3p
Egy német bank már bevezette, hogy a magánszemélyek 100 ezer euró feletti betétjeire áthárítja az EKB mínusz 0,4 százalékos kamatát. További pénzintézetek érdeklődnek a dolog felől. Eközben Németországban a széfek, Svájcban a betörés esetére a készpénzt is fedező lakásbiztosítások iránt nőtt meg a kereslet.
(Fotó: Wikipedia)

Egy kisebb pénzintézet, a Raiffeisenbank Gmund am Tegernsee már 0,4 százalékos negatív kamatot számol fel a magánszemélyeknek 100 ezer euró feletti bankbetétjeikre szeptember 1-től. Ez egyelőre 139 ügyfél mintegy 40 millió eurónyi betétjét érinti. Állítása szerint 4-5 további bank is érdeklődött nála a tapasztalatok felől – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Március óta az Eurózóna bankjai évi 0,4 százalékos negatív kamattal tudják csak elhelyezni szabad pénzeszközeiket az EKB-nál. Eközben a rövid távon náluk elhelyezett pénzeket nehezen tudják bárhol is jövedelmezően kihelyezni, így veszteségeket okoznak nekik. A bankok intézményi befektetőktől, vállalatoktól már eddig is általában negatív kamatot számoltak fel a betétek őrzése után, a nagyobb bankok egymillió, a kisebbek jellemzően százezer eurótól (mintegy 31 millió forinttól).

Most sok ügyfél az említett Raiffeisen Gmund-tól nagyobb pénzintézetekbe viszi a betétjét, mások megosztják a pénzüket betétek és más befektetések között. Van, aki már három éve vár arra, hogy jobban el tudja helyezni a pénzét – írják. Egyelőre nem tartanak attól, hogy a negatív kamat a magánszemélyek körében általánossá válna, sokan nem merik bevezetni, mert nem tudják, milyen következményekkel jár. De a jelenlegi helyzetben sohase mond, hogy soha – tette hozzá egy bankvezető.

A Wall Street Journal szerint az utóbbi fél évben érezhetően nőtt a széfek iránti kereslet Németországban, a legnagyobb gyártó 25 százalékos emelkedést regisztrált az eladásokban az előző év hasonló időszakához képest. Két másik gyártó is hasonló növekedésről számolt be, a gyárak kapacitásaik határán termelnek.

Főleg magánszemélyek vásárolják a széfeket, akik aggódnak betétjeik biztonságáért és félnek a negatív kamatok bevezetésétől. Japánban is hasonló jelenséget figyeltek meg. A Bloomberg.com mai címlapján pedig „készpénz a dobozban” címmel írnak arról, hogy Svájcban – ahol a legalacsonyabb, 0,75 százalékos a negatív alapkamat – a széfek mellett a készpénzre is kiterjedő biztosítások is keresettek a vállalkozások körében.

A Helvetia Holding AG-nél egymillió svájci frank biztosítása 1000 frankba kerül, a töredékébe annak a 7500 franknak, amit az évi –0,75 százalékos kamat elvisz. Ez azonban nem tartalmazza az olyan biztonsági intézkedések költségét, mint a pénz szállítása, a megerősített falak, riasztóberendezés, őrök.

Svájcban, ahol 1000 frankos bankjegy is forgalomban van (amely jelenleg mintegy 283 ezer forintot ér) egymillió frank készpénz szépen belefér egy kisebb dobozba. A magánszemélyeket egyelőre nem érte el a negatív kamat, de az intézményeket, vállalatokat igen. A jegybanknak pedig erős fejfájást okoz, hogy a negatív kamat alól a piaci szereplők készpénz felhalmozásával bújnak ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG