2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Terjed az álhíroldalakon, hogy nem biztonságos az érintős kártya.

Rémhír az a közösségi médiában terjedő állítás, hogy nem biztonságos az érintős bankkártya - jelentette ki az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője.

Németh Ágnes elmondta, hogy egyetlen eljárást sem indított a rendőrség úgynevezett elektronikus zsebtolvajlás, vagyis olyan eset miatt, hogy valakinek a PayPass rendszerű bankkártyájáról hordozható terminál használatával illetéktelenül pénzt vettek volna le. Nem is kaptak ilyen bejelentést - tette hozzá.

Sütő Ágnes, a Bankszövetség kommunikációs vezetője közölte, hogy minden 300 ezer bankkártyás vásárlásra csak egy csalás jut, és ezeknek az eseteknek is a 72 százaléka online környezetben, többnyire internetes vétel során történik.

Mint elmondta, az Európai Központi Bank adatai szerint európai összevetésben Magyarországon az egyik legbiztonságosabb a bankkártyahasználat. Ma már a kártyás vásárlások kétharmada érintéssel történik. A forgalomban lévő csaknem 9 millió bankkártya közül pedig 6 millió PayPass rendszerű, és a terminálok 80 százaléka már támogatja a használatukat.

Megoldható, csak nem éri meg

Ugyan technikailag elképzelhető, hogy egy csaló sokszori kísérletezéssel, például tömött közösségi közlekedési eszközön képes lehet hordozható terminállal megcsapolni egy bankkártyát, ám ez nem életszerű. Egyrészt a terminálba előtte be kell vinni az adatokat, másrészt minden terminál tulajdonosának egy bankkal kell szerződnie, sok csalás esetén pedig a bank letiltja az eszközt és a rendőrséggel közli a tulajdonos adatait.

Ráadásul PIN-kód nélkül egyszerre csupán 5 ezer forintig engedélyezett az érintőkártyás vásárlás, vagyis igen nagy kockázat mellett csupán alacsony bevétel lenne elérhető, ami nem éri meg - mondta a kommunikációs vezető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Drága ugyan a személyi kölcsön, de kapkodnak érte a magyarok
Privátbankár.hu | 2024. április 20. 10:53
Kihelyezési rekordot hozott az idei év első két hónapja a személyi hiteleknél, ezzel az állomány is új csúcsra emelkedett. A kereslet annak ellenére nagy, hogy a kamatok nem csökkentek érdemben az elmúlt egy évben. Az online igénylés további terjedése, és az otthonfelújítási program felélesztése miatt a kilátások sem rosszak a személyi kölcsönöknél.
Személyes pénzügyek Még ne szaladjon a postára ingyenes készpénzfelvételért!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 09:14
Bár a parlament megszavazta és a Magyar Közlönyben meg is jelent a készpénzfelvét ingyenességét postai POS-terminálra kiterjesztő törvény, az csak a jövő év elején lép hatályba.
Személyes pénzügyek Sokan megtalálták a tutit a befektetési alapokban
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 13:40
Ezt jelzi, hogy rengeteg pénzt raktak oda.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Teljes az országos döntő mezőnye
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 12:59
Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei gimnáziumi csapatokkal lett teljes a döntős mezőny.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! Újabb hat csapat jutott be a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 16:26
Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatok küzdelmével folytatódott a pénzügyi verseny.
Személyes pénzügyek Mellbevágó adat, a nyugdíjasok több pénzt hoznak az államkasszának, mint amennyit kapnak
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 10:01
Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament elnöke hosszas kutatómunka és számítások után bátran vállalja azt az állítását, miszerint a nyugdíjszaldó pozitív a költségvetés számára. A nyugdíjasok tehát nem anyagi terhet jelentenek az államnak, hanem bevételt hoznak. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Süle-Szigeti Bulcsúval és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint a Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 2. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Hat csapat már bemasírozott a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 16:41
A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny második fordulójának első versenynapján Veszprém és Tolna, Vas és Fejér valamint Pest vármegye csapatai vehettek részt.
Személyes pénzügyek Húszból csak egy pénzügyi guru tudja, mit beszél?
Eidenpenz József | 2024. április 2. 05:41
Nagyon sok kisbefektető, megtakarító az internetről, közösségi médiából, influenszerektől próbál tájékozódni a pénzügyekről. Ám kutatások szerint ezek túlnyomó része nem ért ahhoz, amit csinál. Ráadásul ez még a jobbik eset, mások ugyanis még manipulálhatják is a követőiket, ami károkat okozhat. A szakértők szabályozást sürgetnek a kontárok és csalók kiszűrésére. Hogyan ismerhetjük fel a rossz influenszereket?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG