3p
A jelenlegi kamatok mellett sem elhanyagolható tényező, ha befektetjük a pénzünket és spórolunk. Kérdés azonban, mit csinálnak közben a lakásárak, mennyire emelkednek tovább. Nem árt minél hamarabb elkezdeni spórolni.

A lakásárak emelkednek, a fizetések is, de nem feltétlenül annyival. Az Eurostat adatai szerint a magyarországi lakásárak 2017 első negyedéve és 2016 első negyedéve között is 8,0 százalékkal emelkedtek, ami az EU 4,5 százalékos átlagának közel duplája.

Az ingatlanárak természete hasonló más befektetésekhez, ciklikus, vannak emelkedő és süllyedő időszakok, akár több éves ciklusok. Magyarországon 2008-tól 2013-ig estek az árak, a 2014-es emelkedés pedig szerény volt. A jelenlegi fellendülés még évekig eltarthat, ha például a lakosság hitelfelvételi kedve is tovább tart, a fizetések is növekednek.

Egy egész fizetést félrerakni?

Emiatt nincsen könnyű helyzetben a vásárló. Ha abból indulunk ki, hogy egy átlagos lakás mintegy 20 millió forintba kerül – bár családalapításhoz lehet, hogy ma már az is nagyon kicsi –, akkor ha tíz évünk lenne a spórolásra, évi kétmilliót kéne félretennünk.

Ez havonta 167 ezer forint, egy komplett fizetés, még két embernek, egy párnak is nagyon nehéz félretenni. Főleg, ha emellett albérletet, rezsit is kell fizetni, szinte lehetetlennek tűnik kigazdálkodni az átlagfizetésből. Budapesten legalább nettó 220 ezer, országosan 200 ezer körüli a nettó átlagfizetés.

Nem mindegy a kamat

Mihez kezdjünk a megtakarításunkkal a minikamatok világában?

Meddig emelkednek még a részvénypiacok?

Hogyan spórolhatunk a befektetési költségeken?

Ingyenes befektetői szeminárium szeptember 25-én - a helyek száma korlátozott, regisztráljon most! >>>

Mennyit segít rajtunk, ha pénzünk kamatozik? Tegyük fel, hogy három százalékos reálkamatot tudunk elérni tíz éven keresztül, újra és újra befektetve a pénzünket. Ez az Államkincstárnál kapható lakossági kötvények segítségével az utóbbi években legalábbis valóban elérhető volt. Ebben az esetben 1,03 a tizedik hatványon, azaz 34,4 százalékkal több lesz a tőkénk, mint most. Vagy a megtakarítás ideje, vagy az összege lerövidülhet tehát.

Egy százalékos reálkamat esetén mindössze 10,5 százalékkal lesz több pénzünk tíz év múlva, öt százalék esetén viszont 63, tíz százalék esetében viszont már 160 százalékkal, azaz a pénzünk több mint két és félszeresét érné.

Kockázatot vállalni?

A gond természetesen az, hogy ezt kamatozó, alacsony kockázatú állampapírokkal, betétekkel, kötvényekkel nem lehet elérni, ezzel komoly kockázatot kell vállalni. Például részvénybefektetésekkel, abszolút hozamú vagy vegyes alapokkal van erre esély, de arra is, hogy végül veszíteni fogunk.

A lakástakarék-pénztárakat, bár az elhelyezhető összeg után járó állami támogatás korlátos, semmiképpen sem érdemes kihagyni. Ott viszonylag alacsony kockázattal is elérhetünk magas hozamot, legalább a pénz egy részére.

Jöhet egy recesszió

Nagy kérdés természetesen, hogy mit csinálnak közben a lakásárak. Mivel Nyugaton sok országban már 2009 óta nem volt recesszió, sokan tartanak attól, hogy előbb-utóbb bekövetkezik. Ez a magyar lakásárak emelkedését is visszavetheti, de erre nincsen garancia. Lehet, hogy még évekig mennek tovább az árak, túlfűtöttség nemigen tapasztalható a lakáspiacon.

A tanulság az, hogy minél korábban el kéne kezdeni a spórolást, és hiába ódzkodnak sokan a hitel felvételétől, valószínűleg sok esetben elkerülhetetlen. Az időveszteség kétesélyes: lehet, hogy pár év múlva olcsóbbak, lehet, hogy drágábbak lesznek a lakások.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG