4p
Szerdán országos razzia során a német hatóságok nagy erők bevetésével őrizetbe vették egy szélsőséges csoport két tagját, akik fegyvereket halmoztak fel és terrortámadások elkövetésére készültek. Vesztüket az egyik legnagyobb erősségük, a közösségi média okozhatta. Akárcsak két éve a világ egyik legbutább terrorcsoportjáét, akik rengeteg nyomot hagytak maguk után.

Hat szövetségi tartományban tartott razziát a német ügyészség szerdán 200 rendőr segítségével egy szélsőjobboldali terrorszervezet tagjainál – tudósított a német sajtó, köztük a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Ennek során két főt vettek egyelőre őrizetbe a DPA hírügynökség szerint, köztük a csoport 62 éves vezetőjét.

A csoportot összefüggésbe hozzák a Birodalmi Polgárok (Reichsbürger) néven ismert mozgalommal, amely szerint a jelenlegi német állam nem legitim és a Második Világháború előtti Harmadik Birodalom polgárainak tekintik magukat. Az ideológiai zűrzavart jelzi azonban, hogy az egyik őrizetes, aki a csoport vezetője lehet, magát következetesen kelta druidának nevezi.

Lelőtt rendőr itt is, ott is

A kelták még a germán népek előtt éltek Németország területén az ókorban, bő kétezer évvel ezelőtt. A Birodalmi Polgárok tavaly azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy egyikük októberben lelőtt egy rendőrt, amikor fegyvereit le akarták foglalni. (Egy héttel később nagyon hasonló eset történt Magyarországon is – a szerk.) Azóta még erősebben figyelik minden lépésüket.

A razzia során fegyvereket, lőszert, robbanóanyagot foglaltak le, a gyanú szerint menekültek, rendőrök és zsidók ellen akartak merényleteket elkövetni. Thomas de Maizière (CDU) belügyminiszter azt ígérte, csírájában fogja elfojtani a jobboldali terrorizmust. (Amire a németek nemcsak a Második Világháború alatti és előtti nácizmus miatt érzékenyek, hanem a hetvenes-nyolcvanas évek szélsőjobbos /és szélsőbalos/ merényletsorozatai miatt is – a szerk.)

Tízezernek 600 a széle

A „birodalmi polgárok” közé titkosszolgálati becslések szerint mintegy tízezer fő sorolható Németországban, ezek közül 500-600 tekinthető jobboldali szélsőségesnek. „Nem mindenki hivatkozik a Német Birodalomra. Sokszor olyanokkal van dolgunk, akik saját államukat vagy saját önkormányzatukat szeretnék megalapítani” – idézik Hans-Georg Maaßent, a titkosszolgálat (Verfassungsschutz) főnökét. Aki egyébként aggódik ezen csoport fokozódó agresszivitása és a világhálón való egye erősebb szerveződése miatt.

A különösen érintett Baden-Württemberg tartomány belügyminisztere, Thomas Strobl (CDU) utasításba adta az önkormányzatoknak, hogy a „birodalmi polgároknak” ne adjanak ki több fegyverviselési engedélyt, és ha lehet, a meglevőeket is vonják be – tudósított a Stuttgarter Nachrichten.

Merénylet óvoda és rokkantak otthona ellen?

A „kelta druida”, Burghard B. egyébként nem csoda, hogy lebukott, az interneten nem tett lakatot a szájára, gyakran terjesztett antiszemita népirtó fantáziákat – írta a baloldali Junge Welt. A lap szerint hasonlóan az internetes uszítás lett a veszte egy „Oldschool Society” vagy „OSS” nevű neonáci terrorcsoportnak is, amelynek tagjai most Münchenben bíróság előtt állnak.

A Wikipedia szerint a csoportot pirotechnikai anyagok beszerzése után kapcsolták le 2015-ben, és merényleteket terveztek „ismert szalafisták, mecsetek, templomok, óvodák, menekültszállások és rokkantotthonok” ellen. A csoportot a média elnevezte Németország legbutább terrorszervezetének, mert nyíltan kommunikáltak a Facebook-on és rengeteg nyomot hagytak maguk után egy chat-programban is.

Mennyi a szélsőséges összesen?

A Tagesspiegel szerint, amely titkosszolgálatokra hivatkozik, tavaly a német szélsőjobboldalhoz sorolhatók száma 500 fővel több mint 23 ezerre nőtt Németországban. Ez csak a kemény mag, az AfD vagy a Pegida legtöbb tagját nem sorolják ide, egyelőre a „birodalmi polgárok” besorolásán is vitatkoznak. Ebből a 23 ezerből 5800 számít neonácinak, 12 100-at pedig erőszakra hajlamosnak tartanak – ez utóbbiak száma 300 fővel nőtt tavaly.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG