Aranyat ér, pedig nem is figyelsz rá: a hatásos üzleti terv receptje

2016. december 12., 14:50

Ha azt hiszed, egy jó ötlet elég ahhoz, hogy a befektetők a lábaid előtt heverjenek, nagyon tévedsz. Neked alapvetően fontos, de nekik is tudniuk kell, hogy mire adnak egy zsák pénzt, ezt pedig egy jó üzleti tervből deríthetik ki. Nem árt, ha tudod, hogyan kell felvázolnod a vállalkozásod jövőjét.

Egy egyszerű dokumentum, amiben két dolog van: mit csinálsz és hogyan csinálod majd. Ennyi kell egy jó üzleti tervhez, ami elsőre nem tűnik túl nehéz feladatnak, de ha arra kérnénk, hogy írd le most a terveidet, bizonyára egy jó darabig csak ülnél az üres lap felett. Adunk ezért néhány tippet, hogy mégis el tudd kápráztatni az üzletfeleidet:

Hogyan is nézzen ki?

Meghatározhatsz néhány elemet, amelynek mindenképp szerepelnie kell majd a tervben: ilyen például a víziód ütős összefoglalója és a vállalkozásod leírása pár mondatban. Elfér még egy piaci analízis is, ahol felméred az iparági kihívásokat, a piac nagyságát és a versenytársakat. Írj a szolgáltatásodról is, hiszen ezen, vagy ennek finomításán áll vagy bukik a siker. Mesélj arról is, hogyan, milyen csatornákon akarod majd értékesíteni ezeket a szolgáltatásokat vagy termékeket! A befektetőd számára viszont az egyik legfontosabb elem, hogy lássa, mennyi pénzre van szükséged és hogyan akarod azt elkölteni bizonyos időn belül, így mindenképp készíts erre vonatkozó előrejelzéseket!

Hirdetés

Kutass, amennyit csak bírsz!

Ahhoz, hogy jól felmérhesd az ötletedben lévő potenciált, ismerned kell az iparágat, ahová készülsz betörni. Ne spórold meg az időt és vesd bele magad a szakma napi híreibe: tudd, hogy mik a trendek, mit várnak a szakértők és elemzők. Ismerd meg a konkurencia termékeit és szolgáltatásait, hiszen csak így döntheted el, hogy tudsz-e valami mást, valami jobbat kínálni a vásárlóidnak. Nem tudsz valamit? Hívd fel, írj, keres meg azt a személyt, aki tudja rá a választ! Senki sem fog elhajtani, ez szinte biztos. De ne csak az iparági részletekre figyelj oda, lásd a nagy képet: tudd, hogy mi történik a világban, milyen hatások érik és hova fejlődik. Ha ezt a tudást átadod az üzleti tervedben is, kristálytiszta képet adhatsz arról, hogy miért érdemes veled dolgozni, vagy rájöhetsz arra, hol érdemes még javítanod.

Fejlessz!

Térj ki arra is, milyen munkafolyamatokat végeztek majd el, hogy néz ki egy nap, hogy lesz az elvégzett feladatokból termék. Milyen szaktudású emberekre van szükséged? Mi az, ami adott és kit kell még pótolni? Hogyan illeszkednek össze a puzzle darabjai? Milyen kooperációban dolgoznak majd a kollégák? Nem árt, ha tisztázod, hogy van-e a szolgáltatásodnak, termékednek tere a fejlődésre? Hogyan lehet új funkciókat vagy elemeket hozzáadni? Érintsd a versenytársak termékeit is, és írd le, mivel kínálsz te többet vagy jobbat.

Kik lesznek a vásárlóid?

Készíts egy profilt arról, hogy kik lehetnek az ügyfeleid? Mire van nekik szükségük és te hogy adod ezt meg nekik? Hányan lehetnek a piacodon és milyen a vagyoni helyzetük, tudnak-e fizetni a termékeidnél? Foglald össze azokat a csatornákat is, amelyeken keresztül eljutsz majd hozzájuk: térj ki arra, hogyan fogod majd az új terméket bemutatni. Legyen legalább egy blogod, ahol megszólítod a vásárlóidat és ápolod velük a kapcsolatot. Találd ki, hogy kikkel tudsz együttműködni, milyen új piacokra léphetsz be? Milyen lesz az üzleti modelled? Havidíjas vagy egyszeri költséget számítasz fel? Számold ki, hogy mi lehet a reális ár, amit elkérhetsz a szolgáltatásodért.

Légy gyakorlatias!

A befektetőd egy valamiben érdekelt, és az a pénz, amit termelsz majd neki. Az üzleti terved végén vezesd le egyszerűen, de reálisan, hogy honnan, milyen csatornákon keresztül remélsz bevételeket. Számítsd ki a költségeidet és a várható bevételed rövid és hosszabb távra. Ne hagyd ki belőle azt sem, ha például valamilyen licenszért kell fizetned, de mérd fel azt is, hogy milyen a lokációdhoz képest kiket érsz el, hányan vannak a potenciális vásárlóid. Ha kacérkodsz a gondolattal, azt is beleírhatod, hogy mikor akarod eladni a céget, azaz exitálni, hiszen ez is lehet egy gazdasági cél: olcsón létrehozni, majd drágábban eladni.

Ne felejtsd el,hogy egy jó üzleti tervet nem csak a befektetők fogadnak örömmel. Te is letisztázhatod magadban, hogy mit akarsz csinálni és hogyan akarod csinálni, így útmutatást adhat a nehezebb időszakokra, amikor nem egyértelmű számodra, hogy mi a jó irány. Egy ilyen prezentációt a jövőbeli kollégáid is szívesebben vesznek: hiszen már az állásinterjún az az üzenetet közvetíted, hogy törődsz azzal, amibe belevágod a fejszéd, így a komoly jelöltek is nagyobb örömmel csatlakoznak a célod megvalósításához.

Innentől már csak rajtad áll a dolog, akár a gépen, akár egy levélpapírra vagy egy söralátétre írva, de kezdd el az üzleti terved kidolgozását, és szerezd meg a legjobb befektetőket, akik segítenek a céljaid megvalósításában!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Hogy lett Mészáros Lőrinc papírja a világ legjobb részvénye?

Hogy lett Mészáros Lőrinc papírja a világ legjobb részvénye?

Miután szűk fél év alatt megötvenszereződött (!) az árfolyama, a Konzum jelenleg a világ legjobban teljesítő részvénye a 100 millió dollár fölötti kategóriában. Nem csoda, hogy felkeltette a világ egyik legtekintélyesebb üzleti lapjának a figyelmét is: a Bloomberg Businessweek hosszú cikkben ismerteti, hogyan lett a miniszterelnök barátjának cége a legnagyobb magyar tőzsdei sztori.

További cikkek

Heti várható események, adatok

  • július 17
    Ipari termelés, GDP és kiskereskedelmi forgalom
    Netflix (2017 Q2)
    július 18
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    Fogyasztói árindex
    ZEW index
    július 19
    Wizz Air (2018 Q1)
    Morgan Stanley (2017 Q2)
    július 20
    KSH: Keresetek (január–május)
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének június végi helyzetéről
    Import és export
    EKB kamatdöntése
    Tartós és friss munkanélküli-segély kérelmek
    Fogyasztói bizalom
    július 21
    General Electric (2017 Q2)

Szavazás

Ön szerint jó dolog, hogy Magyarország rendezi a vizes vb-t?