4p
Sok helyen szakadt az ónos eső, Pest megyében pedig továbbra is kritikus a helyzet. Útlezárások, korlátozások, rövidített buszjáratok – mutatjuk, hogy áll a tél az országban.

Északon már havazott, az időkép.hu információi szerint Miskolcon hajnalban már esett. Az Országos Meteorológiai Szolgálat délutánra ismét ezen a területen vár körülbelül öt centi vizes havat.

A szakértők egyben visszavonták a reggel kilenc megyére kiadott figyelmeztetést is, mondván az extrém körülmények estére várhatóan elvonulnak az ország fölül. Az éjszakai órákban még kósza esőzések előfordulhatnak, de holnapra már nem jósolnak veszélyes időjárást.

Elzárt települések, áramkimaradás

A legnagyobb problémát eddig sem az esőzés okozta, hanem az erdős területeken a fákra ráfagyott víz. A levelekre rárakódó cseppek lejegesedve akár több tonnával növelhetik a terhelést a fákon, így eltörve, a földből kifordítva azokat.

A Normafánál a helyzet tegnap este váltott apokaliptikusra, az index.hu információi szerint sok helyen leszakadt felsővezetékek lógnak, komplett fákon kell átmászni. A 12. kerület polgármestere, Pokorni Zoltán tegnap az InfoRádió-nak úgy fogalmazott, hogy a helyzet már „Jurassic Park-szerű”, életveszélyes. Ma pedig arra kérte a lakókat, hogy senki ne hagyja el az otthonát, és a közeli iskolákba, óvodákba se vigyék be a gyerekeket. A tűzoltók és a katasztrófavédelmiek folyamatosan dolgoznak, fákat darabolnak, és szállítanak el.

A Nagykovácsi környéki erdőket a helyi önkormányzatok életveszélyesnek nyilvánították, zárt ablakok mellett is folyamatosan hallhatóak a két-hármasával kidőlő fák. Jelenleg a település el van zárva a külvilágtól, mivel a Teleki-Tisza kastély parkjából kidőlő fák majdnem kétszáz méteren elzárják az utat. Tegnap reggel hat óra óta nincs áram, sokan maradtak fűtés nélkül.

A Katasztrófavédelem és a helyi polgárőrségek közösen dolgoznak a helyzet mielőbbi elhárításán, de a feladatukat nehezíti, hogy Remeteszőlős magasságában is több fa az útra dőlt.

Budakeszi Hűvösvölgy felől nem megközelíthető, itt egy rendőrségi kisbusz tartja vissza a feljutni vágyókat. A kanyargós és rossz állapotban lévő úton a helyzet egyébként már tegnap is nagyon súlyos volt, karvastagságú ágakat vonszoltak le az útról az arra járó autósok.

Mogyoródon már kicsikét javult a helyzet, itt a felsővezetékek szakadtak le, sötétbe borítva ezzel az egész nagyközséget. Itt reggelre a fogyasztók 25 százalékát sikerült visszakapcsolni a hálózatba.

Dobogókőn szintén vezetékek szakadtak, itt aggregátorok segítségével részben helyreállították a szolgáltatást, illetve melegedőhelyeket nyitottak. A környéken a helyzet továbbra is súlyos, az MTI beszámolója szerint jégpáncél borítja az utakat, sok fa, és néhány vas villanyoszlop is kidőlt.

Az áramszolgáltatók telefonjai állandóan csengenek, de annyian maradtak energiaellátás nélkül, hogy az egyik cég ügyfélszolgálata már azzal nyugtatja a betelefonálókat, hogy a „szerencsésebbek közé tartoznak, mert még van áram”. Az ELMŰ szóvivője az index.hu-nak elmondta, hogy dolgoznak a probléma elhárításán, de a rossz idő és a köd akadályozza őket.

Hogy áll a BKK?

Gödöllő környéke: A H8-as HÉV csak Kerepesig közlekedik, innen busz szállítja tovább az utasokat. Jóval nagyobb menetidővel kell számolni.

Normafa környéke: A 21-es és a 21A busz rövidített útvonalon jár a Széll Kálmán tér és a Fülemile út között.

Budakeszi környéke: A 22-es, a 22A és a 222-es busz két szakaszra osztva jár, a Széll Kálmán tér M végállomástól csak a Dénes utcáig, Budakeszi, Dózsa György tértől pedig csak a Szanatórium utcáig tud közlekedni. A Széll Kálmán tértől Budakeszire céljáratok viszik az utasokat, ezek megállás nélkül közlekednek a külső végállomásig.

Nagykovácsi környéke: A 63-as busz az Erdészház megállóig jár.

A fogaskerekű rövidített útvonalon, az Esze Tamás iskoláig közlekedik. A Libegő nem jár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG