3p
Aki nem az ügyfélkapun keresztül nézné meg a bevallási tervezetet, az szerdáig kérheti a hatóságtól a postai kiküldést.

Ritka pillanat, amikor nem az adózó vizsgázik az adóhatóság előtt, hanem fordított a felállás. Ilyen pillanatra kerül sor most, amikor első alkalommal próbálhatjuk ki élesben az eSZJA-t, azaz az adóhatóság által elkészített elektronikus adóbevallási tervezetet. Ennek lényege, hogy a NAV tölti ki helyettünk a személyi jövedelemadó-bevallásunk tervezetét, amelyet később véleményezhetünk.

Az eSZJA akkor igényelhető, ha az adózó nem kért munkáltatói adómegállapítást vagy azt a munkáltató nem készíti el részére. A bevallási tervezetet nem igényelhetik egyéni vállalkozók, mezőgazdasági őstermelők, valamint áfafizetésre kötelezett magánszemélyek sem” – foglalta össze dr. H. Nagy Dániel, a Mazars senior adómenedzsere.

A személyi jövedelemadó-bevallást a NAV a rendelkezésére álló kontrolladatokra támaszkodva készíti el. A bevallási tervezet éppen ezért néhány esetben biztosan nem lesz teljes körű. Ilyen, ha a magánszemély olyan jövedelemben részesült, melynél költségelszámolás alkalmazható (például ingatlant adott bérbe); valamint olyan jövedelemszerzés esetében sem, melyet az adóév során nem terhel kötelező adatszolgáltatás (pl. külföldről származott jövedelme). Ennek oka, hogy a NAV ezekről a bevételekről nem rendelkezik elegendő információval, így ezeket csak a magánszemély tudja feltüntetni a bevallásban.

A tervezet postai kiküldését március 15-ig lehet kérni az ügyfélkapun keresztül. (Ez tehát nem a tervezet igénylésének határideje, ahogy cikkünk korábbi változatában szerepelt; az elektronikus adóbevallási tervezetet a NAV minden adózó számára automatikusan elkészíti. Az esetleges félreértésért elnézést kérünk az olvasóktól.)

H. Nagy Dániel hozzátette: „Az adóhatóság az ügyfélkapuval nem rendelkező adózókra is gondolt. Esetükben március 15-ig elektronikusan, postai úton vagy akár sms-ben is kérhető a tervezet, ilyenkor azt a NAV postán, papíralapon küldi meg. A kérelemben fel kell tüntetni az adózó születési dátumát és adóazonosító jelét. Az sms-ben és elektronikus úton leadott kérelmek esetében az adóhatóság tájékoztatót küld a nyilvántartásba vételről, így biztosak lehetünk abban, hogy kérelmünket feldolgozták.”

A személyi jövedelemadó-bevallásra vonatkozó szabályozás változatlan, vagyis minden, adókötelezettség alá eső jövedelmet kötelező a bevallásban szerepeltetni. Az adózó minden esetben köteles kiegészíteni a tervezetet, ha abban nem tüntették fel az adóév során szerzett összes jövedelmet, függetlenül attól, hogy azt az adóhatóság készítette. Javításra, módosításra ügyfélkapun keresztül, vagy önadózással elkészített bevallás benyújtásával van lehetőség 2017. május 20-ig. Ha a bevallási tervezet tartalma helytálló, az adózónak nincs további teendője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Magyar Péter szerint gusztustalan leszámolás, amit vele és Varga Judittal művelnek
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:04
Együtt tartja áldozhatnak magát volt feleségével.
Közérdekű Szavazzon! Magyar Péter csalódást, vagy örömöt okozott inkább?
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:49
Magyar Péter lázban tartja a közvéleményt. Mi most arra vagyunk kíváncsiak, hogy ön mit gondol!
Közérdekű Képgaléria: Magyar Péter megint az utcákra hívta az embereket, és ez csak a kezdet
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:26
Néhány óra alatt is észrevehető tömeget tudott mozgósítani. 
Közérdekű Magyar Péter nem hagyja, hogy eltussolják az elmúlt 30 év legnagyobb politikai botrányát
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 19:07
Kedd reggeli meghallgatása, valamint a nyilvánosságra hozott hangfelvétel után este 18 órára a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé hívta a követőit.
Közérdekű A főügyészség szerint fizikai képtelenség iratok eltüntetése, átírása
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 16:16
Magyar Péter kedd reggel nyilvánosságra hozott hangfelvétele után a Központi Nyomozó Főügyészség reagált a felvételen elhangzottakra. 
Közérdekű Kőkeményen betett a kormánypártok támogatottságának a kegyelmi botrány
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 15:51
A kegyelmi botrány, illetve az elmúlt hónap egyéb, jelentős belpolitikai eseményei március elejére jelentősebb arányú felnőtt politikai gondolkodását mozgatták meg – ez derül ki az IDEA Intézet 2024 március elején, tehát még Magyar Péter mozgalmának alapítása előtt elvégzett felméréséből. Az utóbbi években szinte megszokottá vált, hogy a pártoktól eltávolodó szavazók jellemzően a bizonytalanok táborát növelték, 2024 márciusában ez hosszú idő után nem így volt. Az „egyéb” (a kérdőív szavazólapján nem szereplő kisebb, vagy még nem is létező) pártokra szavazók aránya a korábbiakban szokatlan módon, legalább 100-150 ezer fővel növekedett. 
Közérdekű A nap képe: így figyelt ma Magyar Péterre Magyarország
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 14:27
Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen volt ma délelőtt meghallgatáson. 
Közérdekű Lemond valamelyik kormánytag? - kérdeztük a Miniszterelnöki Kabinetirodától
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 14:12
A Magyar Péter által közzétett hangfelvétel alapján tettük fel a kérdéseket.
Közérdekű Karácsony Gergely: maffiaállam
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 13:23
A főpolgármester szerint aki ennek a rendszernek a működésében részt vállalt, ahhoz asszisztált, nem szabad visszaengedni a városvezetésbe.
Közérdekű Magyar Péter kedd estére tüntetést hirdetett
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 13:09
Ügyészségi meghallgatása után jelentette be. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG