3p
Átlagosan havonta több mint 10 ezer lakásbiztosítási kár volt a 2015-ös évben, a káreseményekben leggazdagabb hónapban, júliusban pedig csaknem 20 ezer darab. Az Allianz Hungária adataiból is az látszik, hogy a biztosítók fellélegezhetnek februárban, mivel ekkor keletkezik messze a legkevesebb térítendő kár.
MTI Fotó: Nagy Lajos

2015-ben is a víz volt az úr: az üvegtörés és baleset károk mellett a csőtörés, beázás, vihar- és jégesőkárok voltak a leggyakoribb károk a biztosító kárstatisztikája szerint; összességében elmondható, hogy az elmúlt évet a rendkívül esős, viharos időjárás jellemezte.

Kevesebb viharkár volt, mint a 2014-es évben, azonban az területileg sokkal jobban koncentrálódott (főként a közép-magyarországi területre), és súlyosabb károkat is okozott.  A lakossági vagyon terület átlag kárkifizetése 2015-ben közel 50 ezer forint volt társaságnál.

Nagy viharok

Az Allianz szerint lakossági károk esetében közel 130 ezer darab kárbejelentésről beszélhetünk, amelynek több mint 25 százalékát a júliusi (19 ezer darab) és augusztusi (14 ezer darab) hónapokban jelentették be. Ezeket a magas számokat egy-egy viharnak „köszönhettük”: a július 8-i vihar miatt több mint 7300 darab kárt jelentettek a biztosító ügyfelei, augusztus 17-ei özönvíz miatt pedig közel 3000 darabot. A 2015-ös évben a két legcsendesebb hónapja a február és a december volt.

Csőtörésből több mint 36 ezer darabot regisztrált a társaság, ebből a 3. negyedév volt a kiugró, több mint 10 ezer kárbejelentéssel. Üvegtörésből több mint 22 ezer darab történt a tavalyi évben.

Az év első kétharmadában folyamatosan emelkedő tendenciáról beszélhetünk az üvegtörésekkel kapcsolatosan, a két dobogós hónap a július (2600 darab) és szeptember (2500 darab) volt. Viharral összefüggő károkból több mint 16 ezer darabot számoltunk, ezután sorrendben a beázás következik több mint 12 ezer kárral.

Márciusban van a legtöbb betörés

Nem csak a természeti elemek okoztak nagyobb károkat, az év során megfigyelhető, hogy minden hónapban más-más káresemény képviseltette magát jelentősebb számban. Betörésből és betöréses lopásból fakadó károkból több mint 1600 darab volt 2015-ben. Ha a negyedéveket tekintjük, akkor nagyjából egyenletes tendenciát láthatunk a betörések gyakoriságában, azonban közel 200 darab betöréssel a márciusi hónap volt kiemelkedő.

Tűz és robbanás okozta károkból is 1600 darabot regisztráltak. Nem meglepő, hogy a téli, fűtési illetve adventi szezonban volt a legmagasabb ennek a kárnak a gyakorisága.

Szétszórtak vagyunk decemberben

Emellett pedig az is látszik, hogy évek óta az elveszített kulcsok miatti zárcsere is a decemberi programok egyike az Allianz ügyfelei körében. Meglepőnek tűnhet, de 2008-ig visszamenőleg megvizsgálva az előző éveket, azt látjuk, hogy minden évben decemberben történik a legtöbb zárcsere.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG