3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egy erdészeti cég 180 millió forint uniós támogatást vett igénybe jogosulatlanul - és ez már különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásnak minősül.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF feljelentése alapján a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat két cégvezetővel szemben uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt.

Addig számlázgattak, amíg többe kerültek a gépek

Ibolya Tibor főügyész közleményében azt írta: az ügy elsőrendű vádlottja erdész volt, a másodrendű vádlott az ő segítségével és tanácsai alapján alapította és működtette az ügyben szereplő, erdészeti tevékenységet végző céget. A vádirat szerint ennek keretében az elsőrendű vádlott segített társának a kft. tevékenységének beindításában és az ehhez szükséges géppark kialakításában, amelyet túlnyomórészt uniós alapból származó, vissza nem térítendő támogatásból kívántak beszerezni.

A vádlottak a vád szerint abban állapodtak meg, hogy a ténylegesen járó összegnél magasabb összegű támogatást igényelnek jogosulatlanul. Ennek érdekében - a szintén érdekeltségükbe tartozó cégek közbeiktatásával - létrehoztak egy olyan számlázási láncolatot, amelyben a továbbszámlázás során a beszerzett gépek valós árát - amelyhez a támogatás összege igazodott - mesterségesen megnövelték. A gépek mesterségesen megnövelt beszerzési ára alapján pedig jogosulatlanul magasabb összegű vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak.

180 millióért 2-10 év járhat

Ha különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, akkor Voldemort nagyúr: nemrég gyanúsítottként hallgatta ki Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselőt a főügyészség.

A vádlottak a vád szerinti konstrukcióban 2009 júliusa és 2010 márciusa között 28 gépet vásároltak, amelyek valós értéke összesen mintegy 200 millió forint volt, azonban a továbbszámlázás révén, a valótlan tartalmú számlák alapján ténylegesen több mint 350 millió forint után igényelték a támogatást.

Az ügyészség szerint a vádlottak csaknem 180 millió forint összegű támogatáshoz jutottak jogosulatlanul, így csaknem 140 millió forint vagyoni hátrányt okozva az uniós, 40 millió forintot pedig a magyar költségvetésnek.

A vád tárgyává tett bűncselekmények büntetési tétele két évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés az ügyészség közleménye szerint. Még jó, hogy nagyobb tételben ilyesmi nem fordulhatott elő más projekteknél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
Makro / Külgazdaság Most London mutatott fityiszt a Karmelitának
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:42
Egy hellyel hátrébb került Magyarország lapunk szerda reggel kiadott európai inflációs rangsorában, miután a britek is nyilvánosságra hozták a maguk rátáját.
Makro / Külgazdaság Ennek láttán aligha emeli meg a kalapját Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 08:16
A magyarok több mint háromnegyede előnyösnek tartja az EU-tagságot.
Makro / Külgazdaság Lecsapja Magyar Péter az Orbán Viktor által feladott magas labdát?
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 05:43
Az éves infláció márciusban tovább csökkent, ám az előző havinál mindössze 0,1 százalékponttal alacsonyabb érték nem indokolja Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kommentárját. Hiszen még így is több európai ország fogyasztóiár-indexe lett alacsonyabb, mint ahányé magasabb. Hogy pontosan hol is áll Magyarország e rangsorban, valamint a jegybanki alapkamatok és a reálkamatok összevetésében, az kiderül lapunk legfrissebb Privátbanki Európai Inflációs Körképéből.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Bóka János az uniós pénzekről
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 13:46
Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) nyers politikai nyomásgyakorlásra használják a Magyarország elleni uniós eljárásokat, amihez a magyar baloldal tevőlegesen hozzájárult - közölte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága keddi ülésén az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG