4p
A lakáshitel felvétele során az igazolható jövedelem alapvető korlátot jelent, ami behatárolja, hogy mekkora hitelösszegre számíthatunk. A magasabb lakásárak miatt nagyobb hitelösszegre lehet szükség, ami szorult helyzetbe hozhatja a családokat. Egy 10 millió forintos 20 éves futamidejű hitel törlesztéséhez legalább 155 ezer forintos jövedelmet szükséges igazolni. A bankok által elfogadható jövedelmek köre is változó, így egyik banknál több, míg másiknál kevesebb hitelre számíthatunk. Mennyi törlesztő vállalható a jövedelem függvényében?

A lakáshitelnél a megvásárolni kívánt ingatlan értéke, a hitelösszeg nagysága valamint a jövedelmünk alapvetően behatárolja a mozgásterünket a hitelfelvételnél. Ez alapján a bankok maximumaz ingatlan forgalmi értékének 80 százalékáig adnak hitelt, ami azt jelenti, hogy legalább 20 százalék önerőnek meg kell lennie a lakásvásárláskor.

Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy a havi törlesztés a bank által figyelembe vehető jövedelem mekkora részét teszi ki. A szabályok szerint a jövedelem maximum 50 százalékáig terhelhető hiteltörlesztéssel (legalább 400 ezer forintos jövedelemnél 60 százalék lehet), ugyanakkor a bankok ennél szigorúbbak szoktak lenni és a jövedelem arányos törlesztést 30-35 százalékig hagyják elmenni.

Ugyan az egyes bankok ügyfélminősítése eltérő, az viszont általánosságban igaz, hogy erősebb pénzügyi háttérrel kedvezőbb ajánlatot lehet kapni. Most azt az esetet vizsgáltuk meg, hogy a bankok által alkalmazott 35 százalékos jövedelemarányos törlesztő mellett, mekkora jövedelemből jöhet ki egy 10 millió forintos lakáshitel, amit 20 év alatt fizetnénk vissza.

Ha azt feltételezzük, hogy a hitelfelvevőnek nincsen más hiteltörlesztése, akkor egy 20 évre felvett 10 millió forintos hitelnél a havi törlesztő a kamatperiódus függvényében 57 és 82 ezer forint között szóródik (a legjobb 3 banki ajánlat figyelembevételével). Természetesen minél hosszabb kamatperiódus, vagyis minél hosszabb időre kiszámítható a hitel törlesztője annál magasabb a THM és annál nagyobb a törlesztő is. Éppen ezért úgy lehet számolni, hogy 35 százalékos jövedelemarányos törlesztő mellett legalább 163 ezer és 236 ezer forintos jövedelemmel szükséges rendelkezni.

Ugyanakkor, ha más hiteltörlesztés (hitelkártya, folyószámlahitel, személyi kölcsön) is van, már máshogy alakul a minimum jövedelemelvárás. Például egy 500 ezer forintos kihasználatlan hitelkártya is 25 ezer forinttal beleszámít a jövedelemterhelésbe, ami összességében alacsonyabb hitelösszeget eredményez. Fenti példánkból egy 3 éves kamatperiódusú lakáshitelnél 170 ezer forint helyett legalább 241 ezres jövedelmet szükséges igazolni.

A következő kalkulátorral megkeresheti a legjobb lakáshitel ajánlatokat!

Ilyen jövedelemmel lehet hitelt kapni

A bankok alapvetően kétféle jövedelemtípust különböztetnek meg, az elsődleges és a kiegészítő jövedelmet, ráadásul több mint 40 féle különböző jogcímen szerzett jövedelmet tartanak számon. Azonban nem minden típusú bevétel esik azonos elbírálás alá, így mindig fontos a megfelelő tájékozódás a hitelfelvétel előtt.

Elsődleges jövedelemnek számít például a munkabérként, a vállalkozói jövedelemként kapott kereset, illetve az öregségi, rokkantsági nyugdíj (a lista szélesebb is lehet, bankonként eltérő, hogy miként bírálják el az egyes bevételeket). Amivel számolni kell, hogy a minimálbérnek megfelelő jövedelmet minden esetben igazolni szükséges.

A kiegészítő jövedelmeket (például GYED, GYES, családi pótlék, bónusz, jutalom) kizárólag az elsődleges jövedelmeken felül számítja be a bank. Ugyanakkor itt is bankonként eltérő, hogy mit tekintenek másodlagosan elfogadható jövedelemnek.

Amit mindenképpen figyelembe kell venni, hogy alkalmazottként legalább 3 hónapos munkaviszonyt szükségesigazolni, ráadásul nem állhatunk próbaidő, vagy felmondási idő alatt, mert ez kizáró tényezőt jelent a hitelfelvételnél. Vállalkozóként legalább 1 lezárt adóév szükséges, és míg korábban EVA-s, vagy KATA-s vállalkozókat alig hiteleztek a bankok, addig ma egyre több pénzintézet elfogadja ezeket a jövedelmeket is.

Fontos, hogy a jövedelem megfelelően igazolható is legyen, így munkáltatói igazolással, bankszámla kivonattal, NAV dokumentumokkal rendelkeznünk kell.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG