1p
Reggel 8 óra óta lehetett pályázni a dél-alföldi régióban.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

A régióban több mint 7500 pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül az Otthon Melege Program keretében meghirdetett háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztó berendezések) energia megtakarítást eredményező cseréjére. A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a nyugdíjas és a nagycsaládos természetes személyek július 11-én 10 óráig nyújthatnak be a pályázatot - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Újra neki lehet futni

A nagy érdeklődésre való tekintettel a pályázat valamennyi nagykorú természetes személynek elérhető lesz a régióban július 13-án 8 órától. Július 13-án 10 órától a pályázatok benyújtását határozatlan időre felfüggesztik majd.

A Pályázati Útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos kommunikáció a pályázati portálon keresztül lehetséges - közölte a tárca.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nem javul a bérhelyzet, szégyenpadon a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 08:58
Jól érzi, ha a fizetését látva csodálkozik: a magyar bérek szinte minden összevetésben a rangsorok aléján tanyáznak. A folytatás sem túl rózsás. 
Személyes pénzügyek Már megint a Revolut: áthelyezésről érkezik újabb levél a magyaroknak
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 06:33
Az újabb fejlemény kapcsán a társaság elkezdte kiküldeni a magyarországi ügyfeleinek a számlák áthelyezéséről szóló részleteket.
Személyes pénzügyek Itthon: 18 százalék az infláció – nincs egyedül, ha ezt érzi
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 13:19
Ez azonban egy kutatás szerint még így is optimista érték.
Személyes pénzügyek Véget ért a milliós összdíjazású verseny – ezek a legjobb csapatok!
Gáspár András | 2026. május 14. 16:31
Egy budapesti gimnazista csapat nyerte a Privátbankár.hu által szervezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! című versenyt; a top 4-be bejutottak a veresegyházi, a kőszegi és a szegedi diákok is.
Személyes pénzügyek Érkeznek a nyugdíjak: itt a májusi rend
Privátbankár.hu | 2026. május 11. 06:44
Múlt hónapban is volt eltérés a szokásos ütemezéshez képest.
Személyes pénzügyek Sorban állnak a magyarok a bankokban: mindenki hitelt akar
Herman Bernadett | 2026. május 6. 18:59
Soha nem látott mennyiségű lakáshitel és személyi hitel kelt el márciusban. 
Személyes pénzügyek Jön a Tisza-kormány és a vagyonadó, mi lesz a magyar milliárdosokkal?
Herman Bernadett | 2026. május 6. 16:14
Az egész világ árgus szemekkel figyeli, sikerül-e Magyar Péterék terve a vagyonadóval kapcsolatban. Sok sikertelen próbálkozás volt már a világban, de jól is meg lehet oldani a problémát. 
Személyes pénzügyek Térképen kereshetők az átlagos magyar nyugdíjak – mutatjuk
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 08:07
Interaktív térképre vitték a fontos számokat.
Személyes pénzügyek Bajba kerülhetnek a babavárósok és a kamatstoposok júliustól
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 17:28
A sokszor meghosszabbított kamatstop és a babavárósok számára meghosszabbított türelmi idő is lejár június végén. Mi vár az érintett családokra? Erről beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában. 
Személyes pénzügyek Hoppá! Ingyenessé vált ez a fizetős strand
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:13
Május elsejétől lett ingyenes a számtalan szolgáltatást kínáló fürdőző hely.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG