Végső formába öntötték a Boeing és a Lion Air megállapodását, így ismét egy fapados légitársaság ad több száz gépre szóló megrendelést az amerikai repülőgépgyártó óriásnak. A 737 MAX-ok először teljesítenek majd szolgálatot Ázsiában, a Boeing sem darabszámban, sem dollárban mérve nem kötött még ekkora üzletet.
Újabb csúcsot dönt meg idén a Boeing, már ami a rendeléseket illeti. Az amerikai repülőgépgyár idén kötötte meg története legnagyobb értékű szerződését európai partnerével, a Norwegian Airlines fapados légitársaság 100 gépet rendelt be. Az európai Airbus nagy riválisa most az indonéz Lion Airrel kötött szerződést, összesen 230 repülőgépet rendelt a társaság - a kontraktus értéke eléri a 17 milliárd eurót, ez a Boeing történetének legnagyobb üzlete. A megállapodást már tavaly novemberben megkötötték, de most megegyeztek a részletekben is. Jól jelzi az üzlet nagyságát, hogy a tavalyi bejelentésen - amikor a leszállítandó gépek számába, típusában és árában előzetesen megállapodtak - maga Barack Obama, az amerikai elnök is részt vett.
Már meg sem lepődünk rajta, hogy a megrendelést egy fapados cég adta, a Lion Air 201 darab 737 MAXs típust rendelt, illetve további 29 darabot a Next-Generation 737-900ERs-ből is. Az ilyen szerződések esetében szokásos módon, a kontraktus további 150 gép leszállításáról szóló opciót is tartalmaz.
![]() |
| Tavaly novemberben egyeztek meg |
A Lion Airt alapító (illetve jelenleg annak elnöki posztját betöltő) Rusdi Kirana nem leplezte örömét, az indonéz fapados lesz az első ázsiai légitársaság, mely a 737 MAX-szal fog repülni, szerinte ez a gép az, mely tökéletesen megfelel céljaiknak. Ha a Boeing leszállítja a megrendelt mennyiséget, a fapados cég flottájában 178 Next-Generation típusú gép fog szolgálatot teljesíteni. A jakartai székhelyű Lion Air légitársasággal tavaly 27 millióan utaztak, Ázsia egyik legdinamikusabban fejlődő légitársaságáról van szó, mely teljes egészében magánkézben van. A Lion Air célja, hogy tartani tudja alacsony árait, de kilépjen az ázsiai piacra, jelenleg ugyanis kevés a hosszú távú járata, főleg Indonézián belül, Malajziába és Vietnámba repülnek, de úticéljaik között van már Szaúd-Arábia is.
Azt nem tudni, hogy az amerikai óriás mikor szállítja le a megrendelt állományt, idén 600 gép összeszerelése a terv. Az egyre emelkedő rendelésállomány miatt azonban elképzelhető, hogy a Boeing "belehúz" idén.
A fent említett norvég fapados cég az Airbustól is rendelt, az európai légióriás egy kuwaiti társaságtól kapott 35 darab A320neo-ra megrendelést, összesen 2,5 milliárd euró értékben, az Airbus - másik 50 géppel együtt - 2017-ben szállítja le ezeket a megrendelőnek.
Címlapon
A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
Az első negyedévben jelentősen, 53,7 százalékkal emelkedett a PSZÁF-hoz érkezett fogyasztói kérelmek száma és az ügyfélszolgálati megkeresések száma is a tavalyi első negyedévhez képest - derül ki a felügyelet első negyedévi fogyasztóvédelmi jelentéséből. Még úgy is magas a számuk, ha figyelembe vesszük a végtörlesztést.
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Stabilan 299 forint körül maradt délután az euró
- Külföldi működő tőke nélkül nem tudtunk volna így növekedni
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Rekordszámú turista ment Ausztriába a télen
- A nők diszkriminációja ellen foglalt állást az Európai Parlament
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Szakadatlan gyarapszanak a magánvagyonok Németországban
- Tovább drágul a horvát nyaralás
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Ezeket a lakásokat árulják 1 milliós négyzetméterenkénti áron
- Még mindig nem tudjuk, mi lesz a sok makói gázzal
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Örülhet az EU, így szervezik át a MÁV-ot
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat
- A PSZÁF-nál csak az idén 636-an reklamáltak a végtörlesztés miatt
- Milliárdos ingatlanberuházásba kezd a Leier
Még több utazás
Utánajártunk...
- Állja a vihart a Masterplast, két év múlva felpöröghet az ukrán és a román piac is
- Folytatódik a magánkaszák vesszőfutása
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Rogán áfát csökkentene - itt a javaslat
Állásajánlatok
- Értékesítési Képviselő - Conlet Instrument Kft.
- Italian Market Research Analyst - Tata Consultancy Services Ltd. Magyarországi Fióktelepe (TCS)
- Spanish Accounts Receivable - Billing Associate - Tata Consultancy Services Ltd. Magyarországi Fióktelepe (TCS)
- Külkereskedelmi üzletkötő / Export üzletkötő / Külföldi értékesítő - Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft.
- Értékesítési Partner - Confidential








