3p
A 40 milliárdos veszteséget 12 milliárdos nyereségbe fordította a CIB - 2009 óta most először van pluszban az adózott eredmény.

Nyereség 6 év után

A CIB Csoport 2016-ban 11,958 milliárd forint adózott nyereséget ért el az előző évi 40,224 milliárd forint adózott veszteség után. A bankcsoport mérlegfőösszege egy év alatt 2,7 százalékkal zsugorodott, és 2016 végén 1630 milliárd forintot tett ki - derül ki a hitelintézet konszolidált, IFRS szerint összeállított adataiból.

A CIB az MTI érdeklődésére közölte: a nyereséges működés a lakossági és a kkv szektorban elért új hitelkihelyezéseknek, a befektetési alapok piacán elért növekedésnek, a nem teljesítő hitelportfólió sikeres leépítésének és a költséghatékonyság további javulásának köszönhető.

Egyre jobb a hitelportfólió

A mérlegfőösszeg csökkenése azon tudatos, stratégiai lépéssorozat eredménye, aminek lényege a korábbi, nem teljesítő hitelportfólió leépítése és közben egy új, minden szempontból egészséges portfólió fokozatos felépülése - közölték.

A bankcsoport konszolidált bruttó ügyfélhitel állománya a jelentés szerint 2016 végén 876 milliárd forint volt, 19,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az új finanszírozás iránti igény nőtt 2015-höz képest, különösen a lakossági fedezetlen hiteleknél, ahol az új kihelyezések 65 százalékkal emelkedtek.

A hitelportfólió minősége javult, a 90 napon túli késedelemben lévő hitelek aránya 9,4 százalékra mérséklődött a korlátozott új beáramlásnak és a portfólió tisztításának köszönhetően. A vállalati ingatlanfinanszírozás területén a portfólió minősége jelentősen javult, a 90 napon túli késedelemben lévő hitelek aránya 9 százalék volt 2016 végén.

Nem a bankbetétet keresi a lakosság

Az ügyfélbetétek állománya - ideértve a kibocsátott kötvényeket is - 1173,9 milliárd forint volt 2016 végén, 2,8 százalékkal csökkent. A befektetési alapok betétei tovább emelkedtek, miközben a lakossági betétek kismértékben csökkentek.

Több bevétel, kevesebb költség

A bankcsoport bevételei 15,8 százalékkal, 69,3 milliárd forintra bővültek 2015-höz képest. A nettó kamatbevétel 11,7 százalékkal, 26,1 milliárd forintra mérséklődött, részben az ügyfélhitelek csökkenése, részben a lakossági hitelekhez kapcsolódó kormányzati intézkedések következtében. A nettó jutalékbevétel 0,5 százalékkal, 27,9 milliárd forintra nőtt.

A CIB Csoport működési költségei a bankadó és tranzakciós illeték nélkül 46,4 milliárd forintot tettek ki, 6,5 százalékkal csökkentek 2015-höz képest. A csoport által fizetett bankadó összege 4,9 milliárd forint volt, a tranzakciós illetéké elérte a 10,2 milliárd forintot. A hitelekkel kapcsolatos értékvesztés visszaírás 2,7 milliárd forint volt (32,8 milliárd forinttal jobb, mint 2015-ben).

Nagyot ugrott a saját tőke

A CIB Csoport saját tőkéje az időszak végén 213,1 milliárd forint (+44,1 százalék) volt, a növekedés egyrészt az alárendelt kölcsöntőke tőkévé konvertálásának (+46,2 milliárd forint) és a részvénykibocsátásból befolyt tőkének (+9 milliárd forint), másrészt a tárgyévi 11,9 milliárd forintos nyereségnek köszönhető.

A jelentés szerint a bankcsoport tőkeellátottsági mutatója a bázeli előírások 1. pillére alapján 2016 végén 21,78 százalék volt, a bank tőkemegfelelési mutatója pedig 25,18 százalék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG