3p
Hétfőn reggel 8 órakor megnyílik a pályázati kapu, indulhat a verseny az állami tízezrekért. Melyik régióban mikor indul a pályázat? Hova kell kattintani? Mit kell kitölteni? Milyen hűtőt lehet venni? Mennyi pénzt adnak? Ki nyerhet? Minden tudnivalót összeszedtünk egy helyre, kezdődhet a verseny - remélhetőleg az ügyfélkapu-regisztrációt már mindenki elintézte.
Hétfőn pontban reggel 8 órakor a https://hgcs-2016.nfsi.hu/ oldalon a Hamarosan gomb helyett aktívvá válik a Belépés gomb, és indulhat a verseny az állami támogatású hűtőkért és fagyasztókért

Nyugdíjasok és nagycsaládosok előre!

Hétfőn reggel 8 órától lehet jelentkezni az államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra. A pályázatot nem egyszerre indítják az egész országban, hanem július folyamán régiókra bontva lehet jelentkezni. Először az észak-alföldi régióban nyitják meg a lehetőséget.

Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett pályázat során előnyben lesznek az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok. Ez azt jelenti, hogy ők két nappal hamarabb adhatják be a pályázataikat; ha még ezután is marad szabad forrás, akkor pályázhatnak a többiek is, feltéve, hogy korábban nem nyertek még pénzt az Otthon Melege programban.

Milyen hűtőt lehet venni és mennyi pénzt ad bele az állam?

A „HGCS  hűtő  és  fagyasztó  készülék  katalógusban” (ez itt található) szereplő  készülék  beszerzése esetén a támogatás mértéke a vásárlás időpontjában érvényes bolti ár 50 százaléka, de
legfeljebb:

  • A+ kategóriájú háztartási nagygép beszerzése esetén 25 000 Ft/háztartási nagygép;
  • A++  kategóriájú  háztartási  nagygép  beszerzése esetén  35 000  Ft/háztartási nagygép;
  • A+++ kategóriájú nagygép beszerzése esetén 45 000 Ft/háztartási nagygép.

Kik nyernek?

A pályázaton személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető el támogatás. A vissza nem térítendő támogatásban részesíthető pályázatokat az arányosan elérhető energia- és a szén-dioxid-megtakarítás figyelembevételével rangsorolják. Ennek kiszámítását egyébként egy kalkulátorral is segítik.

Mikor jön a többi régió?

A pályázati kapu az alábbi ütemezés szerint nyílik az egyes régiókban:


Nyugdíjasok és nagycsaládosok Többiek
Észak-Alföld július 4. július 6.
Dél-Alföld július 11. július 13.
Észak-Magyarország július 12. július 14.
Nyugat-Dunántúl július 18. július 20.
Dél-Dunántúl július 19. július 21.
Közép-Dunántúl július 25. július 27.
Közép-Magyarország július 26. július 28.

A korábbi tapasztalatok szerint jellemzően az adott régióra vonatkozó keretösszeg jellemzően az első napon el szokott fogyni; meglátjuk, hogy ezúttal tovább kitart-e a keret amiatt, hogy az első két napban csak nyugdíjasok és nagycsaládosok pályázhatnak, illetve sokan már a korábbi körben lecserélték hűtőjüket.

A teljes pályázati keretösszeg  500 millió forint.

Hogyan lehet jelentkezni?

A pályázati adatlapot csak online, hétfőn reggel 8 órától lehet majd kitölteni a Bejelentkezés gombra történő kattintás után. Addig érdemes az Adatlap mintát tanulmányozni, hogy a kitöltés már zökkenőmentes legyen.

A jelentkezéshez ügyfélkapus regisztráció kell - ezt azonban a pályázattól függetlenül is mindenkinek javasoljuk beszerezni, ha még nem lenne, mostanra gyakorlatilag elengedhetetlenné vált.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG