5p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ritkán látott mértékű ugrást mutatott be ma az OTP, a részvény 3,6 százalékkal drágult. Az európai tőzsdéket a holland választás deríthette főleg jobb kedvre, de az amerikai kamatemelés is kedvezett a részvénypiacoknak. Az USA-ban viszont már leült a lelkesedés, már Trump-ra figyelnek, az olaj is újra szenved. A forint megint erősebb lett.

A szerda esti amerikai kamatemelés a részvényárak szép emelkedését és a dollár gyengülését hozta, ma is hasonló a kép. „Galamblelkű kamatemelésnek” nevezték a Fed lépését, mert a Fed hozta ugyan az elvárt kamatszintet, de más téren túl engedékeny volt. (Ez látszólag ellentmondás, mert galamboknak az alacsony kamat, héjáknak a magas kamat híveit szokás nevezni.)

Már régóta nem az volt ugyanis a kérdés, hogy emel-e most kamatot a Fed, hanem inkább az, hogy az idén még mennyit emel. A hivatalos verzió három, sokan azonban már a négy felé kacsintgattak, amellett érveltek.

Holland turbó

Most viszont ehhez képest túl visszafogottnak bizonyult a Fed, nem adott ilyen jelzést, ami az idei háromnál többre utalt volna. Ezzel magyarázható, hogy a piacok úgy viselkedtek, mintha elmaradt volna egy kamatemelés, vagy a vártnál kisebb lett volna. (A részvényeknek rendszerint jót tesz az alacsonyabb kamat, a dollárt gyengíti, a kötvényeket erősíti.)

Az európai tőzsdék a kormányon levő jobboldali liberális párt vártnál jobb és a szélsőségesek vártnál rosszabb viselkedésének örülhettek ma. A német, francia, brit indexek 0,6-0,7 százalékkal mentek fel, a német DAX ezzel éves maximuma közelében tartózkodott. A holland és belga index is hasonló, fél százalékos emelkedést ért el, az olasz, spanyol mutatók közel két százalékkal lőttek ki.

A 309 forinthoz közelít az euró

Hasonlóan szépen viselkedett a BUX is, a magyar index 1,3 százalékkal menetelt, ismét vissza 33 ezer pont fölé. A nagy nyertes, egyes dél-európai bankrészvényekhez hasonlóan az OTP volt, 3,6 százalékkal 8705-ig száguldott. A Mol 0,2 százalékkal 20 975 forintra, a Richter 0,4 százalékkal 6570-re emelkedett, a Telekom 0,8 százalékkal 491-re esett.

Az Opimus majdnem a lehetséges maximummal (15 százalék) esett, a Konzum nyolccal emelkedett, miután egy vételi ajánlatot jelentettek be az Opimus részvényeire. Az euró forintárfolyama újabb hatvan fillérrel került lejjebb, 309,40 környékére.

Trump következő csatája

A vezető amerikai indexek kevéssel este hat után 0,1-0,2 százalékos mínuszban voltak. A hírek szerint a következő műsorszám az USA-ban most az lesz, hogy Donald Trump kiadáscsökkentést próbál elérni az amerikai költségvetés több területén. Ez ahhoz kell, hogy finanszírozza költséges terveit, mint a katonai költségvetés drasztikus megemelése vagy a Mexikó határára építendő gigantikus fal.

A KBC Equitas azt írta, Szerbiában terjeszkedne a Mol a Bloomberg szerint, ahol a jelenlegi 20 százalékos részesedésüket 25 százalékra növelnék. A Molra tegnap jött egy Berenberg-elemzés, 23 200 forintos célár mellett vételre javasolják a részvényeket, ez 11 százalékkal haladja meg a keddi záróárat. A Sberbank elemzője pedig az OTP részvényével kapcsolatban lett optimistább, célárát a korábbi 7 700 forintról 9 100 forintra emelte. Az ajánlás tartás maradt. A célár a 8403 forintos keddi záróárhoz képest ez 8 százalékos felértékelődési potenciált jelentett (ennek majdnem felét már be is hozta ma a részvény).

Boldoggá tették az aranytulajdonosokat

Az olaj ára a nagy zuhanások után szerdán jócskán visszapattant egy újabb készletadat nyomán. Ma a nap elején még szintén pluszban volt, de estére újra 0,4 százalékos mínuszban jár, a WTI 48,60, a WTI 51,60 dollár. Az arany is megindult felfelé az USA-kamatdöntés visszhangja miatt, az ezüst viszont épp süllyed.

Ez a központi bankok hete, sok más jegybank is a Fed-ülés utánra időzítette ülését, nem véletlenül. Sokaknak nem mindegy a dollárkamat, mert dollárban vannak eladósodva, vagy mert fenn kell tartaniuk kötvényeik kamatfelárát a dollárhoz képest.

Jegybank jegybank hátán

A svájci jegybank nem változtatott ma kondícióin és kommunikációján, továbbra is túlértékeltnek tartják a frankot és vastag mínuszban hagyták a kamatot. Változatlanul hagyta alapkamatát és a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés keretösszegét a Bank of England is.

Nem változtattak Japánban sem. Kínában viszont szerény, 10 bázispontos kamatemelést hajtottak végre, valószínűleg a tőkekiáramlás fékezése és a jüan stabilizálása érdekében. Ez volt a harmadik emelés az utóbbi három hónapban az Investing.com szerint.

Ahol ma működött az unortodoxia

A török jegybank úgy látszik, a januárban már bevált receptet alkalmazza, akkor sikerült a zuhanó lírát kissé unortodox eszközzel stabilizálni. Ennek lényege, hogy az alapkamathoz ugyan nem nyúlnak, de egy hosszabb távú kamatot megemelnek, és afelé próbálják terelni a piaci szereplőket.

Így az overnight és az egy hetes kamat változatlan maradt (9,25/7,25, illetve 8,0 százalékon), az úgynevezett késői likviditási ablak (Late Liquidity Window) kamata viszont 11-ről 11,75 százalékra emelkedett. Ez a lírát 1,5 százalékkal erősítette egyetlen nap alatt, a török kötvények hozamai pedig estek.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16940 16825 17025 -0,62% 0 0 6 974 318 185 HUF 2024-04-19 17:11:47
MOL 2960 2960 3024 -1,99% 0 0 1 727 464 518 HUF 2024-04-19 17:06:03
MTELEKOM 927 920 927 +0,54% 0 0 295 619 891 HUF 2024-04-19 17:05:19
RICHTER 8855 8805 9000 -1,06% 0 0 1 916 017 780 HUF 2024-04-19 17:09:50
OPUS 395 390 400 -0,88% 0 0 89 919 659 HUF 2024-04-19 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pénzeső: váratlanul nagy osztalék juthat egyes részvényeseknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 19:24
Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet.
Részvény / Deviza / Áru Megerősödött a forint? Nézzen rá az árfolyamra!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 18:32
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de gyengébben fejezte be a hetet a hétfői kezdésnél.
Részvény / Deviza / Áru Nem sok oka volt az örömre a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Kulcsfontosságúvá vált az aranytartalék az elmúlt években?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 14:46
Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került az arany, mint jegybanki tartalékeszköz, a stabilitás szimbóluma. Veres István Attila a Magyar Nemzeti Bank szakcikkében mutatta be az utóbbi évek aranypiaci folyamatait, legfontosabb trendjeit, valamit az MNB aranytartalékának több lépésben történő növelését.
Részvény / Deviza / Áru Eltitkol valamit a Netflix, kamatcsökkentés helyett kamatemelés jöhet
Eidenpenz József | 2024. április 19. 12:18
Rossz a hangulat a tőzsdéken az izraeli válaszcsapás után, de volt rosszabb is a hajnali órákban. A frissebb hírek nyomán megnyugodott többek között a kőolaj, az arany, a bitcoin és az euró/forint árfolyam is, de békéről még nincsen szó. A Netflix azért esett, mert titkosítani kívánja az előfizetők számát, Kína pedig visszavág az USA-nak.
Részvény / Deviza / Áru Legyen erős, ha a forint-euró párharcra néz!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 07:43
A forint veszített értékéből a nemzetközi devizapiacon ma reggel, a tegnap esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG