3p
Az elmúlt évtizedekben a részvénypiacon és a kötvénypiacon is nagyon szép hozamokat lehetett elérni, de ennek most lassan vége. A következő pár évtized alacsony hozamai miatt egyes országokban vagy tovább kell dolgozniuk, vagy többet kell félretenniük majd a dolgozóknak a nyugdíjra.
(MTI Fotó: Kovács Tamás)

Az időközben lezajlott turbulenciák, mint a dotkom-lufi 2000 utáni kipukkadása vagy a 2008-as pénzügyi válság ellenére a befektetők aranykorának nevezi az elmúlt évtizedeket a McKinsey cég tanulmánya. Az 1985 és 1914 közötti időszakban ugyanis az USA és Nyugat-Európa értékpapír-piacain elérhető hozam jóval magasabb volt a hosszú távú átlagnál.

Az USA-ban ez idő alatt 7,9 százalékos reálhozamot (infláció feletti hozamot) lehetett elérni részvényekkel és 5,0 százalékosat kötvényekkel, Nyugat-Európában ez 7,9, illetve 5,9 százalék volt. A száz éves átlag ennél 1-5 százalékponttal alacsonyabb, főleg Európában (lásd az ábrát).

 

Ez az aranykor annak volt köszönhető, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek után erős volt a gazdasági növekedés, visszaesett az infláció, kedvezőek a demográfiai folyamatok, Kína növekedése gyors volt. A vállalati eredmények növekedése különösen erős volt, új piacok nyíltak meg, csökkentek a vállalati nyereségadók.

Óriási nyereségnövekedés volt

Az automatizálás és a globális ellátói láncok pedig nagyban csökkentették a költségeket. A nyilvános (értékpapír-piacon jegyzett) észak-amerikai vállalatok profitmarzsa adózás után 65 százalékkal nőtt harminc év alatt. Ennek a jó befektetési környezetnek azonban a McKinsey szerint vége van, a mögöttes folyamatok kifulladóban vannak, sőt némelyik teljesen visszájára fordul.

A kamatok és a infláció csökkenése határaihoz ért, a fejlett országok és Kína lakosságának elöregedésével a GDP-növekedés is lassul, a vállalati profitkilátások is borúsabbak. Egyes vállalatok még ugyan profitálhatnak a technológiai fejlődésből, ám a feltörekvő országokból érkező vagy internetes platformokon alapuló új versenytársak tovább nyomják majd le a vállalatok nyereséghányadát a fejlett világban.

Jaj a nyugdíjmegtakarításoknak

Mindezek miatt a szervezet szerint a fejlett világban a részvénypiacon 1,5-4,0, a kötvénypiacon 3-5 százalékponttal alacsonyabb lehet az éves hozam a következő két évtizedben, mint az elmúlt harminc évben volt, Észak-Amerikában és Nyugat-Európában egyaránt. Ennek messzemenő következményei lehetnek Nyugaton, ahol a nyugdíjak sok esetben a megtakarításokból és azok hozamából kell származzanak.

Jöhetnek még meglepetések

Egy két százalékponttal alacsonyabb hozam azt jelentheti, hogy egy most 30 éves személynek hét évvel tovább kell dolgoznia, vagy majdnem kétszer annyit kell félretennie, hogy a nyugdíja szinten maradjon. Az USA nyugdíjalap-menedzserei jelenleg jóval magasabb hozamokkal számolnak, mint a McKinsey. (Jelenleg sok piacon siralmas a helyzet: a német államkötvények hozama például átlagosan nulla körüli, de infláció azért van, így német állampapírral képtelenség nyugdíjra takarékoskodni, részvényekkel pedig kockázatos.)

De az is lehet, hogy valamilyen pozitív meglepetés fog bekövetkezni, például hirtelen termelékenység-növekedés alacsony inflációval karöltve, vagy a feltörekvő piacokon elérhető magasabb befektetési hozam. Csakhogy a negatív meglepetések lehetőségét sem zárhatjuk ki.

(Forrás: McKinsey)

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG