3p
Azt tudjuk, hogy már messze nem csak üres riogatás, hogy nagyon kevés nyugdíja lesz annak, aki nem takarékoskodik külön erre a célra. De vajon érzékelhető az ügyfelek részéről egyfajta tudatosság? A Generali szakértője szerint egyre többen keresik a nyugdíjcélú megtakarítási termékeket, mert már nem sokan merik magukat rábízni az államra.

A kalkulátorok csak össze fognak zavarni

Schaub Erika, a biztosító személybiztosítási igazgatója már egyértelműen jellemző, hogy egyre többen néznek utána a lehetőségeknek. Az interneten sok helyen találni olyan nyugdíj kalkulátorokat, amelyek különféle becslést adnak arra, hogy milyen jövedelemszint mellett hány éves korban mennyi lesz a várható nyugdíj. Ezeknek azonban elég nagy a szórásuk, már csak azért is, mert nehéz becsülni a nyugdíjrendszer bizonytalanságai miatt.

Öngondoskodás nélkül nagyon nehéz lesz

Nagyon nagy ugyanis a különbség a jelenlegi nettó fizetés és a várható nyugdíj között. A Generali kutatásai azt mutatják, egyre többen vannak, akik azt mondják, hogy fontos az öngondoskodás, szükségük lenne arra, hogy megtakarítsanak.

A valódi cselekvés azonban csak lassabban követi a szándékot. De sokan tudják, hogy ahhoz, hogy a nyugdíjas éveiket méltóságban tudják eltölteni, nem árt most takarékoskodni. A kutatások ugyanis azt is mutatják, hogy sok mai nyugdíjas megbánta, hogy nem kezdett el gyűjteni akkor, amikor még megtehette volna.

És te tudod a különbséget?

Magyarországon napjainkban három jellemző nyugdíj-előtakarékossági termék létezik: az önkéntes nyugdíjpénztár, a NYESZ, azaz a nyugdíj-előtakarékossági számla, valamint a nyugdíjbiztosítás. De vajon mi különbözteti meg a nyugdíjbiztosítást a másik két terméktől?

A szakértő szerint a legideálisabb, ha az ember mind a háromra tud egy kicsit fordítani, és itt is egy portfóliót alakít ki, mint bármilyen befektetésnél. Persze azt nem mondhatjuk, hogy mindenkinek van lehetősége arra, hogy mindegyikbe nagyobb befizetést tegyen. Ilyenkor érdemes végiggondolni az előnyöket. A nyugdíjbiztosításnál a megtakarítás mellett az extra, a biztosítási védelem, ami nagyon fontos akár rokkantság, akár váratlan halál esetén. Az úgynevezett rendszeres díjas biztosításoknál, előnynek számít a rendszeres fizetési kötelezettség. Azaz, ha valaki vállalja, hogy havonta takarékoskodik a jövőre, akkor minden hónapban muszáj befizetnie az erre szánt összeget, ez pedig megóvja attól, hogy apró-cseprő dolgokra költse ezt a havi néhány ezer forintot.

Eddig nem gyűjtögettél? Az sem gond

Alapvetően a takarékoskodást elkezdeni soha nem késő, akár néhány évvel a nyugdíjba vonulás előtt is egy egyszeri díjas biztosítással. Ekkor azonban érdemes nagyobb összeget befektetni, hiszen akkor számíthatunk jelentősebb havi nyugdíj-kiegészítésre. Viszont, minél hosszabb ideig takarékoskodunk, annál kisebb összeggel érhető el ugyanaz a hozam. Hosszabb távon, rendszeresen, kisebb összegekkel. Tehát, ha valaki 20-30 éves kora környékén elkezdi 5-10 ezer forinttal, azzal sokmilliónyi megtakarítást tud felhalmozni.

Ne késd le a határidőt!

A nyugdíjbiztosítások további nagy előnye ugye a 20 százalékos adójóváírás. Ezzel kapcsolatban pedig közeleg egy fontos határidő, ha frissen akarnál nyugdíjbiztosítást kötni. Nagyon fontos, hogy ennek az igénybevételéhez a befizetés még 2016-ban beérkezzen a szerződő számlára a biztosítóhoz.

Ilyenkor, év végén érdemes éves díjban befizetni, mert arra az összegre kapjuk meg az adójóváírást, amit idén befizettünk. Később a befizetés módja megváltoztatható havi, negyedéves vagy féléves fizetésre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG