3p
Többen születtek és kevesebben haltak meg idén.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint októberig 77 356 gyermek született, 0,9 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A 103 184 halálozás 6,8 százalékos visszaesést jelent 2015. január–októberhez képest. A természetes fogyás 25 828 fő volt, 8162-vel kevesebb az egy évvel korábbinál.

Az élveszületések és a halálozások havonkénti változása. Forrás: KSH.

2016 első tíz hónapjában 77 356 gyermek jött világra, 0,9 százalékkal, 674-gyel több, mint 2015. január–októberben. A születésszám az év négy hónapjában alacsonyabb, hatban magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. A legjelentősebb, 5,9 százalékos csökkenést májusban regisztrálták, a legnagyobb, 6,8 százalékos emelkedés pedig októberben következett be.

Az elhunytak száma 103 184 fő volt, ami az előző évihez képest 7488-cal, 6,8 százalékkal esett vissza. Az év három hónapjában valamivel többen, hétben lényegesen kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb, szökőnaphatástól megtisztítva átlagosan 13 százalékos csökkenés január–áprilisban történt, de nagymértékű, átlagosan 6,7 százalékos visszaesés volt a július–augusztusi időszakban is.

A születések számának kismértékű emelkedése és a halálozások lényeges mérséklődése miatt a természetes fogyás a 2015. január–októberi 33 990-nel szemben 2016 első tíz hónapjában 25 828 fő volt, ami 24 százalékos csökkenést jelent.

A népmozgalom főbb adatai, 2016. január–október

Népmozgalmi esemény

Száma

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Ezer lakosra

Változás az előző év azonos időszakához képest, %

Élveszületés

77 356

0,9

9,4

1,0

Halálozás

103 184

–6,8

12,6

–6,6

Csecsemőhalálozás

310

–3,7

4,0a)

–4,6

Házasságkötés

46 286

10,5

5,7

10,7

Természetes fogyás

–25 828

–24,0

–3,2

–23,9


A 2016 első tíz hónapjában anyakönyvezett 46 286 házasságkötés számottevően, 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Augusztust leszámítva mindegyik hónapban többen léptek frigyre, mint az előző év azonos időszakában. A legnagyobb emelkedés a szezonon kívül eső február–áprilisi periódusban történt, amikor a házasságkötések kiigazított száma átlagosan 36 százalékkal haladta meg a tavalyi értéket. Az idény csúcsát jelentő augusztusban ugyanakkor 16 százalékos visszaesést regisztráltak, aminek hátterében naptárhatás állt, vagyis az idén eggyel kevesebb hétvége volt, mint tavaly, és az augusztus 20-i ünnepnap is szombatra esett.

Ezer lakosra 9,4 élveszületés és 12,6 halálozás jutott. Előbbi nem változott, utóbbi 0,9 ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 0,9 ezrelékponttal 3,2 ezrelékre csökkent. Az év első tíz hónapjában ezer élveszületésre 4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékpontos mérséklődés az előző év január–októberéhez képest. A házasságkötési arányszám 5,7 ezrelékes értéke 0,6 ezrelékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG