékozatlanul érkeznek. A fiatalok sokkal bátrabban használják a modern csatornákat, és jellemzően felkészültebben érkeznek egy-egy személyes találkozóra. Ebből adódóan érdemi kérdéseket tudnak feltenni, emiatt rövidebb, célratörőbb a kommunikáció, és sokszor már a helyszínen megszületik a döntés. A korábbi generációknál általában több idő eljutni idáig.

        PB: Érdemes egy banknak oktató szerepet vállalnia, szolgálhat-e tudásbázisként?

        B.Á.: Persze, és egyáltalán nem mindegy ennek a milyensége. Oda kell figyelnünk, hogy milyen nyelvezetet használunk, hogyan kommunikálunk, ne öltsön az egész túlságosan és érthetetlenül szakmai színezetet. A félreértések elkerülése végett: a tartalomnak szakmainak kell lennie, de a megjelenési formában legalább annyira fontos az érthetőség, az egyszerűség. Nem kicsi a felelőssége az oktatási rendszernek sem: a pénzügyi edukációt érdemes fiatal korban, akár játékos, szórakoztató formában elkezdeni. Végezetül pedig otthon is előkerülhet néha a Gazdálkodj okosan!, esetleg ennek valamelyik jelenleg divatos hipszterváltozata.

        PB: Milyen csatornákon, hogyan érdemes ma az ügyfeleket elérni? Milyen eszközökkel válhat egy pénzügyi intézmény megbízható tudásforrásává az egyszeri ügyfélnek?

        B.Á.: A fiókhálózat változatlanul erős csatorna, és nem változott a személyes konzultációk fontossága sem. Tapasztalataink szerint hasonlóan közkedvelt a telefonos tájékoztatás. Az elmúlt időszakban ezek mellé nőtt a honlapok, a kalkulátorok és az internet jelentősége, és hatékonyan lehet felkelteni a figyelmet appokon, sms-en és push üzeneteken keresztül.

        PB: Milyen lehetőségei lesznek a jövő bankjának, hogyan bővül a szerepkör?

        B.Á.: A jövő bankja olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyek megkönnyítik az ügyfelek mindennapjait. Mi szeretnénk ennek a folyamatnak az élére állni, a digitális bankolás hazai éllovasává válni. Ennek érdekében hamarosan lecseréljük banki számlavezető rendszerünket, olyan informatikai alapokra téve szert, amelyekkel a jövő nálunk már jövőre elérhető. Ezen túlmenően átfogó együttműködési programot indítottunk a fintech szférával, hiszen az érdekünk közös: az ügyfelek elégedettsége. Miért ne dolgozhatnánk együtt olyan megoldásokon, amelyeknek köszönhetően az ügyfelek kényelmesen és egyszerűen intézhetik ügyeiket?

        LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

        Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
        Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
        Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


        Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

        Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
        Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
        Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
        Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
        Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
        Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
        Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
        Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
        A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
        Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
        Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
        Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
        Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
        Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
        Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
        Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
        Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
        Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
        Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
        Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
        Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
        Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
        Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
        Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
        Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
        Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
        Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
        Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
        Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
        A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
        hírlevél
        Ingatlantájoló
        Együttműködő partnerünk: 4iG