4p
Nincs olyan magyar vállalat, ahol ne lehetne olcsóbban többet adni a munkavállalók számára – mondta a Privátbankár.hu konferenciáján a szakértő. Kardos György számos lehetséges forrást felsorolt, ahol a cégek pénz helyett cafeteriát adhatnának úgy, hogy mindenki jól járjon. Van megoldás arra is, hogy a nyugdíjunkat is gyarapítsuk.
Kardos György a Privátbankár.hu konferenciáján

Mennyi legyen a cafeteria?

A bruttó bérjövedelem minimum 30 százalékát, alacsonyabb jövedelem esetén 50 százalékát érdemes cafeteriában adni a dolgozóknak – mondta a Privátbankár.hu Foglalkoztatás, Öngondoskodás 2016 konferenciáján Kardos György.

Pénz helyett cafeteriát – mikor és mire?

A Bonus-Cafeteria Kft. ügyvezető igazgatója hozzátette: a vállalatvezetők a leggyakrabban azt a kérdést teszik fel ezzel kapcsolatban: szívesen adnék több cafeteriát, de miből?  A szakértő szerint ilyenkor egy forráselemzés, a jelenlegi juttatási rendszer, bérstruktúra elemzése után állapítható meg, hogy a számos lehetőség közül melyik az, amelyik az adott cég helyzetére a leginkább megfelelő választ jelentheti.

A cafeteria-rendszer lehetséges forrása például, hogy ezen keresztül adnak béremelést a dolgozóknak – akár differenciáltan is. A juttatások lehetnek az alapjai a 13. havi bérnek is - akár egy kitűzött cél elérésének függvényében is.

Számos cégnél alkalmazzák a jelenléti pénz intézményét: ilyenkor igazából a (rendes szabadságon felüli) hiányzást büntetik. Ha ez nem pénzben, hanem cafeteriában történik, akkor nettóban nagyobb összeget jelent – innentől kezdve egy esetleges elvonásnak nagyobb a súlya, miközben kevesebb a munkáltatót terhelő költsége.

Szintén adható cafeteriában a mozgóbér mozgó része, valamint a munkahelyi pótlékok törvényben meghatározott mérték feletti része - ezek is olyan kiadásai a cégnek, amelyeket cafeteria-rendszeren kívül is kifizet a dolgozónak, de ha pénzben teszik, akkor nagyobb költséggel jár. A béren kívüli juttatások kézenfekvő választást jelenthetnek a jutalom jellegű kifizetéseknél is.

A cafeteriával emellett érdemes akkor is számolni, ha a cég „egyéb jövedelmeket” biztosít a dolgozónak, zsebből zsebbe - ezek legalizálása olcsón megoldható így a szakértő szerint.  Összességében nincs olyan magyar vállalat, ahol nem lehetne olcsóbban többet adni a munkavállalók számára – véli Kardos György.

Mennyivel kap többet a dolgozó? Mennyivel kevesebb a költség?

A szakértő egy példát is bemutatott. Eszerint ha bérként adják, 30 ezer forint kifizetése a cégnek a szociális adóval együtt 38 550 forintba kerül, a dolgozó pedig csak 19 950-et kap kézbe.

Ehelyett választhatnak a felek egy 20 százalékkal magasabb, bruttó 36 ezer forintos cafeteria-keretet is. Ezesetben a cég máris megspórol 8,5 százalékot, 2550 forintot.

Ha adómentes elemekből állítják össze a csomagot, a teljes keret, azaz 36 ezer forint kerül ebből a munkáltatóhoz.

Ha kedvezményes adózású (34,51 százalékos terhű) elemekből  nyújtják, 26 764 forintot kap a dolgozó.

Még normál adózású cafeteria-elemek esetén is 24 ezer forint lehet a dolgozóhoz kerülő összeg, ami még mindig magasabb bérként kifizetett összeg nettójánál. A szakértő azért azt is hozzátette: a különbséget szűkítheti a gyerekek száma, a családi adókedvezmény ugyanis növelheti a nettó bért. 2-3 gyermek esetén az adózó elemek esetében a cafeteria nettója kevesebb lehet a bérfizetés nettójánál, de a vállalat költségein így is lehet spórolni, adómentes cafeteria-elemek választása esetén pedig biztosan ez a kedvezőbb út mindkét félnek.

Azt sem zárja ki semmi, hogy az eltérő adóterhelésű cafeteria-elemeket kombinálva vegyék igénybe a dolgozók.

Mi lesz így a nyugdíjjal?

A cafeteriával szemben gyakran hozzák ellenérvként, hogy nem növeli a majdani nyugdíjat és táppénz sem jár utána.  A szakértő szerint ennek áthidalására is van azonban megoldás: ha például egy béremelést cafeteriában nyújtanak, a dolgozó a kereten belül Erzsébet utalványt kér, majd az utalvány felhasználásából felszabaduló összeggel a magánszemély növeli saját nyugdíjcélú megtakarítását – ezt ráadásul akár 20 százalékos adókedvezménnyel is megteheti.

A Privátbankár.hu konferenciájának panelbeszélgetésén azonban azt is elmondta Kardos György: itt már a magánszemélyek hosszú távú gondolkodására, az öngondoskodási szándék erősítésére van szükség, hogy azt a bizonyos felszabaduló összeget valóban nyugdíjcélra költsék el, ne pedig azonnali fogyasztási cikkekre.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG